Csapatunkban többen is vannak olyanok, akik filmőrültnek titulálják magukat. Én nem tartom közéjük. Olyannyira nem, hogy hosszú évek óta csak nagyon ritkán nézek filmeket. Így választottjaim is olyan alkotások, amelyek sok esztendővel ezelőtt váltak nagy kedvenceimmé, viszont azóta is bármikor szívesen áldozok (áldoznék) rájuk időt.
Külföldi filmek:
Az első két helyezett teljesen egyértelmű; kis túlzással azt mondhatom, ezeknek az alkotásoknak köszönhetően is váltam azzá, aki ma vagyok.
1. Holt költők társasága (1989)
Az ötvenes évek végén egy amerikai fiúiskolában játszódó történet azt mutatja meg, milyen nagy hatással lehet egy felnőtt a maga világnézetével a fiatalok formálódó személyiségére. Ez a film erősítette meg bennem, hogy nem muszáj a mások lépteihez igazítanom a magamét, az életemet a magam tempójában is élhetem.
2. Amélie csodálatos élete (2001)
Jean-Pierre Jeunet filmje a különcség és a mindennapok apró részleteire való rácsodálkozás himnusza. Megmutatja, hogy az élet játék is lehet, és elhiteti velünk, hogy jónak lenni jó.
A harmadik hely sorsa már jóval több fejtörést okozott. Számos jelöltem volt, kezdve a szintén Jeunet (és Caro) által rendezett Delicatessennel, A hét mesterlövészen, a Szamurájok és banditákon, A piszkos tizenkettőn, a Jó reggelt, Vietnam!-on és a Léon, a profin át egészen a szinte teljes Quentin Tarantino életműig. Ám végül mégsem ezek közül választottam.
3. KicsiKÉM – Austin Powers 2. (1999)
Valószínűleg mindenki ismeri a csetlő-botló titkos ügynök és a nevetségességig gonosz Dr. Genya küzdelmének történetét, amelyben előbbi megmosolyogtatóan hozza a 60-as, 70-es évek modorosságait, utóbbi pedig egyszerre progresszív és tudatlan figura. Mindkét szerepben a zseniális Mike Myers parádézik, mellettük pedig olyan „klasszikus” figurák tűnek fel, mint Felicity Jóldug, Frau Farszagú, Kicsi Én és Dagi Dög. Infantilizmus, politikai inkorrektség és altesti poénok felsőfokon! 🙂 Akár a teljes trilógiát is mondhatnám, ám a középső rész az, amelyben a karakterek és a poénok már elég érettek, de még nem unalmasak. Imádom!
Magyar filmek:
A jelen magyar filmművészetével nem igazán tudok mit kezdeni (arról vagy jót vagy semmit), a múlt nagy klasszikusai azok, amelyeket ugyan számtalanszor láttam már, a mai napig bármikor szívesen beléjük feledkezem. És emlékezetes szövegeik is mindig kéznél vannak, ha frázisokat kell pufogtatni. 🙂 Nem is kommentálnám külön-külön az egyes alkotásokat, csupán egy-egy klasszikus mondattal idézném fel a hangulatukat.
1. Indul a bakterház (1980)
(„Uram, teremtőm, egy banya! Ilyen rusnya szerzet még a kalendáriumba’ sincsen!”)
2. A tanú (1969)
(„Gogolák elvtársnő, a szexualitást hagyjuk a hanyatló nyugat ópiumának!”)
3. A tizedes meg a többiek (1965)
(„Az oroszok már a spájzban vannak!”)
Zenés film:
Minyonok (2015)
Ha komolyan venném ezt a kategóriát, a Hair és a Facérok (Singles, a Seattle-i grunge-életérzést bemutató film, sok zenével) is versenyben lett volna az egyetlen kiadó helyért, ám az utóbbi évtizedekben az életemnek sokkal inkább a részét képezik a gyerekeknek és szüleiknek egyaránt szóló rajzfilmek. Aki nem nézi, nem is sejti, mennyi jó zene hangzik el ezekben! Említhetném a négyrészes Shrek-et és a Gru-trilógiát is, ám végül mégis az utóbbi előzménye, a Minyonok mellett döntöttem, amelyben Stewart a Van Halen Eruption-jét nyomva töri össze végül a II. Erzsébet királynőtől ajándékba kapott „szuper-mega-ukulelét”. De a filmben hallhatunk The Rolling Stones-, The Doors-, Jimi Hendrix-, The Who-, The Kinks- és The Beatles-dalrészletet is.
Leave a Reply