Suffocation, Malevolent Creation, Edge of Sanity

A death metal iránti rajongásom csúcspontja nem éppen tegnapra datálható. Ha fel akarom idézni, hogy mikor borzoltam utoljára Cannibal Corpse pólóban a közízlést, akkor bizony egészen a kétezres évek (2000–2010) közepéig kell visszamennem az időben. Akkoriban, ahogy azt illik, megpróbáltam rátenni a mancsomat az összes hozzáférhető durva zenére, mondhatni válogatás nélkül. A szelektálás teljes hiánya persze azt eredményezte, hogy e lemezek közül van, amit ma is szívesen előveszek, de bizony bőségesen akadnak olyanok is, amelyeknek ilyen-olyan okokból kifolyólag a polcon történő porosodás jutott osztályrészül. Ez a rovat ugyebár éppen azért született, hogy az ilyen sorsra jutott lemezeknek adjon egy második esélyt, így hát én is előástam néhány rég nem hallgatott CD-t a gyűjteményem mélyéről.

Suffocation: Breeding the Spawn (1993)

Tisztán emlékszem, mennyire letaglózott, amikor először hallottam a Suffocation Effigy of the Forgotten című bemutatkozó lemezét. A hangfalakból áradó pusztító intenzitású zene, megfejelve Frank Mullen embertelen mélységű hörgésével egy csapásra megváltoztatta a brutális zenékről alkotott elképzeléseimet. Azonban még ennél is nagyobb sokként ért, amikor a nagy nehezen beszerzett folytatást, a Breeding the Spawn-t behelyeztem a CD-lejátszóba. A zenekar ismerői valószínűleg már tudják is, hogy mi volt a problémám tárgya: a hangzás.

Mert valljuk be, ez a lemez bizony bitang rosszul szól. A debüt album mázsás súlyú gitárjaival és légkalapácsként zakatoló dobjaival egy komplett épületet lehetne alkotóelemeire bontani, ennél a lemeznél viszont sajnos valamit nagyon eltolt a keverésért felelős szakember. Akkoriban nem tudtam felfogni, hogy a műfaj egyik legmeghatározóbb, ikonikus alakja hogyan engedheti meg magának, hogy a lemeze úgy szóljon, mint egy három hónapja zajongó kiskunhalasi banda próbatermi demókazettája. Emlékszem, az erőtlen megszólalás hallatán még olyan eretnek gondolataim is támadtak, miszerint jó hangzás nélkül nincs jó death metal. Ezt nem igazán tudtam feldolgozni, úgyhogy sok-sok évre a CD-polc legárnyékosabb részére száműztem a korongot.

Frissen újrahallgatva ma már jóval objektívebben tudtam megítélni az albumot, és arra a megállapításra jutottam, hogy zeneileg egyáltalán nem marad el az elődjétől. A technikás gitárjáték és a kíméletlen dobolás itt is ugyanolyan magas színvonalat képvisel, csak a fent említett hiányosság miatt az egyes hangszerek nem igazán tudják kimutatni a foguk fehérjét. A másik feltűnő változás, hogy Mullen hörgése jóval emberszerűbb, mint korábban, itt már nem olyan a hangja, mint egy pokolból érkezett roboté, aki vörösen izzó szemekkel mormogja el az emberiség halálos ítéletét. Őszintén szólva vérzik a szívem ezért a lemezért, mert ma már abszolút elismerem az erényeit, de a kissé masszaszerű megszólalás miatt nekem eléggé egybefolynak a nóták. Éppen ezért nem is tudnék konkrét dalokat kiemelni, így, néhány hallgatás után inkább csak egy-egy jól elcsípett riffet vagy emlékezetes részletet tudok felidézni belőle. Persze lehet, hogy a hiba továbbra is az én készülékemben van, hiszen ebben a formában is klasszissá tudott érni a Breeding The Spawn, minden bizonnyal megérdemelten.

Malevolent Creation: Stillborn (1993)

Az ezzel a lemezzel való kapcsolatom kísérteties hasonlóságot mutat a Suffocation albumával, olyannyira, hogy konkrétan ugyanazon a napon vettem meg a két CD-t, és nagyjából ugyanabba a problémába ütköztem mindkét koronggal kapcsolatban. A Malevolent Creation 1992-es Retribution-je a floridai death metal egyik remekműve, amit hónapokig oda-vissza hallgattam, és egyszerűen képtelen voltam megunni. Nagy reményekkel telve láttam hát neki a folytatás meghallgatásának, ám a lelkesedésem hamar lelohadt. Jóval lassabbnak találtam a zenét, a gitárok is valahogy szárazabban szólaltak meg, mint korábban, és a kopogósabb dobhangzás sem igazán jött be. Nem nagyon akart összeállni a kép, ennek ellenére hallgattam még egy darabig a lemezt, de végül ez is a fentebb kivesézett Suffocation CD sorsára jutott.

Én lepődtem meg rajta a legjobban, de most, hogy újra elővettem a Stillborn-t, szinte másodpercek alatt magával ragadott. Már a nyitó Dominated Resurgency thrash-es kalapálása hallatán egyből fülig szaladt a szám: mindennek hallottam, csak lassúnak nem. Persze lehet, hogy menet közben megöregedtem, és a blastbeat helyett ma már a simán csak baromi gyors tempóval is beérem. 🙂 Talán a tisztább megszólalás teszi, de itt már jóval karakteresebbnek érzem az egyes dalokat, mint a Suffocation esetében. A csapkodós The Way of All Flesh, a doom-osan induló, helyenként már-már dallamos Stillborn, vagy a tempókat remekül variálgató Ethnic Cleansing a legemlékezetesebb darabok számomra, de gyenge dalt nem igazán tudnék megnevezni.

A sokadik meghallgatás után egy olyasfajta kerekre csiszoltságot is felfedezni véltem ezen az albumon, ami például a Cannibal Corpse The Bleeding-jét is jellemzi. Ezzel a letisztultabb megközelítéssel valójában egy évvel meg is előztek Alex Websteréket. Szerintem semmivel nem gyengébb ez a korong, mint bármelyik másik korabeli floridai death metal lemez. Sőt, számomra még „könnyebben is csúszik”, mint néhány népszerűbb kortársuk alkotása. Örülök, hogy előkapartam a gyűjtemény mélyéről, mostanában biztos le fog még pörögni egy jó párszor.

Edge of Sanity: Cryptic (1997)

Ez egy olyan lemez, amelyről annak idején sikerült lebeszéltetni magam. Emlékszem, egy szegedi antikváriumban jutottam hozzá, egy jelentéktelen összegért cserébe. Hazavittem, betettem a lejátszóba, jó durva volt, tetszett. Úgy éreztem, jó üzletet csináltam. Igen ám, csakhogy jöttek az okos, szakértő ismerősök: „Á, pont a legszarabb Edge of Sanity albumot sikerült megvenned, hagyd a francba! Inkább szerezd be a Crimson-t!” Így hát egy jó darabig hanyagoltam a lemezt, mondván, mit pocsékoljam az időt ilyen híresen béna cuccra.

Most, hogy újra elővettem, azt kell, hogy mondjam, jó nagy marha voltam! Annak ellenére, hogy a Dan Swanö számít a banda zenei agytrösztjének, nekem egyáltalán nem hiányzik a jelenléte erről a lemezről. Roberth Karlsson abszolút meggyőzőén teljesít a mikrofon mögött, a zenészek pedig a vezetőjük nélkül is elég rendesen helyt állnak. Konkrétan baromi jó dalokat írtak erre a lemezre. Nyilván nem egy progresszív nagy eposzra kell gondolni, de a hagyományos death metal szabályait tisztán hallhatóan most sem igazán vették figyelembe a komponálás során. Ez már a nyitó Hell Written hallatán is nyilvánvalóvá válik, amiben a kezdeti vérszomjas darálást egy olyan feelinges, doom-os riffelgetés váltja fel, amely akár egy Trouble lemezen is jól mutatna. Az utána következő Uncontroll Me-ben egy-két lépéssel még beljebb hatolnak a doom metal territóriumába, persze Karlsson hangja folyamatosan emlékeztet rá, hogy melyik bandát is hallgatjuk éppen. A kedvenc dalom, a Not of This World fülbemászó riffje és gyilkos tempója pedig remekül összefoglalja a lemez lényegét.

Az egész albumot egyfajta death’n’roll hangulat hatja át, így egy kicsit el is töprengtem azon, hogy ha az Entombed akkorát tudott gurítani ezzel a zenei formulával, akkor az Edge of Sanity-nek miért kellett lehúznia a rolót a Cryptyc után? Egyedül arra tudok gondolni, hogy a maga idején formabontónak számító Crimson lemez túl nagy árnyékot vetett erre az albumra. Amit mondjuk részben meg is értek, de az, hogy az a lemez egyetlen darab negyvenperces dalból áll, nálam már az öncélú művészkedés kategóriájába tartozik. Nem mondom, biztosan katartikus élmény, amikor huszonnyolc percnyi várakozás után végre felcsendül az ember kedvenc dalrészlete, de ez a fajta progresszivitás távol áll tőlem. Ezek után nem is kérdés, hogy a tradicionális, dalközpontú hozzáállás miatt én inkább a Cryptic mellett teszem le a voksomat. Nem is értem, hogyan hagyhattam annak idején elkallódni, hiszen igazából semmi gondom nem volt vele. Egy legendás banda méltatlanul elfeledett albuma ez. Aki hozzám hasonlóan eddig kihagyta, mindenképpen adjon neki egy esélyt.

About Gabrielkiss 88 Articles
Több mint 20 éve rock/metal fanatikus, a mai napig aktív lemezgyűjtő. Jelenleg Nagy-Britanniában el, ahol egy nemzetközi áruházlánc alkalmazottja.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*