Seth: La morsure du Christ (2021)

Nem tudom megmondani, hogy a pandémiás betunyulás, a nonstop monszunesők vagy egyéb elfoglaltságom az oka, de ez az album, mondhatni, hátulról telibe talált! Teltek a napok, csónakáztam, itt-ott még mintha felsejlett volna egy-két értesítés, azután egyszer csak megjelent, mint kocsmában a csóró haver. De szerencsére ez az album nem szűkölködik jó muzsikában, ám haladjunk sorjában.

A zenekart eddig is ismertem, a debüt Les blessures de l’âme albumuk kellemesen frissen hatott 98-ban, majd egy kicsit elvesztek számomra a gall rengetegben. Persze ehhez az is kellett, hogy a kétezres években nem igazán sikerült maradandót alkotniuk, így talán nem véletlen, hogy 2004 után körülbelül 10 évet kellett várni a következő albumra, ami meglepően jó lett. És jött megint majd’ 10 év. És ismét sikerült valami jót alkotniuk. Úgy látszik, valamit tudnak a Season of Mistnél, a hullámzó minőség optimumpontjainál ugyanis mindig ők álltak.

Francia zenekarként meglepő módon franciául énekelnek az albumon. Ami még meglepőbb, hogy ehhez továbbra is ragaszkodnak, szerencsére. Kellemes egyéni ízt ad az anyagnak, és bár azt hangoztatták, hogy visszatérnek a régi hangzáshoz, nem lett a múlt koppintása, azonban remek aránnyal emelték ki belőle az atmoszférikus feelinget és azt a csipetnyi reneszánsz jelleget, ami mindig is a sajátjuk volt. Új dalaikat mai történelmük jelentős pillanata, a Notre-Dame porrá égése ihlette, s e sztori köré épül az album is: „Krisztus halálával” indul és Lucifer diadalával zárul, amelynek fordulópontja a katedrális szimbolikus tragédiájának kezdete, s dönti el a harc kimenetelét.

És hogy milyen az album? Kegyetlen! Az elmúlt évekre visszagondolva, rég hallottam ennyire hömpölygően brutális, gyűlölettel, ám mélységgel teli anyagot. A Vorkreistból frissen érkezett Saint Vincent hangjával, szavaival hol csepegteti, hol ránk zúdítja azt a dühöt, ami feltör belőle. Szinte látja az ember az égő katedrálist, a köré embertömegként gyűlt közönyt, és azt a felismerést, amit az énekes is hangoztat: „A párizsi Notre-Dame végzete egyben a kereszténység végét is jelképezi.”

S ez a düh, amely az első két számban feltartóztathatatlan és egyben magával ragadó is, az egész albumot végigkíséri, annak ellenére, hogy az old school előtt tisztelgő, a Métal Noirban átalakuló kemény riffek és a hipergyors dobolás átcsap abba az atmoszferikus, csepp spiritualitással nyakon öntött zenébe, ami a lemez igazi erőssége.

Ugyanis az anyag talán legerősebb része a Sacrifice de sang és az Ex-cathédrale: mindkettőben kiemelt szerepet kap a dob, hol lágyabb, hol kegyetlenebb formában, itt akusztikus gitárral kiegészülve, ott hagyományos tremolóval megtoldva. A megtévesztés kiváló, az album mégis kitart. A komor, nyomasztó hangulat egy pillanatra sem ereszt, s ha mégis azt hinné az ember, hogy vége, itt van Vincent barátunk, aki gondoskodik róla, hogy ne felejtsük el, hol vagyunk. Párizs, 2019. 04. 15. A pillanat, midőn Isten s ember között már nincs semmi, Lucifer itt van, köztünk jár, és nyerésre áll…

Talán a Hymn au vampire (Acte III) nóta az egyetlen, ami egy kicsit nem illik a történetbe. Az erős kórussal megtámogatott dal hol andalító, hol féktelen játéka emlékeztet igazán az eredeti felállás stílusára. A trilógia régebbi részei a zenekar talán legismertebb és legkedveltebb nótái, s az eredeti csapat két megmaradt tagja (Alsvid – dobok, valamint Heimoth – gitár és sampler) e számmal lezárta s egyben vissza is utalt első albumukra.

Ez a kiválóan felépített alkotás azonban nem áll meg: miközben a dalok egyre lágyulnak, az ének szinte visszahúz a lángoló pokolba, a nóta záró orgonajátéka, mint utolsóként ledőlt torony tetőzi be a zenekar szürreális látomását, egyben egy ősi katedrális és kor végső pusztulását.

Remélem, jól tudtam érzékeltetni a számomra is meglepő feltámadást. A Seth a látszólagos kakofón zúzása mögött egy remekül felépített szimfonikus metallal rukkolt elő, ráadásul nem átallottak helyenként egy csepp folkot, vagy éppen rock elemeket is beleszőni a zenébe, és ez olyan jól sikerült, hogy jelenleg toronymagasan vezetnek az év végi listámon!

About Reaper 6 Articles
Fiatalon próbálkozott zenéléssel, de rájött, hogy mindenki jobban jár, ha csak hallgatja azt. Lelkes gyűjtő és hobbikertész, amúgy programozó.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*