Fémkígyó

Kevés jószág indulhatna jobb eséllyel a „Heavy Metal Totemállata” címért, mint a kígyó, amely egyszerre titokzatos és veszélyes, delejező és taszító lény. Olyan tulajdonságokat személyesítenek meg vele, mint az álnokság vagy a féltékenység, de a ravaszságot, az erőt, a mértéktelen étvágyat és a szexualitást is kapcsolatba hozzák vele, ráadásul a Teremtés óta itt lábatlankodik ( 🙂 ) körülöttünk. Megjelenik az egyiptomi, a görög és a római mitológiában, de egyéb vallásokban és népek hiedelemvilágában is.

A skandináv hagyományban például Jörmungandrnak, Világkígyónak, Midgardi Kígyónak nevezik, ha pedig a saját farkába harap, akkor Ouroboros a neve. Az okkultizmus hívei a Kundalini nevű kígyóerőt tisztelik benne, és a mesebeli boszorkányok varázsfőzetének is alap-összetevője e csúszómászó:

„Nádi kígyó az övem:
sülj meg, főjj meg odabenn!
Gőte szeme, egy marok,
denevérszőr, gyíkfarok,
siklófullánk, eb foga,
villanyelvű vipera:
bűvös erőd bonthatatlan,
bugyorogjon a pokolban!”

(Shakespeare: Machbeth – A vészbanyák dala, részlet)

Na, de hagyjuk a magas kultúrát, jöjjön a pőre vizualitás! Nem meglepő módon, a nehézfém birodalma is hemzseg e nyúlánk, pikkelyes lényektől. Számos csapat választotta őket zenekarnévnek: a Metal Archives adatbázisában jelen pillanatban 147 „Serpent”-es és 35 „Snake”-es bandát találunk, a legtöbb esetben valamilyen szóösszetételben, jelzős vagy birtokos szerkezetben (Serpent Sermon, Celestial Serpent, Dead Snake, Doom Snake Cult stb.). Találtam ezen kívül 22 viperát (Viper, illetve Vyper), 24 Cobrát és 4 Kobrát, 8 Pythont, 6 Anacondát, 3 Boát, ugyanennyi Constrictort és Taipant (tajpán, ausztrál mérgessikló, a világ legerősebb mérgű kígyója), Black Mambából viszont csupán egy árválkodik a metal terráriumában. Kedvenc zenekarneveim ebben a rendszertani kategóriában a Snake Thursday (akik egy lengyel stoner csapat) és a Piss Viper (akik pedig egy walesi southern/groove formáció).

A kígyós lemez- és dalcímekkel most nem húznám az időt, azokból is van egy rahedli, térjünk át inkább a borítókra! Ezek stiláris sokszínűségét nálam nyilván sokkal jobban tudnák elemezni azok a kollégáim – Bársony Peti és haragSICK –, akik maguk is kreatív vizuális művészek. Ám mivel nem nekik jutott eszükbe ez a tematika, én próbálom meg óvodás szinten csoportosítani azokat az alkotásokat, amelyeket sikerült összegyűjtenem. Nyilván sokkal több van ezeknél, de szerintem egy szimpla cikkbe ennyi is bőven elég lesz. 🙂

Egyes bandák megelégedtek a kétszínűséggel, vagyis a fekete-fehér grafikákkal, és időnként bizony ezek a képek is elég kifejezőek, hatásosak.

Eggyel továbblépve, ismerjük azt a vizuális/marketing technikát, amikor a fekete-fehérből egy harmadik színnel, legtöbbször élénkpirossal emelik ki a lényeget, azt, amire fel akarják hívni a figyelmet. Erre a metal albumborítók között is találunk példát.

Ugyancsak a viszonylag egyszerű képi megoldások közé tartozik a (fotó)realizmus, amikor egy vagy több élethű kígyó jelenik meg a borítón, ami(ke)t eredetileg tényleg lefényképeztek, és montírozták rá aztán egy nagyobb fotóra/grafikára.

Szintén egyszerűnek hathat, amikor nem magát az állatot jelenítjük meg, hanem egy részét, például a bőrét, a csontvázát, egy embléma részévé szervesült koponyáját, vagy egy kígyó alakúra formázott tárgyat.

Már a Biblia is említi az óriás tengeri kígyót, a Leviatánt, ami az Újtestamentumban az Antikrisztus megtestesítője. E lény nemcsak a Therion legújabb albumának frontjáról néz ránk, a Brothers of Metal is ijesztgeti vele a viking hajósokat:

Ami viszont teljesen gyakori, hogy az albumok grafikusai a kígyót a természetesnél jóval nagyobbnak, félelmetes óriásnak ábrázolják.

Máskor valamiféle kiber-lény lesz belőle, egy gép-kígyó, esetleg egy élő állat, a nyelve helyén fúró vagy a méregfogai injekciós tűk.

Már az ókori egyiptomiak és görögök is antropomorfizálták a kígyót: embertestre hüllőfejet (Renenutet istennő), emberi fejre csúszómászókat (gorgók, Medusza) ültettek. Ez a törekvés a metal albumborítókon is visszaköszön:

Cikkem elején az erotikát is megemlítettem a kígyóval kapcsolatban. A hüllő ilyenkor a legtöbb esetben férfi princípiumként van jelen, és egy meztelen nőt tekereg körbe, tesz magáévá. Természetesen olyan ábrázolások is vannak, amikor ez nem ennyire nyilvánvaló.

Korábban – nevéből eredően logikus módon – David Coverdale csapata, a Whitesnake csinált sorozatot a kígyós albumborítókból. Egy időre a Testamentnél is beragadt ez a motívum, de hosszú széria azért nem lett belőle…

Minden ilyen metalbiológia órán kedvenceim a gagyi kategóriájába sorolható alkotások, amelyek „annyira rosszak, hogy már jók”, illetve azok a „vadállat”-ábrázolások, amelyek inkább humorosak, mint ijesztőek. Persze ha jobban belegondolunk, a legtöbb ilyen alkotás inkább vicces, mint rémisztő: alkotóik/megrendelőik hajlamosak túlzásokba esni, amivel gyakran az eredeti szándékukkal ellentétes hatást érnek el. Ami viszont tetszik, hogy vonalvezetésük, színviláguk nem egyszer a képregényeket idézi; jó elmerülni az általuk keltett hangulatban.

A Slash’s Snakepit album frontja szándékosan viccesre van véve, az utána látható alkotások viszont minimum erősen elgondolkodtatók. 🙂 Mert mi a megfejtése például a Duel borítójának? Miféle fekete felhőből lóg ki a kígyó? Mi az az ikracsomó a nyaki sebében? Fröccsen vagy lángol a vér az alsó, lapos tányérban?

A Hatchet Dawn lemezének előlapján is némi magyarázatra szorul a kép: minden és mindenki víz alatt van, vagy a nőcit egy üveglap választja el a vizes fázistól? Nyilván poén az egész, nem józan szemlélő számára készült…

A Kobra albumborítóján a Manowar tagjainak elnagyolt ábrázolására hívnám fel a figyelmet, különösen Ketteskére, aki éppen Egyeske hónaljából szakad ki, plusz az árja ármádia fölött lebegő japán zászlóra…

A Python szélkerekét a három női lábbal és a szárnyas, kígyókkal övezett koponyával kitűzőként is simán el tudnám képzelni.

A Snake Eyes eredendően jóllakott kígyója, akinek fejében mintha egy nappali fényei világítanának, unalmában kinyírta a fán rejtőző fickót, a megemésztéséhez viszont láthatóan már semmi gusztusa nem volt. A szájából elektromos fénnyel izzó, csupa nyál nyelv lóg ki, nagyban emelve a festmény életszerűségét.

A neonszínekben pompázó, 7. számú borító előadójának nevét úgy sem igazán tudom kisilabizálni, hogy én mentettem le a képet. 🙂 Van tippetek rá? A bekezdés végén elárulom a helyes megfejtést. Na, erről a festményről öt percnél hosszabban lehetne beszélni. Érdemes elmerülni a részletekben, hogy akkor tulajdonképpen mi micsoda és pontosan mi történik a képen. A zenekar neve egyébként Irukandji, ausztrálok és groove metalt játszanak.

A Uriah Heep Innocent Victim albumának címerállata nem ma kelt ki a tojásból (hanem 1977-ben), így bizonyára sokak jó ismerőse. Nekem a Muppet Show valamelyik figurája, a Szörnyecskék (amit egyébként nem is láttam) és a Star Wars saga I-III. epizódjának bohókás Jar Jar Binks-e jut eszembe róla. A megjelenése inkább röhejes, mint vérfagyasztó; lehet, hogy el sem futnék előle, és ez lenne a vesztem…

A maradékot ömlesztem, remélem, ezek között is találtok kedvetekre valót. És természetesen tőletek is várom a kígyós lemezborítókat, azokat, amelyek nekem nem jutottak eszembe, vagy amelyeknek nem sikerült a nyomára bukkannom.

A szerző: Coly 1227 Articles
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

Legyél az első aki hozzászól

Válasz írása

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*