„A ’grindcore’ titulust is meg akartuk tartani”

Interjú Gách Imrével, az Intense Agonizing egykori gitárosával – 1. rész

A ’80-as évek végén kialakult hazai extrém metal mozgalom rengeteg tehetséges csapatot dobott a felszínre. A kommunista rendszer enyhülése, majd bukása zöld utat adott a muzsikának, azonban együtteseinknek akkor még nem adatott meg a lehetőség, hogy határainkon túl is megvessék a lábukat. Az akkori „felhozatal” egyik prominens képviselője a budapesti Intense Agonizing volt, kérdéseimre pedig a zenekar egykori gitárosa, Gách Imre válaszolt.

Imre, örülök, hogy elfogadtad az interjúfelkérést. Gyakran olvasod magazinunkat, illetve sűrűn látogatsz más, metal zenével foglalkozó portálokat?

Én is köszönöm a lehetőséget, számomra a megtiszteltetés, hogy ennyi év után foglalkozol az Intense Agonizinggal. Igen, szoktam olvasni az oldalatokat, a régi, általam is ismert emberekkel készített interjúkat mindenképpen, illetve leginkább a ’90-es években létező bandákról szóló írásokat. Random más portálok is szembe szoktak jönni; amit érdekesnek találok és időm engedi, azt elolvasom.

Összességében mi a véleményed a Rattle Inc.-ről?

Szeretem az írásaitokat, és szükség is van erre: biztos vagyok benne, hogy rengetegen olvasnak titeket, és abban is, hogy sok munkátok fekszik benne! Jó pár éve, amikor készítettél velem egy interjút, szó szerint élveztem a kérdéseidet, mert a múltba visszatekintve is sokkal érdekesebb kérdéseket kaptam tőled, mint régen sok fanzine-től, és persze remek dolog nosztalgiázni!

Az Intense Agonizing 1990-ben alakult meg, mégpedig a Kámfor (Nagy György énekes), Gách Imre gitáros, Nagy Gábor basszusgitáros (Kámfor testvére), valamint Garai Ákos dobos felállású legénységgel a fedélzetén. Emlékszel még arra, hogy hogyan jöttetek össze? Mi motivált benneteket, hogy zenekart alapítsatok? Miért éppen egy grindcore banda lett törekvéseitek végeredménye?

A Fekete Lyukban ismerkedtem meg Kámforral. ’89-ben egy volt osztálytársnőm mutatott be neki azzal, hogy gitárost keres. Egy hosszú beszélgetés közben Kámfor felvázolta nekem, hogy szeretne egy grindcore bandát alapítani, amire eléggé kapható voltam, mert bár agyban inkább thrash-vonalon mozogtam, úgy éreztem, valami újat szeretnék alkotni, és ez elég jó táptalaja volt annak a zenének, amiben rengeteg még a lehetőség, amit persze főleg zenei téren értek. A látóteremben érintőlegesen ott volt már a grindcore, de ez hozzátartozik a zenei fejlődésemhez, ami azt eredményezte, hogy egyre gyorsabb és egyre érdekesebb zenéket kezdtem hallgatni. (Itt azért megemlíteném egy régi cimborámat, Ian Coopert, aki anno rendületlenül hordta nekem ezeket az anyagokat, még akkor is, ha néha tiltakoztam ellenük). Ha belegondolok, hogy a 15 évesen kedvelt Scorpionstól szép fokozatosan eljutottam az akkoriban hallgatott Napalm Death-ig, Brutal Truth-ig stb., hosszúnak érzem ezt az utat, különlegesnek viszont semmiképpen, mert úgy gondolom, hogy mindenki addig kutat, amíg megtalálja a magához legjobban illő zenét. Ha megáll egy bizonyos szinten, akkor biztos az teszi boldoggá, de ha tovább keres… Nyilván vannak fokozatai a fejlődésnek és persze szakaszai is. Gábor akkoriban kezdett el gitározni, és mivel Ákos megjelenésekor, akit hirdetés útján találtunk, megkértük, hogy álljon be basszusozni, össze is állt a kezdeti csapat.

Amennyiben grindcore-ról beszélünk, a Life Discussion és ti voltatok ennek a műfajnak a hazai úttörői, igaz? Azután jöttek a „többiek”: Subject, Necrotomy, Eczema, Cultic Pulp, Extreme Deformity, Parasite Crowd, Corpus Albicans stb…

Részben igen, de az első mindenképpen a Life Discussion volt, viszont későbbi leírásokban olvastam olyan együttesekről, amelyek már ’89-ben is léteztek. A Necrotomy még gyanús. Az a felejthetetlen szolnoki buli! A felsorolt együttesekkel mind kapcsolatban voltunk, és szerintem majdnem mindegyikkel játszottunk is egy színpadon a kezdetben általunk szervezett bulikon. Itt azért megállnék egy picit és helyre tenném, amit lehet. Főleg azért, mert egy kicsit büszke is vagyok rá, és sok munka rejlik mögötte. Együttesek interjúiból nem igazán olvasom vissza, hogy sokat tettünk volna a műfaj elterjedéséért. Pedig így történt. Nyilván nem teljesen önzetlenül, de időt, energiát nem kímélve. Sok együttes elindulásában nagyban besegített az, hogy egy kicsit fel lettek karolva, koncertlehetőségek adódtak előttük, és később ezt elfelejtve, a nyilatkozataikból lazán kihagytak bennünket.

Ez nem kesergés, ugyanakkor mégis egy kicsit fájó, hogy sehol nem láttam megemlítve, hogy több együttesnek mi szerveztük az első komoly buliját, illetve az általunk szervezett fesztiválon lépett fel, szerzett magának közönséget. Nyilván ennyi év távlatából ez már semmit nem számít, ráadásul ezért is csináltuk, csak valahol jólesik a helyükre rakni ezeket a kiesett információkat a történelemben. Én személy szerint rengeteget dolgoztam a fesztiválok leszervezésén, és az I. A. tagjai is jócskán besegítettek. Például éjszakai plakátozás a városban, szórólap-osztogatás Napalm Death koncert előtt, grind/death fesztiválokat csináltunk a Lyukban, és azért az fura, amikor ezt sehol nem olvasom! Ráadásul úgy emlékszem, hogy kezdetben a Necrotomy és később az Extreme Deformity volt az, aki a saját szervezésű koncertjeire meghívott bennünket!

Hogyan emlékszel vissza a korai próbáitokra? Saját szerzemények megírására törekedtetek vagy inkább feldolgozásokat gyakoroltatok?

Vegyesen emlékeim vannak, de ma már csak röhögök az egészen! Tudni kell, hogy mi ezt nagyon komolyan vettük. Viszont mi is belekerültünk abba a legtöbb együttest fenyegető csapdába, hogy a próbák nem mindig forgatókönyv szerint zajlottak. Nem hiszem, hogy én mondom először, de a próbákról tudni kell, hogy nem mindig jelentenek csúcs élvezetet. Hatékonyságuk keményen függ az együttes tagjainak hangulatáról, napi problémáitól, agyi menstruációjától (ha van ilyen), ugyanakkor ez egy olyan tevékenység, amelyet ahhoz, hogy a színpadon is elő tudd adni a zenédet, kötelező komolyan venni. Viszont itt tárgyaltuk meg az ügyes-bajos dolgokat, a terveket és mindent. Mondhatom, hogy nagyon sok jó próbánk volt, amikor tényleg alkottunk és élveztük is! Főleg saját számokat írtunk, gyakoroltunk és erre is törekedtünk, viszont nyilván volt egy-egy olyan kedvenc együttes, illetve szám, amit megpróbáltunk eljátszani, és amikor úgy vettük észre, hogy sikerült, azt nagyon élveztük!

Első demótok a The Science of Dissolution volt; milyen emlékeket őrzöl arról az anyagról, beleértve a felvételeket, a hangzást, a dalszerzést stb.?

Húúú. Minél hamarabb elő akartunk rukkolni egy anyaggal, mivel hírét akartuk kelteni az együttesnek, illetve meg szerettük volna mutatni, hogy milyen stílusban mozgunk. Több funkciója volt ennek a hétperces anyagnak. Kerestük az utat, hogy merre induljunk. Fel szerettük volna mérni, hogy Magyarországon van-e igény a stílusra vagy külföldön próbálkozzunk, hiszen ott élt már a death metal/grindcore. Ha van igény és közönség, összeszedni a szanaszét mozgolódó, hasonló stílusú bandákat, közös koncerteket létrehozni, fesztiválokat szervezni, ezzel elindítani az életet Magyarországon. Ezek úgy hangzanak, mint hatalmas marketing-előkészületek, némileg azok is voltak, de ha azt tapasztaltuk volna, hogy egyáltalán nincs közönsége ennek a stílusnak, valószínűleg akkor is ugyanúgy megpróbáljuk, csak úgy sokkal nehezebb lett volna elérni egy bizonyos létszámot a koncerteken.

A zenét én írtam, Kámfor pedig a szövegeket hozta. Amit mindenképpen átbeszéltük, hogy véletlenül se legyen bennük értelmezési hiba. A zenével kapcsolatban ugyanígy volt: ha valakinek nem tetszett valami, beleszólhatott. Próbán raktuk össze teljesen a számokat, mindig meg tudtuk beszélni, ha meg kellett változtatni a riffek sorrendjét, vagy ha valami új részt bele kellett rakni. Verekedés soha nem volt! A próbahelyen nagyon rossz volt a hangzás, így amennyire tudtuk, próbáltuk kihallani és külön-külön megbeszélni a dolgokat. Amikor elmentünk a Fekete Lyuk stúdióba, sajnos nem volt sok tapasztalatunk stúdiózás terén, pénzünk pedig még kevesebb, így hiába volt elképzelésünk, mégis hallgatnunk kellett az ott dolgozó hangmérnökre. Sajnos a Lyuk stúdiója adott némi fix hangzást, amit a mai napig visszahallok azokról a demókról, amiket ott vettek fel, és ez a hangzás jellemezte a mi felvételünket is. Ezt már akkor is átláttuk, amikor elkészült, de mai füllel is túl éles a hangzás és összefolyó riffek jellemzik, úgyhogy nem voltunk vele megelégedve! Mivel anyagi problémák miatt még egyszer nem tudtunk nekifutni, ezt az anyagot használtuk fel terjesztésre és a karrierünk beindítására.

A mintegy hat és fél percben elővezetett öt dal önmagáért beszél…

Végül is igen. Több számunk is volt, de azok nem kerültek fel a demóra, megmaradtak koncertszámoknak. A „leghosszabb” dalunk, az Associated Death is ezen szerepelt. Ebben rengeteg mindent kifejtettünk: érzéseket, gondolatokat, filozófiát.

Szerinted a demó kielégítette a death/grind rajongók igényeit?

Nyilván nagyon sokan csodálkoztak és rengeteg visszajelzést kaptunk azzal kapcsolatban, hogy nagyon rövid. Nem tartom valószínűnek, hogy maradéktalanul kielégítette volna a hallgatókat, viszont nagyon nagy meglepetésünkre rövid idő alatt rengeteget kellett másolnunk belőle! Jóformán mindenhová promóciós céllal küldtük, ahová tudtuk és ahol volt rá fórum. Mindenhol jeleztük, hogy ez egy bemutatkozó anyag. Visszajelzésként pár kivétellel dicsérték és drukkoltak a folytatáshoz. Úgy gondolom, hogy ez eléggé felvillanyozott bennünket ahhoz, hogy ne csak nyugodt szívvel, de hatalmas erővel kezdjünk el dolgozni ezen a projekten.

1992-ben jött a folytatás, a Soul Locked in Flesh demó, amin viszont már Sásik Csaba kezelte a basszusgitárt, míg Nagy Gábor gitárra váltott. Csaba hogyan került a zenekarba, és mi késztetett benneteket arra, hogy egy új tagot vegyetek be a soraitokba?

Gábor, mivel igen tehetséges volt, szépen fejlődött a gitározás terén, és azt hiszem, kiverte a hisztit, hogy gitározni szeretne! 🙂 És hát tudjuk, hogy két gitárral a hangzás azért jóval dögösebb tud lenni, illetve sok mindent bele lehet vinni, amit egy gitárral nehezebb, ezért kifejezetten örültünk ennek a dolognak. Így a basszusgitáros poszt megüresedett. Úgy emlékszem, hirdetést adtunk fel és így találtunk Csabára. Ő nem volt kifejezett grindcore-rajongó, viszont sokféle zenét szeretett és abszolút nyitottnak bizonyult, a játéka is ügyes, pontos volt. Így átszereltük a számokat, illetve megírtuk az új anyagot.

Ez az új anyag már alulról súrolta a 20 perces játékidőt; ez azt jelenti, hogy megpróbáltatok elmozdulni a death metal irányába? Egyfajta természetes fejlődésről vagy tudatos, zenei váltásról volt szó? Csaba is részt vett az új nóták megkomponálásában?

Nem gondolom, hogy a hosszúságtól lesz death metal, illetve grindcore a stílus. Szerettünk volna egy nem rövid, viszont nem is hosszú anyagot produkálni, amit élvezhetnek a stílus kedvelői. Többek között szerettünk volna hangzásilag érthető riffeket, ugyanakkor a „grindcore” titulust is meg akartuk tartani, viszont nagyon sok embertől hallottam már, és a kérdésekből is leszűröm, hogy ez nem teljesen sikerült, és mivel vannak benne ténylegesen lazább gitárriffek, igen, death metalos lett az anyag.

Tehát részben szándékos volt a döntés, viszont mi is fejlődtünk, összecsiszolódtunk, és már a hangzást illetőleg is tudatosabbak voltunk. Az együttes minden tagja részt vett a számok írásában, pontosabban az összerakásában. Az alapot többnyire én hoztam, körülbelül összerakva, és ezeket a próbán előadva engedtem teret a további ötleteknek. Soha nem voltam hajcsár, bár előfordult olyan, amikor ragaszkodtam bizonyos dolgokhoz, de a jó ötleteket mindig kipróbáltuk. Például a a Slif demón hallható Psychological Reasearch Nagy Gabi szüleménye; ez volt az első száma, és nekem nagyon bejött!

Mennyiben különbözik, illetve hasonlít a Soul… az első demóhoz? Neked melyik a kedvenced? Esetleg mindkettőre egyformán büszke vagy?

El nem szállok egyiktől sem, de nyilván a Soul… mind technikában, mind hangzásilag, mind pedig küllemében jobb, hallgathatóbb és szerethetőbb lett. Viszont soha nem tagadtam meg azt, amit bármikor is műveltem, és persze örömmel emlékszem vissza azokra az időkre, erre a két anyagra is. Mondjuk azt, hogy büszke vagyok rájuk. Sajnos ebben a tagok véleménye megoszlik, és én is úgy gondolom, hogy lehettek volna jobbak és ütősebbek, de a kerekek nem forognak visszafelé, akkor ezt sikerült kihozni magunkból. Mai ésszel addig nem mennék ki a stúdióból, amíg éreznék bennük bármi hibát. Hozzáteszem, Gábornak később több kiváló szerzeménye, bandája is volt, szenzációs anyagok, ami nem véletlen, hiszen mint mondtam, tehetséges gitáros!

(holnap folytatjuk)

About Dávid László 802 Articles
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*