Zsilipelés

Telik a külső merevlemez, amin más fájlok mellett a zenéimet is tartom. Persze ez önmagában még nem lenne akkora probléma, hiszen legfeljebb veszek egy másikat is mellé. Azonban egy csomó olyan muzsikám van, amelyeket évek óta nem táraztam be a lejátszóba, és lehet, hogy évekig nem is fogok. Ezek miatt a „resztlik” miatt hosszadalmas a zene könyvtárban való keresés, például amikor valamilyen téma vagy cikk kapcsán át akarom nézni az előadókat, albumokat.

Ezért aztán a jelenlegi könyvtáron belül létrehoztam egy B liga mappát, amibe azokat a zenekarokat pakoltam át, amelyeket jó eséllyel ritkábban fogok hallgatni. Vagyis az A ligához képest ez elsősorban nem minőséget, hanem lejátszási gyakoriságot, illetve annak az esélyét jelenti.

A B liga e pillanatban 125 GB méretű, és az 1550 mappa 16.600 fájlt vagyis számot tartalmaz. Az A ligában ehhez képest 158 GB-nyi területen, 2104 mappában 20.944 fájl található. A szétválasztással azt segítem, hogy az A ligában könnyebben rátaláljak az igazán jó zenékre és gyakrabban hallgassam azokat.

A B liga egyfajta zsilipként működik. Idővel – mert meghallgattam és nem igazán tetszett, vagy mert egyáltalán nem hallgatom és nem is tudok felidézni belőle momentumokat – a lemezek egy része a kukába kerül, megszabadulok tőlük. Ezt megelőzően természetesen bármikor át lehet kerülni egyik ligából a másikba, illetve a kiselejtezett albumokat is bármikor meghallgathatom a neten. Mostanában egyébként is egyre gyakrabban fordul elő, hogy előbb online fülelek bele, és csak utána szerzem be magamnak, vagy le sem töltöm az így átpörgetett albumokat.

*

Megtörtént az első kisöprés: 291 mappa (előadó) került a lomtárba, kb. 30 GB méretben. A következő körben a kérdéses anyagok meghallgatását követően döntök a sorsukról.

Nálatok történtek már ilyen nagyobb selejtezések?

A szerző: Coly 1260 Articles
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

Legyél az első aki hozzászól

Válasz írása

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*