Wild Privateers: An Underground Tribute to Running Wild (2021)

Idén márciusban látott napvilágot Papi Zoltán ötletének köszönhetően egy, a Running Wild előtt tisztelgő kazettakiadvány. A világ minden szegletéből származó zenekarok küldték el frissen felvett feldolgozásaikat, kimondottan a magyar Burning Sun Records felkérésére, ami Zoli kitartását, szervezőkészségét dicséri.

A nyolc tételt tartalmazó exkluzív kazetta három különböző színben érhető el a nagyközönség számára, amelyről nyugodt szívvel kijelenthető, hogy külföldről is nagy érdeklődés övezi.

A heavy/speed stílusban utazó, perui BLIZZARD HUNTER nyitja az „A” oldalt a napokban 30. születésnapját ünneplő Blazon Stone album címadójával. Nekem tetszik, ahogy egyéniségüket felvállalva, mégis tisztelettudóan játsszák el a számot. Mi tagadás, kedvelem őket, a sorlemezüket is birtoklom a megjelenése óta.

Az általam eddig nem ismert, kanadai illetőségű LYCANTHRO nem kisebb klasszikust formált a saját képére, mint a Port Royalt. Véleményem szerint a kvartett remekül oldotta meg a feladatot, még némi billentyűt is csempésztek bele, ami egészen hangulatosra sikeredett, egyedivé téve ezzel a felvételt. Úgy érzem, érdemes lesz figyelni további pályafutásukat!

Az Európa latin bölcsőjében tevékenykedő SILVERBONES Olaszországból küldte el kevésbé egyértelmű, ezáltal igencsak meglepő választását, az Into the West című dalt, amely eredetileg a kultikus germán zenekar 2016-ban megjelent Rapid Foray lemezén található. A hangszeres szekció rendben van, talán az énekhang az, ami elsőre picit furcsán hat, de viszonylag könnyen meg lehet szokni.

Brazília tengeri rablói, a számomra újfent az ismeretlenség ködébe burkolódzó BLACKCHEST együttes zárja a kazi első oldalát a The Phantom of Black Hand Hill-lel. Egész jól hozzák példaképük dolgait, utánanéztem ugyanis, hogy – nem meglepő módon, hiszen már a nevük alapján gyanakodtam – saját számaik is többnyire a kalózkodás témája körül forognak.

Miután megfordítottuk a hanghordozót, az INVICTUS támad a Death or Glory nyitóslágerével, a Riding the Storm-mal. Persze ez nem könnyű választás, ám úgy vélem, nagyjából sikeresen küzdenek meg vele a német srácok. A bevezető rész icipicit lassabbnak tűnik az eredetinél, de végül csak belelendülnek. Alapvetően Nicolas Peter hangja az, amivel esetükben nehezebben barátkozom meg.

A szalag legismertebb, egyben legprofibb zenekara, a svéd BLAZON STONE tagsága nagy gyakorlattal rendelkezik Rock ’n’ Rolf manírjaiban, így szinte a kisujjukból rázzák ki a The Hussar remek témáit. Ők az egyik biztos pillér az albumon, csalódás kizárva! Plusz pont, hogy Cederick Forsberg és Zoli egymással egyeztetve ezt a magyar vonatkozású témát választották!

Argentína speed metal üdvöskéje, a STEELBALLS a Lions of the Sea-t vette kezelésbe. Saját dalaik mellett igazán jók feldolgozásnóták tekintetében is, hiszen a Helloween Starlight című örökzöldjét ugyancsak kiválóan abszolválták korábban. Engem újfent meggyőztek tehetségükről.

Utolsóként az általam leggyengébbnek tartott Running Wild szerzemény, a Me & the Boys van hátra a finn THUNDERSSON tolmácsolásában. Mit mondhatnék? Értetlenül állok a dalválasztás előtt. Ezt a lagymatag akármit még Kasparektől sem hallgatom szívesen, úgyhogy inkább csendben maradok.

Szépen kidolgozott, térképet is rejtő, kihajtogatható borító, igényes kivitel jellemzi a kazettát, a zenekarok eltérő pénzügyi kereteinek ellenére többnyire a hangzás is rendben van. Összességében tehát kellemes kis anyagot hozott össze a nemzetközi gárda, bár a legvégén szívesebben láttam volna egy tökösebb RW szerzeményt. Mindenki, aki szíveli a feldolgozásalbumokat, kedvére csemegézhet itt, megismerve ezáltal közeli s távoli országok előadóit is. Zárásképpen nyelvi szójátékkal élve elmondhatjuk; ilyen egy hamisítatlan, hivatalos kalózkiadvány.

A Burning Sun Records korábban már hasonló módon, nagy sikerrel rótta le tiszteletét a Helloween és a Gamma Ray előtt, illetőleg a brazil Grey Wolf saját dalait tartalmazó 2020-as EP-jét szintén piacra dobta kazettán, úgyhogy ha valaki azok iránt is érdeklődne, látogasson el a kiadó honlapjára: www.burningsun.hu.

Ready for Boarding!

About John Quail 48 Articles
Ifjúkora óta a hard rock és a heavy metal műfaj megszállottja, de időnként szívesen hallgat reneszánsz zenét vagy akár templomi gregorián énekeket is. A történelem, ezen belül elsősorban a magyar középkor kedvelője.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*