A 2006-ban alakult dunaújvárosi The Morning Star valahogy mindig is a háttérbe szorított, mellőzött csapatok halmazát erősítette. Emlékszem, 2007 körül még volt nagykanizsai rock élet, kisebb klubkoncertek (többnyire egy általános iskola termében) és egy kétnapos fesztivál is (Csóstock), ahol olyan csapatok léptek fel, mint a helyi Mélypont (a későbbi Mpoint – itt jegyzem meg, az Utolsó remény egy színes massza, amire érdemes lett volna odafigyelni), a Self-destruction vagy a Taste My Pain (a későbbi Feretrum). Egy ilyen buli alkalmával láttam, éppen az utóbb említett két csapattal egy színpadon a The Morning Start is, ami már akkor egy, a többiekénél sokkal masszívabb és profibb muzsikát adott elő. Már akkor azt gondoltam, hogy ezeknek a srácoknak van jövőjük, róluk még hallunk!
Nos, nem így történt, bár a csapat (amely nevét egy Entombed album címe alapján kapta – itt jegyzem meg, R.I.P. L-G Petrov!!!) alakulása óta aktív de ritkán olvasni róluk bármit is, pedig zenélnek és így-úgy albumokat is adnak ki. Anyagaik mindegyike csak digitálisan vagy szerzőiben, CD-n jelent meg, de hogy őszinte legyek, nem ütötték át az ismertség betonfalát, csak a vakolatot kapargatták. A legutóbbi album is digitálisan jött ki 2019-ben, amit végül a metal.hu adott ki még abban az évben. Ez a Harvesters, ami szerintem a kiadó legpuritánabb és legminimalistább kiadványa: a borító gyakorlatilag egyetlen lap, amelynek mindkét oldala nyomást kapott, s bár maga a disc szép, az egész a hányattatottság, a bevezetőben már említett mellőzöttség érzését kelti. Azonban a lényeg, hogy van, elérhető és hallgatható. A zenészek közül az egyetlen igazán ismert arc a frontember Bazsó Laci (ex-Testimony/Tesstimony), a tagság többi részének egyéb törekvései ismeretlenek. De lássuk, mit is hoztak össze a srácok két éve a TrashHill, illetve a 3×3 Stúdió kooperációjaként!
A The Morning Star gyakorlatilag death metal, amiben rengeteg thrash elem kapott helyet, és egy kicsit benne van a későbbi Entomed agyas death’n’roll lüktetése, azonban nem annyira összekoszoltan és zajosan beleszarósan. A zene masszív alapokra fektetett, agyas középtempós halál fém fetrengés, kellően színes és építkező, akad benne elegendő váltás és kiteljesedés. Alapvetően hajaz az Obituary, némileg a Gorefest vagy a Benediction lassú világára, azonban azoknál tarkább és szerteágazóbb. A gitárok hangzásában és a szólók egy részében a korai Cannibal Corpse kacsint vissza, de csak itt-ott, illetve mivel az alapok súlyosak, talán megemlíthető még a korai Crowbar és a Down neve is, ahogy nekem olykor a Pantera is bevillant…
Egyszóval inkább a régi sulis dolgokkal szántanak a dunaújvárosi srácok, mintsem a modern jelen elemeivel operálnak, és valljuk meg, a nóták és az egész anyag változatos, profi, kidolgozott, érezni rajta a 15 év rutinját és hogy igyekeznek a maguk útját járni, annak ellenére is, hogy nem nagyon jutnak egyről a kettőre – vagy csak itthon nincs az efféle zenékre kellő kereslet? Fogalmam sincs, de emlékszem, hogy az említett nagykanizsai bulin a közönség igencsak értékelte, ahogy a srácok lepörkölték a népet!
Itt-ott feltűnik némi billentyű is a háttérben, bár arra nem találtam utalást a minimalista bookletben, hogy ezt kinek köszönhetjük, mindenesetre jól illeszkedik a muzsikába, Janner és Supa hathúros, lépegetős daráihoz, amit Willie basszusai és Ropee ritmusai tesznek teljessé.
A helyzet az, hogy a profi zenészek ellenére is az a fajta réteg zene ez, ami, ha iszonyatos háttértámogatással brutálisan meg lenne promózva és az előtérbe tolva, a The Morning Star akkor sem lenne az a formáció, amely hatalmas ismertséget érne el. Ezt tényleg csak azzal tudom magyarázni, hogy egy bizonyos réteghez szólnak, náluk viszont könnyedén talál be a Duna-parti arcok produkciója. És hogy őszinte legyek, nem ismerem a legutóbbi albumaikat, így fogalmam sincs, hogy a Harvesters fejlődést vagy stagnálást mutat, esetleg még erőteljesebb kitaposása a megkezdett útnak.
Hogy pár dalt kiemeljek a szilárd betontömbből, a nyitó The Angelmaker egy erős darab, a Love Faith Hope totálisan a Down és Crowbar lassú stoneres acsarkodását viszi, míg a záró Revolution Blues II. a 2008-as debütjükkel kapcsolatos és erősen panterás. A lemez végén egy Sepultura-feldolgozást is kapunk a Roots-ról, ami szinte ugyanúgy szólal meg, mint az eredeti; a Spit tökéletes választás volt, hiszen gyakorlatilag ugyanazokból a lassú és masszívan szaggatós riffhegyekből áll, mint ami a The Morning Star stílusa.
Logikusan nem fogok pontozni egy kétéves albumot, azonban azt meg kell említenem, hogy a Harvesters kellően változatos és színes anyag ahhoz, hogy lassú, cammogó, mázsás riffjei ellenére ne tapadjon a földhöz, és tömör testével képes legyen továbbvánszorogni. Egy kicsit olyan, mint egy mamut: hatalmas, vaskos, meg nem szelídíthető, csámborogó, kolosszális képződmény, amelynek súlya alatt megrepednek a kövek és beleremeg a környék!
Metal.hu:
https://metal.hu
The Morning Star:
https://themorningstarband.bandcamp.com
https://www.facebook.com/themorningstargroup
1. The Angelmaker (3:56)
2. Eremite (5:01)
3. Fragmentation (4:49)
4. Great Greed Grind (3:53)
5. Jesus Stranded (5:12)
6. Love Faith Hope (6:26)
7. Omerta (5:45)
8. Revolution Blues II. (5:13)
9. Spit (Sepultura cover) (2:53)
Válasz írása