Nem titok, hogy a Sepultura áttörését a Beneath the Remains eredményezte, népszerűségüket azzal az albummal alapozták meg. A kezdeti, primitív Bestial Devastation EP-hez, illetve a Morbid Vision-höz viszonyítva hatalmasat léptek előre a Schizophreniával, és ennek első számú letéteményese az Esfinge-ből, majd a Pestilence-ből elcsábított, Jairo Guedes „Tormentor” Braga-t váltó Andreas Rudolf Kisser gitáros volt.
Max: „Az első próbánk Andreasszal óriási élmény volt, színtiszta mágia! Mintha egész életünkben együtt játszottunk volna. Elnyomtuk a Troops of Doom-ot meg a Necromancer-t, és Andreas egy hibát sem ejtett”. Hozzáteszem, Kisser tehetségesebb, képzettebb, sokoldalúbb játékos volt társainál. Ahogy erre Max is utalt. „Andreas 100 százalékig metalos volt. A kedvencei Randy Rhoads, Eddie Van Halen, Yngwie Malmsteen és a Metallica voltak. Szükségünk is volt az effajta többletre, mert a Morbid Visions után igényeltük a friss lendületet, valami új hatást. Szélesítenünk kellett a spektrumunkon, és így is tettünk: a Schizophrenia albumunk ebből kifolyólag egy kicsit metallicásan szól. A számaink technikásabbak és bonyolultabbak lettek.”
A Beneath the Remains a Schizophrenia egyenes, logikus folytatása lett még kidolgozottabb, még komplexebb dalok formájában. (A Slaves of Pain tulajdonképpen Pestilence-feldolgozás). Óriási lökést adott a zenekarnak az is, hogy egy komoly névnek számító független kiadó, a Roadrunner nyúlt a hónuk alá. Monte Conner: „Mivel a metal mára teljesen elterjedtté vált, sokan talán nem is sejtik vagy fel sem fogják, hogy akkoriban mekkora dolog volt leszerződtetni egy brazil zenekart! Ez számított a Sepultura legvonzóbb tulajdonságának: egzotikus volt.” Akkoriban, a cég A&R-eseként dolgozó Monte hozzátette: „megmutattam az albumot (a Schizophreniát) Cees Wessels-nek, a Roadrunner tulajdonosának, és kifejtettem neki, hogy a Sepultura mekkora kreatív ugrást hajtott végre a Morbid Visions óta. Biztosítottam róla, hogy ha a harmadik albumuk követi ezt a tendenciát, akkor ők lesznek a következő nagy durranás a metal világában.”
A Sepultura európai bemutatkozására 1989-ben került sor, amikor az Agent Orange-et turnéztató Sodom előzenekara voltak. Ezen a korongon az egyik német fellépést (Waldseehalle, Forst, 1989. szeptember 21.) örökítették meg. Bármilyen programot állítottak volna össze azokban az időkben a brazil fiatalok, egyszerűen nem tudtak volna vele hibázni. Minden este nagyjából 35-40 perc állt a rendelkezésükre, ezen a bulin 37 és fél percben vezették elő tudományukat. Miután aktuális anyagukat, a Beneath the Remains-t népszerűsítették, ennek megfelelően a műsor folyamán öt szerzeményt játszottak el róla, ezen kívül a Troops of Doom, az Escape to the Void és a Holiday in Cambodia Dead Kennedys-feldolgozás került még terítékre. Időszűkében voltak, ezért Max nem törekedett a felkonfokra, nem húzta velük az időt, egymás után sorjáztak a mára már thrash-klasszikusokká vált tételek, a nyitó Primitive Future-től kezdve az utolsó Beneath the Remains-ig.
Az official bootleg azt jelzi, hogy a hangminőség jobb, mint egy „mezei” kalózkiadványé, és ez így is van: nem lehet panaszkodni a megszólalásra. Az is köztudott, hogy alaposan megkeserítették a Sodom életét, amire Max így emlékszik vissza: „A turné során csak egyvalakivel rúgtuk össze a port, a Sodom menedzserével, aki a kezdetektől gyűlölt bennünket. Szerintem túl jónak és túl brutálisnak tartotta a zenénket ahhoz, hogy a Sodom előtt lépjünk fel. A főzenekarnak így nehéz volt a miénknél nagyobb ovációt elérni, és feltehetően ez baszta a csőrét. Kiadta ukázba, hogy a mi műsorunk alatt vegyenek vissza a fényekből és a hangerőből is. Ráadásul ott állt az orrunk előtt, miközben felléptünk. Elég bizarr volt a viselkedése.”
Úgy vélem Monte Connernek igaza lett, a Sepultura népszerűségét tekintve komoly tényezővé lépett elő a metal színtéren a Beneath the Remains-szel, majd az Arise-zal rá is tettek még egy lapáttal (ahogy arról korábban Majka is kifejtette véleményét). Abba most nem akarok belemenni, hol tart manapság a csapat, mit képviselnek, mert az igazi Sepu nagyjából 1993-ban megszűnt létezni.
A Beneath the Remains mai napig frissnek tűnik. Egy időtálló lemez.
Érdékes, én úgy szerettem meg a zenekart az MTV Headbangers Balls műsorában látva az Inner Self klipjét látva, hogy azt sem tudtam, hogy brazilokról van szó. Egyszerűen a zene egyből magával ragaott: mi ez WTF? Baromira komplex, nem hipergyors de mégis baromi kemény Thrash Metal, teli van témaváltásokkal, de még azok a riffek ott ragad meg a füledben. A teljes lemezt be kell valahogyan szeretnem,
Szerencsére nem voltam ezzel egyedül, és így hamar meg tudtam szerezni másolt kazin az egyik metalos haveromtól.
Én akkoriban a brazilságukat nem egzotikumként fogtam fel, hanem, hogy a szövegeik pont emiatt őszintébbek, keményebbek, társadalomkritikusabbak, mint a jólétben élő gazdagabb társaikénak. Mert ők ott Brazíliában nap mint nap a szegénységet látják, és abból táblálkozik mind a szövegük, mind pedig a zenéjük keménysége, ereje, őszintesége. Ők nem divatból kemények, hanem az élet tette azzá őket.
Az első 2 lemezt csak ezután hallottam. De nem is baj, hogy ezzel a lemezzel ismertem meg őket.
Tudom nagyon sokan az Arise lemezüket istenítik, de nekem a Beneath és a Chaos A.D. a nagy kedvenceim tőlük.