Mai füllel, avagy elfeledett zenék tárháza (bevezető)

Van, hogy sokáig csak gyűjtjük a zenéket, felhalmozunk, aztán hirtelen ránk jön valami vagy a körülmények (például egy költözés) arra kényszerítenek, hogy megváljunk a kollekciónk egy részétől. Természetesen a kevésbé értékes, érdekes anyagoktól, amik talán nem is olyan jó muzsikák. Vagy mert időközben irányt váltottunk zeneileg, és bizonyos stílusokat, előadókat már nem hallgatunk.

Nálam a különböző hanghordozó-formátumok közötti váltásoknál történtek kisebb-nagyobb lemorzsolódások. Amikor bejöttek a CD-k, a számomra legfontosabb zenéket ilyen hanghordozón is beszereztem. Az internet korának beköszöntével aztán gyakorlatilag minden hozzáférhetővé – meghallgathatóvá, letölthetővé – vált, így idővel megváltam a kazettáimtól, a hanglemezeimtől és a CD-im nagy részétől. Igyekeztem minden régi kedvencemet mp3 formátumban is beszerezni; amik ez alkalommal is kimaradtak, azokat nyilván nem tartottam elég izgalmas. Vagyis van jó néhány olyan album, amelyeket régen szerettem vagy legalábbis ismertem, annak viszont már két-három évtizede is lehet, hogy utoljára hallgattam ezeket.

És innen jött az újabb cikksorozat ötlete: eldöntöttem, hogy újra előveszem ezeket a lemezeket, hogy kiderüljön, tényleg annyira rossz zenét rejtenek, vagy akkoriban én nem voltam elég érett hozzájuk, esetleg szimplán megfeledkeztem róluk a korábbi beszerzések során, és így most rég elfeledett drágakövekre lelek. Ez utóbbinak van egyébként a legkisebb valószínűsége, szerintem inkább az fog kiderülni, hogy ezek a zenék tényleg nem érdemesek arra, hogy időt szánjak rájuk.

Úgyhogy én magam is nagyon kíváncsi vagyok az eredményre: vajon két szám után továbblépek a következő anyagra, vagy lesz olyan lemez, amit így, utólag beemelhetek a gyűjteményembe? Első körben 33 lemezcímet írtam össze, és úgy tervezem, minden egyes cikkben kettőről-háromról, maximum négyről emlékezem majd meg.

Az ötlet néhány kollégámat is megihlette, így remélhetőleg az ő tollukból is olvashattok majd ilyen, a saját sötét múltjukkal szembenéző írásokat. 🙂

Ezekhez a cikkeinkhez is jó olvasást kívánok!

About Coly 1251 Articles
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*