A The Cure és Robert Smith neve közé sokan hajlamosak egyenlőségjelet tenni. Kétségtelen, hogy a tupírozott hajszerkezetű, hófehérre meszelt arcú gitáros/énekes az eltelt bő négy évtized alatt eggyé vált a zenekarral, hiszen az alapítótársak menet közben lemorzsolódtak, a frissebb felállások pedig folyamatosan változtak körülötte. A csapat korai időszakának azonban több meghatározó alakja is volt, egyikük éppen Lol Tolhurst, aki tollat ragadott, és megírta a saját, illetve a The Cure történetét. A találó alcímmel (Mese a két képzeletbeli fiúról) ellátott biográfia, amely egyértelmű utalás a banda első lemezére, logikusan a zenekar korai időszakára, a The Cure pályafutásának első évtizedére koncentrál. Tolhurst ugyanis az 1977-es alapítástól a legnagyobb sikerek kapujáig, 1987 decemberéig volt a banda tagja, a Disintegration és a Wish albumokkal fémjelzett MTV-s korszakból tehát már kimaradt.
A hármas tagolású könyv középső része a The Cure lemezes korszaka első tíz évének sztorija. A brit punk hullám idején a külvárosi kocsmákból indult zenekar a dark/gothic rock egyik meghatározó formációja, kortársaikkal, a The Sisters of Mercy-vel, a The Mission-nel, a Fields of the Nephilim-mel és a korai The Cult-tal a 80-as évek elején akarva-akaratlanul egy új műfaj alapjait rakták le. A dark rock hatásai a metal műfajba igazán csak egy bő évtizeddel később, a 90-es évek derekán szivárogtak be, amikor a doom/death vonalat maguk mögött hagyni igyekvő zenekarok a dallamosodás útjára lépve inspirációs forrásként a fenti csapatok életművéhez fordultak. A The Cure-t többek között olyan figurák nevezik alapvető hatásuknak, mint a Moonspell-es Fernando Ribeiro, Jonas Renkse, illetve Anders Nyström a Katatoniából, továbbá a Paradise Lost Holmes-Mackintosh duója. A fiatal csapatoknál is rendszeresen felmerül Smith-ék befolyása, elég megemlítenem a Tribulation-t, a Lunar Shadow-t vagy az Idle Hands-et (ma Unto Others).
A The Cure sztorijáról magyar nyelvű könyv legutóbb 2010-ben jelent meg, Vágyak és vallomások címmel, amelynek szerzője, Richard Carman rajongóként közelített a témához. Lol Tolhurst azonban személyesen élte át, amit papírra vetett, így jelen kiadvány –tudtommal – az első olyan magyar nyelven kiadott biográfia, amely valóban tűzközelből láttatja az eseményeket. A könyv első része a szerző önéletrajzán keresztül a 70-es évek Angliájának korrajza, egy reményvesztett generáció krónikája. A többnyire segélyeken tengődő, jövőkép nélküli családokból érkezett fiatalok kilátástalan helyzetből indulva törtek ki az ingyen piáért kocsmai törzsvendégeknek feldolgozások sorát elővezető zenekarok sorából.
A könyv középpontjában a lemezes korszak első évtizedének felgöngyölítése áll; a Faith, illetve a Pornography lemezekkel a metalos közönségnek ma sem késő megismerkednie. Bő száz oldalon végig is vehetjük a Tolhurst-tal készült korongokat: a szerző nem untatja az olvasót technikai részletekkel, ehelyett megkapjuk a korabeli, hol vicces, hol tanulságos, esetenként pedig keserédes sztorikat. Ahogy a The Cure pályája felfelé ívelt, Tolhurst úgy csúszott egyre mélyebbre a lejtőn. A képlet a szokásos, a 80-as végére úgy tűnt, hogy az alkohol és a drogok végleg kihúzták a talajt a dobos lába alól. A könyvben a szerző a kenyértörést követő, a személyes mélypontot jelentő évek eseményeit is kendőzetlenül kitárgyalja.
Tolhurst stílusa olvasmányos, mentes a dokumentarista megközelítéstől, a hasonló olvasmányok többségétől eltérően a főhős a hibát nem másokban keresi, hanem görbe tükröt tart maga elé. A Cured a rockzenei önéletrajzok gyűjtőinek és a Cure rajongótáborának kötelező vétel, de a metalos közösség nyitottabb tagjainak a figyelmére is számot tarthat.
Nameless
Leave a Reply