
A norvég Emperor 2021. május 23-án az alábbi módon ünnepelné meg 30 éves fennállásának jubileumát: ahogy a zenekar hivatalos fórumain is említik, a jelenlegi helyzetben ők sem tudják tartani a terveiket, így a bulit – jobb híján – online formában rendezik meg. Külön csemegének ígérkezik az első három demón részt vevő basszeros, Mortiis vendégszereplése, illetve Faust beugrása, aki ezeken az anyagokon kívül a klasszikus In the Nightside Eclipse-en is dobolt. Mivel Ihsahn teljesen elzárkózik egy újabb album felvételétől, a zenekar a 2001-es, kvázi Ihsahn-„szólóalbum” Prometheus óta semmilyen anyagot nem adott ki, és itt-ott felléptek ugyan (lásd 2006-os Wacken Open Air), összeröffenés terén ne számítsunk változásra…
„Mint tudjátok, az Emperor folyamatosan fejlődött, egy idő után azonban egyre nagyobb részt vállaltam magamra a zenélésből, míg egyszer csak mindent én alkottam meg – nyilatkozta Ihsahn a Loud TV-nek. – Ezért ott álltunk meg, amikor még mindannyian részesei voltunk a zenélésnek, erőlködés és „logó-marketing” nélkül. Annyi kellemes nosztalgia és szép emlék maradt bennünk és a rajongókban az albumaink iránt! Hisz’ milyen albumot kellene MOST csinálnunk? Amilyet tudunk? Ami olyan, mint az Emperor? Vagy készítsünk olyat, ami úgy szól, mint ma az Emperor? Ha rajtam múlik, úgy hangzana, mint a szólólemezeim, mert MOST olyan zenéket alkotok! Ezért csináljuk mindannyian inkább azt, amit eddig is, az Emperor pedig megmarad számunkra a kellemes nosztalgia és az örömzenélés kategóriában. Akkor lépünk fel és ott, ahol akarjuk, amikor jólesik és amikor mindenkinek alkalmas.”
Szerintem nem árulok el nagy titkot azzal, hogy ennél korrektebb nyilatkozatot nemigen hallani a mai pénz-centrikus re-re-re-re-re-reunion időkben, úgyhogy nincs más hátra, mint az alábbi módon jelentkezni a bulira https://munin.live/x-event/emperial_wrath/ és izgatottan várni a Notodden Theatre-ban megrendezésre kerülő „A Night of Emperial Wrath 2021” felségjelű buli kezdetét. 🙂
Forrás: blabbermouth.net
Leave a Reply