Cross Borns: Legend of the Four Rings (1999)

„Great heroic-fantasy Power Metal” – mondja a hivatalos promóció, de valójában saját stílusa van ennek a lemeznek. Női énekkel és atmoszferikus szintiszőnyegekkel kísért európai power/speed á la 85-ös Helloween és Iced Earth-féle, amerikai power metal. Neoklasszikus gitárfutamok keverednek az Always-korszakbeli The Gathering-gel, vagyis egy kis gótikus doom/death metallal, és mindehhez adjunk még egy csipetnyi hangulatos black metalt. A zene lényege a fantasy atmoszféra, a szövegek pedig egy összefüggő történetet mesélnek el a Négy Gyűrű legendájáról.

Az In Flames vagy a Children Of Bodom helyett a korai Moonspell-hez célszerűbb hasonlítani a lemezt, mert az lépte át ennyire a stílushatárokat a klasszikus metaltól a gótikus doom-on át a black metalig. Persze a hasonlóság itt meg is áll a két zenekar között, mert a tatabányai srácok lemezének senki máséval össze nem téveszthető hangulata és stílusa van, az összehasonlítás csupán az eligazodást segíti azok számára, akik még nem hallották, és szeretnék megtudni, hogy érdemes-e próbát tenniük vele. Ha valakinek A Gyűrűk Ura jutna eszébe, az jó helyen kapiskál, hiszen a szöveget valóban Tolkien mester alkotása ihlette, és egyben előfutára a következő lemezeiknek, amelyek már magát a mesterművet dolgozták fel (először angolul, aztán vendégénekesekkel, az Avantasia módjára, metal opera formában, de magyarul).

A lemez egy wagneri intróval és narrátorral nyit, hogy aztán az In Time of War európai power/speed metalja sodorjon bele a lemez mesevilágába. Ezt követi az album (szerintem) legjobb száma, az atmoszferikus doom/death stílusban íródott Ring of Earth, amely a korai Tiamatnak, Amorphisnak vagy a The Gathering-nek is becsületére válna.

A Ring of Fire a másik európai power/speed szám, a Dawn Oath pedig a lemez zenei összefoglalója: ebben a dalban egyszerre van benne minden a Cross Borns által felhasznált stílusokból. A szám fokozatosan építkezik, nem ajtóstól ront a hallgatóra, hanem szépen bontja ki a témákat, amíg a szám végére el nem ér a csúcspontig, és példát mutat abból, hogy ezek az egymástól teljesen eltérő stílusok mennyire jól ötvözhetők egymással, hogy valójában egymás kiegészítői. 🙂

A The End zárja a lemezt és a történetet, amit, gondolom, a címéből mindenki könnyen kitalált. 🙂 A számot leginkább az atmoszferikus doom/black stílusba sorolnám. A másik három nóta, az I Know That Pain Exists, a Ring of Air és a Ring of Water szintén tartalmaz egyedi karaktert és zenei megoldásokat, de ami ennél fontosabb, hogy az egész lemez erősségei a fogós dallamok és gitártémák. Az ember sokszor azt veszi észre, hogy a nyakába veszi a léggitárját, és együtt énekli/üvölti a szöveget a zenekarral.

A CD az In Time of War EP két számát is tartalmazza, csak valamiért a Tuor the Son of Mankind-ot kétfelé bontották, és az intróját külön tételként rakták fel. A zenészekről is csak jót lehet írni, habár egyikük sem egy Malmsteen, de amit játszanak, azt pontosan, hibátlanul teszik, és hallatszik, hogy értenek is a hangszereikhez (vagy inkább azt mondanám: érzik a hangszereiket). Akit külön kiemelnék, az Patvaros Mária a csodálatos hangjával.

Pár szót a negatívumokról. Az egyik a hangzás. Túlságosan nyers és lehetett volna még mit csiszolni rajta. Az lenne a legjobb, ha a lemezt a mai szokásoknak megfelelően remastered változatban is kiadnák. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy annak idején a Paradise Lost Gothic-ja, a My Dying Bride As the Flowers… lemeze, a Tiamat Astral Sleep-je, vagy a Therion Symphony Masses-e sem szólt jobban, és mégis egy teljes zenei irányzat meghatározó albumaivá váltak.

A másik negatívum az angol kiejtés, de itt is meg kell említeni, hogy egy nem angol anyanyelvű énekestől senki nem vár el echte angolságot. Sőt, hallottam már skandináv és német zenekarokat sokkal rosszabb angol kiejtéssel.

A harmadik negatívum ezeknél súlyosabb: az anyag sajnos ma már csak a Tales of a Winter Night CD-vel közösen kapható, ami ugyan pénztárca-barátnak hangzik, de sajnos az eredeti 20 oldalas (kazetta) bookletből csupán a külső borító és a szövegek kerültek be.

A negatívumok ellenére a zene egyedi hangulata, az eredetiség, a profi hangszeres tudás és dalszerző-képesség miatt a maximális pontszámnál kevesebbet akarva sem tudnék rá adni. A lemeznek még nemzetközi mércével nézve is ott a helye a korai Amorphis, The Gathering, Moonspell, In Flames és Children Of Bodom albumok mellett.

Fehérfarkas

About Rattle Inc. 209 Articles
A Metal Attack fanzine-t 1988 őszén indította két egri főiskolás, Benjoe és Coly. A lap a nyolcadik számtól jelent meg Rattle Inc. név alatt. A kiadvány összesen 18 számot élt meg, és 1991 tavaszán szűnt meg. A fanzine - negyedszázados kihagyást követően - online változatban, 2016 decemberében kelt újra életre a Facebook-on, és 2017 januárjában kapott saját felületet.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*