Az ész a fontos… és a haj! – 2. rész

Tíz nappal ezelőtt olvashattátok ennek a kétrészes írásnak az első felét (itt): Coly felhívására több kollégánk is elárulja, mikor volt hosszú/a leghosszabb a haja, miért növesztette meg és végül – ha levágatta – miért szabadult meg tőle. Íme, a folytatás!

John Quail:

Ritkás, vékony szálú sajátosságából fakadóan sosem volt nagyon hosszú hajam, de azért a ’80-as években növesztettem egy kis rőzsét. Természetesen a heavy metal hatására döntöttem emellett, időnként egyéb fémhívő-külsőségeket is magamra aggatva (szegecses csuklószorító, láncok, medálok, zenekaros pólók). Zenei ízlésemet annak idején többek között olyan együttesek határozták meg, mint az Accept, Running Wild, Helloween, Destruction, Sinner, Scorpions, Faithful Breath, Trance, Warlock, Ozzy, Dio, Black Sabbath, Def Leppard, Iron Maiden, Judas Priest, Saxon, Venom, Motörhead, Avenger, Raven, Acid, Picture, Sortilège, Mercyful Fate, Heavy Load, Torch, Whiplash, Riot, Griffin, Savage Grace, Kiss, Metallica, Slayer, Exciter és örökös kedvencem, az Anvil.

JQ 1986-ban, 18 éves korában

Fénykoromat tehát hajhossz szempontjából úgy 1983 és 1988 között éltem, mivel azonban „azt mondta az anyukám, hogy nem tetszik a frizurám”, 1988 augusztusában levágattam. A tréfát félretéve, akkor kellett bevonulnom Székesfehérvárra, az MN7341 kötelékébe. Leszerelés után persze valamennyire visszanövesztettem, de már sosem érte el a képen látható hosszát. Apropó leszerelés: fegyverletételem napja 1990. február 15-re esett. Hajnalban az alakulótéren leadtam, amit le kellett, aztán vonatra fel, és irány Budapest. A pályaudvarról Rákoskeresztúrra siettem az akkori szerelmemhez, akit otthonából elkísértem a munkahelyéig, majd nyomás haza. Még aznap este – rövid hajjal, de boldogan – ott voltam az Olimpiai Csarnokban rendezett Running Wild koncerten, ahol a Death or Glory turné keretében láthattam őket, immár másodszor. Vendégük a – számomra – fénykorában lévő, zseniális Rage volt. A hosszabb hajam rég a múlté, gyakorlatilag évtizedekkel ezelőtt porba hullott, manapság pedig már inkább a rövidet kultiválom (mármint hajban). 😉

Reaper:

Az a legenda tartja nálunk, hogy földig érő hajjal születtem, de ez nem igaz! 14-15 lehettem, amikor már látható volt: ebből bizony lobonc lesz! Három ember és egy fiatal korombeli indított arra a meggyőződésre, hogy én biza hosszú hajra születtem: Axl Rose, Thomas Forsberg, valamint Varg Vikernes és hogy milyen jókat lehet csajozni hosszú hajjal. 🙂

Ahogy telt az idő, az egyéniségem részévé vált, így fura is lesz egyszer majd e nélkül éldegélni, ha fogok valaha is. Lehetetlen? Ki tudja, ám egyszer már ledaráltam szinte nullára. 2001-2002 környékén, amikor szétmentem első nagy, gimnáziumi szerelmemmel, az amúgy is hányattatott és kalandos, gót mesébe illő kapcsolatot – úgymond lezárandó – ezzel a gesztussal pecsételtem meg. Sajnos egyéb okok miatt kép nem maradt fenn róla (lehet, hogy nem is baj), így szemléltetni nem tudom, de akik régről ismernek, biztos emlékeznek rá. Hamar visszatértem az eredeti fazonhoz, és azóta tengetem a hosszúhajúak hosszú életét!

P.S.: Visszatérő kérdés, úgyhogy előre válaszolok rá: nem szoktam visszavágni, hogy ne nőjön tovább. Bőven elég, ha csak derékig ér. 🙂

Buga B:

Rögtön előrebocsátanám, hogy kinézetre sosem voltam az a kifejezett metal-arc. Nyilván szép kollekcióm van pólókból, de a hétköznapokban is inkább a laza viselet jellemző rám, mint a metalos szerkó, és ugyanez a visszafogottság volt jellemző rám hajban is. Természetesen 12-13 évesen, ahogy elkezdtem egyre jobban belebolondulni a metalba, én is megpróbálkoztam a hajnövesztéssel, de csúfos vége lett. Csak az úgynevezett Bundesliga-frizura fázisig jutottam, ami, lássuk be, nem a metalhead-ség csúcsa, aztán már nem volt türelmem a következő fázishoz, meg nem is éreztem komfortosnak a dolgot, úgyhogy inkább elengedtem a dolgot. Persze még ma is irigykedve nézem, mondjuk, a régi sepulturások hajkoronáit, főleg Maxét, de be kell látnom, hogy ez már nem fog összejönni.

VISZONT, ha már hajfronton nem tudtam nagyot villantani, legalább tanuljunk valamit! Tudtátok, hogy a német nyelvben külön kifejezés van erre a klasszikus Bundesliga-frizurára? A hivatalos neve Vokuhila, vagyis „vorne kurz, hinten lang”, azaz elől rövid, hátul hosszú. Ezzel zárom soraimat.

Majka:

Tanult kollégáim rengeteg hasznos és megszívlelendő hajápolási tanáccsal kedveskedtek nektek, így ehhez a magam részéről már nem fogok csatlakozni, ellenben innen kívánok nekik a Rattle Szépségápolás, Fodrászat és Kozmetika jövőbeni működéséhez sok üzleti sikert!

Ami az én hosszú hajú korszakomat illeti, ahhoz a nyolcvanas évek végére kell visszanyúlni. Az általános iskola utolsó éveire minden valamirevaló fiú metalos lett az osztályból, és a kötelező ruhadarabok mellett igyekezett a hajviseletével is megmutatni, milyen szubkultúrához tartozik. Neki is állt hajat növeszteni mindenki, így jómagam is. Igen ám, de a fránya hajnak van egy rendkívül kellemetlen tulajdonsága, miszerint lassabban nő, mint ahogy az ember szeretné, és hátul kezd nőni először. Mutatom is:

Másrészt levágni sokkal gyorsabban lehet, mint megnöveszteni. E természettudományos tények következtében a lakótelep hamarosan megtelt egy csomó serdülőkorban lévő Bundesliga-focistával, akiknek idétlen – a legnagyobb csehszlovák labdarúgókat idéző, hátul hosszú-elöl rövid – frizurájánál csak a zenekaros pólók, a bermudanadrágok és a magas szárú edzőcipők tették egyértelműbbé, hogy itt bizony kőkemény thrasherekkel állunk szemben.

Referenciaként saját fotóim (a rossz arcú fickó velem nem más, mint Buga B) mellett ajánlom a korai Sepulturáról készült képet, ami elég pontosan megidézi a mi korabeli megjelenésünket is (az arcfestést leszámítva persze). Kísérteties a hasonlóság, ugye?

Újpesti metalos srácok (Husi barátunk édesapja azóta sem tudja, hová tűnt a festékszórója. Bocs, István bácsi!):

Kőkemény NYHC arc 1990 körül:

Fémhegyek között:

Növesztettük hát a hajunkat, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy sosem sikerült elérni azt a hosszúságot, amit célul tűztünk ki, mert mindenkit másfelé sodort az élet és a középiskola. Az értelmiségi közeg hatására először copfban kezdtem hordani, majd egy kispályás focimeccs után úgy döntöttem, ideje megszabadulni tőle. Történt ugyanis, hogy egy agyonnyert meccsen én is gólt szereztem, ami már az ellenfél egyik cserejátékosának is sok volt, és a következő szavakkal találta meg pályán lévő társait: „B*meg, már az ír csaj is gólt lőtt nektek!”

Így ért véget dicstelenül hosszú hajú korszakom, vagyis vált saját maga ellentétévé, hiszen ezt követően éveken keresztül jártam elöl hosszú (állig érő), hátul rövid (felnyírt) hajjal, a jó ízlés és a korszellem legnagyobb örömére. Elég nagy marha voltam, na.

Zárszóként pedig fogadjátok el a következő bölcsességet: 40 felett a szakáll a haj!

About Rattle Inc. 209 Articles
A Metal Attack fanzine-t 1988 őszén indította két egri főiskolás, Benjoe és Coly. A lap a nyolcadik számtól jelent meg Rattle Inc. név alatt. A kiadvány összesen 18 számot élt meg, és 1991 tavaszán szűnt meg. A fanzine - negyedszázados kihagyást követően - online változatban, 2016 decemberében kelt újra életre a Facebook-on, és 2017 januárjában kapott saját felületet.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*