Az ész a fontos… és a haj! – 1. rész

Size legutóbbi cikkötlete kapcsán (amit hamarosan ti is olvashattok) egy újabb játék jutott eszembe. Abban arról van szó, hogy mit köszönhetünk a metalnak, mibe vágtunk bele a zenének, esetleg egy albumnak, számnak köszönhetően. Ott nyilván nem írunk arról, hogy a metalnak köszönhetően kezdtünk metalosan öltözködni, növesztettük meg a hajunkat… És innen jött az inspiráció: arra voltam kíváncsi, népes szerkesztőségünk tagjai közül kinek mikor volt a leghosszabb a haja, és aztán mikor, milyen apropóból vágatta le. Akinek pedig mai is hosszú, annak metalosként mikor volt a legrövidebb? Ami még pikánsabbá, hitelesebbé és szórakoztatóbbá tenné a dolgot, gondoltam, ha mindenki fotót (és esetleg egy-két rövid sztorit is) küldene erről az időszakról. Voltak, akik felvették a kesztyűt, úgyhogy figyelem, szórakoztató percek következnek! Jelszó: fel a hajjal!

Sipy:

Az én hosszúhajú korszakomat három részre lehet osztani. Az első a katonaságot megelőzően, 17-19 éves koromig tartott. Mint akkoriban nagyon sokan, én is elsősorban a metal zene iránti elkötelezett rajongásomat fejeztem ki ezzel. „Egy igazi, fiatal metálosnak hosszú haja van!” Hát nem? Hát de. 🙂 Az egyik legfájóbb emlék a honvédséggel kapcsolatban éppen a hajvágás volt. Sokáig őriztem is a bevonulás előtt egy nappal levágott, két végén összegumizott, kb. 35-40 centiméteres hajtincsemet. A katonáskodás után egy nagyjából 12 éves „long hair” periódus következett, aminek egy jelentős értékre elkövetett sikkasztásért kiszabott másfél éves szabadságvesztés vetett véget. A börtönben, mint tudható, egy férfinak nem igazán előnyös a hosszú haj! Főleg a zuhanyzóban… 🙂 (Ha értitek, mire gondolok…) És végül van ez a mostani, már megszokott és csaknem 20 éve tartó hosszú hajú időszakom.

A Detonator frontembereként
Angyalbőrben

Szabó Viktor:

Sosem voltam egy külsőségekre adó ember. Sosem volt Iron Maiden hátfelvarrós PVC dzsekim, ahogy szegecselt csuklószorítóm sem. A metal pólókhoz pedig fura viszony fűz. Például a kedvenc bandámtól, a Metallicától csak egy Justice-pólóm van/volt (az is szürke), de azt is a fiam örökölte meg, mert sikerült annyit felszednem, hogy már ne érezzem benne jól magam. Van viszont jó pár pólóm olyan bandáktól, amelyeket nem is hallgatok, de tetszik a minta. Fura ez.

A hajjal kapcsolatban persze el kell mondanom, hogy a tízes éveim elején, bár nagy volt a szülői ellenkezés, a metal miatt növesztettem. Ez egyértelmű. Aztán pedig azért hagytam meg, mert rájöttem, hogy a rövid haj nekem nem áll sehogy, nem tetszik. Egészen húszéves koromig hosszú hajam volt. Aztán egész egyszerűen meguntam, és nyert a praktikusabb, de bénábban kinéző (magamra értem) rövid haj.

1996-97 táján…

Körülbelül hét-nyolc évvel később döntöttem el, hogy újra megnövesztem. Tudtam, hogy csak az elejét kell átvészelni, amikor sehogy sem áll, nem tudod a füled mögé tenni, nem elég hosszú, nem elég rövid, a szemedbe lóg, zavar. Aztán már okés. Ez a Kurt Cobain, Eddie Wedder szint. Ha az a hossz megvan, akkor már rendben van, onnantól kezelhető. Megmondom őszintén, valahol vagány dolognak tartottam (és szerintem a fiam is így volt vele), hogy hosszú hajú, közvetlen apuka vagyok. Más, mint a többi gyerek faterja. Az oviban vagy a fociedzésen sem volt hosszú hajú apuka rajtam kívül. Persze sok hátulütője is van a nagy loboncnak. A feleségem például biztos, hogy a házban itt-ott, mindenütt látható, elhullajtott hajszálakat említené…

De nem emiatt szabadultam meg tőle. Egyrészt heti háromszor focizom, és egy rémálommá vált, hogy beleizzadok, büdös lesz, újra meg kell mosni. És itt jön a kálvária. Ugyanis sosem szárítottam hajszárítóval, így szinte meg kellett terveznem, hogy mikor mossam meg, hogy rendesen megszáradjon. Télen kiváltképp. Aztán újra elmegyek focizni, és az egész kezdődik elölről… Kényelmetlen lett. Megmosva, kifésülve szinte a seggemig ért, ráadásul vastag, sűrű, erős a hajam. A másik ok, hogy valahol ismét meguntam.

…és 2015-ben

Végül egy, a néhai Kurt Cobain-énél jóval rövidebb fazonra váltottam, és a levágott hajamat odaadtam az Angyal utcában található, daganatos gyerekeket segítő alapítványnak, hogy paróka készüljön belőle, és valakinek jobb érzés legyen, ha a tükörbe néz abban a kemény időszakban, amin azok a kisgyerekek átmennek.

A jelent tekintve pedig éppen ott tartok, hogy a hajam újra elérte a Kurt Cobain fázist…

Coly:

A feleségem szerint életében legalább egyszer minden fiú kipróbálja, hogy áll neki a hosszú haj. Leginkább 18-19 éves kora körül, s így az érettségi tablóképen jó páran „új arcukat mutatják”. Nálam ez a korszak valamivel később jött el, és egybeesett a Rattle Inc. történetének első fejezetével. Vagyis nagyjából 88 végén, 89 elején kezdtem növeszteni, és 90 szeptemberében, éppen aktuális párkapcsolatom lezárását követően vágattam le, ezzel is jelezve, hogy új időszak következik az életemben. Mint a mellékelt fotón is látható, nem volt türelmem ennél tovább növeszteni, nem is igazán élveztem, ahogy a szemembe lóg, ahogy ráfekszem éjszaka, így aztán amikor csak lehetett, összefogva hordtam. Ráadásul valamilyen szinten gyerekkorom óta sportoltam (foci, majd kosár), és a rövid haj minden szempontból praktikusabb viselet volt.

91-92 táján azonban megint megnőtt annyira, hogy hátul össze tudtam fogni. Így is tanítottam, falun: az igazgatóm nem szólt érte, a diákjaimnak pedig kifejezetten tetszett. Aztán idővel, talán éppen a 90-es években, ahogy kedvenc muzsikusaink elkezdtek kopaszodni, az egészen rövid haj és a tar koponya is természetes, elfogadott elemévé vált a metalos outlook-nak, és onnantól mi, sportos frizurát viselő rajongók is a helyünkre kerültünk…

Benjoe-val 1989-ben
Amint lehetett, így, összefogva hordtam

Size:

Ha a legelején akarnám kezdeni a hajnövesztős sztorit, akkor vissza kellene mennem óvodás koromig, ugyanis a faterom, aki szintén flangált hosszú séróval, nem engedte jó anyámnak, hogy levágassa a hajam, így egy jó darabig hosszú fürtökkel a fejemen túrtam az orromat az oviban. Erről különben van egy sztorim: a hosszú sérónak köszönhetően az óvodai farsangra érkező fényképész azt hitte, kislány vagyok, ezért a fotózáshoz való beállításnál egy babát nyomott a kezembe, de aztán a dadus rászólt, hogy ne tévessze meg a látszat, én valójában fiú vagyok, így a babát lecserélték egy labdára. Sajnos ezt a fotót sehol nem találtam meg! HEHEHE!!!

Természetesen, amikor kezdtem egyre jobban belebetegedni a metal zenébe, én is növeszteni akartam a rőzsét, de a muter azt mondta, hogy az általános suliban szó sem lehet róla, utána viszont már nem érdekli. Így aztán a szakmunkásképző suli megkezdésével (1988. szeptember) egy időben romlott meg a kapcsolat a hajvágó olló és köztem. Egy baj volt csak: az én hajam nem a legmegfelelőbb volt erre a célra. Ritka és vékony szálú, emellett piszok gyorsan zsírosodott. Hiába próbáltam mindenféle sampont meg házi praktikás kenceficét, nem javult a helyzet. Volt egy olyan időszak is, amikor csalánteával mostam a hajam, mert azt mondta valaki, hogy attól erősödik, és nem zsírosodik. Nem a francokat! A másik probléma az volt, hogy csupán egy adott hosszúságig nőtt meg, az azután növő részek pedig nemes egyszerűséggel letörtek. HEHEHE!! Azért a sulit végigkínlódtam vele, de az utolsó időszakban már kezdett az agyamra menni, hogy minden reggel hajat mostam meg szárítgattam. Egyébként az iskolában a hosszú haj miatt rengeteg beszólás kaptunk más diákoktól és néhány faszagyú tanártól is. Nem egy verekedés volt ez miatt, sőt, volt egy haver, akik még a tanárt is körbeverte, amikor az lebuzizta a hosszú haja miatt. Természetesen röppent a suliból. HEHE!!

Engem a történelemtanár rühellt a hosszú séró miatt. Kedvenc aljassága volt, hogy egy dolgozatomra kettő vagy három egyest nyomott, csak hogy megbuktathasson, pedig legalább közepes vagy jó osztályzatot ért. Az órákról rendszerint kizavart valamilyen kreált okkal. A tanév végén egy délután mindenkit behívatott, aki bukásra állt, hogy feleljen a kettesért. Voltunk vagy tízen. Mindenki húzott egy témát cetlin, és abból felelt. A többiek alig tudtak kinyögni pár mondatot, de megkapták a kettest. Én negyedórán át dumáltam a francia forradalomról, de közölte, hogy ez kevés, így a pótvizsgán találkozunk. Mondtam neki, hogy nem hinném. Kérdezte, miért? Mondtam, azért, mert feljelentem. Egyébként ekkor már több panasz érkezett rá az igazgatóhoz. Erre azt mondta: „Nézze, Zoltán, ajánlok egy kompromisszumot! Ha most megesküszik, hogy évzáróra levágatja a haját, akkor megadom a kettest.” Mondtam neki, hogy oké! Persze vágatta le a szájharmonikázó cirkuszi medve bolhák hódította, málnaízesítésű, tüskékkel díszített, bóbitás töke!!!!! Szerencsére a következő évben már nem tudott szarakodni velem, mert sok panasz érkezett ellene, így gyorsan, idő előtt nyugdíjazták. Remélem, már megdöglött és a pokol mélyen rohad!!!

1991 nyarán aztán elegem lett a kínlódásból, és levágattam a hajam a francba. Persze nem bírtam a véremmel, ezért újra növeszteni kezdtem, de már közel sem volt annyi türelmem hozzá, mint pár évvel azelőtt. Már akkor szétvetett az ideg, amikor még a szemöldökömet csiklandozta, úgyhogy letolattam, különben is, már csak pár hónap volt a bevonulásig. Amikor leszereltem, már eszembe sem jutott növeszteni, a melóban is az agyamra ment volna, meg amúgy is betört a hardcore zene az életembe, úgyhogy a felnyírt, rövid séró éppen megfelelt a követelményeknek. HEHE!! Kábé 15 éve csináltam egy olyan variációt, hogy csak elől megnövesztettem az államig és hátrazseléztem, de egy idő után ez is az agyamra ment, ugyanis baszott sokat kellett szarakodni vele, én viszont hírhedten türelmetlen vagyok, aki agyhúgykövet kap attól, ha valamivel sokat kell pöcsölni.

(folytatjuk)

About Coly 1013 Articles
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

1 Trackback / Pingback

  1. Az ész a fontos… és a haj! – 2. rész – Rattle Inc.

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*