„Számomra az eszkapizmus a művészet fő mozgatórugója”

Beszélgetés Max Birbaummal, a Lunar Shadow vezetőjével

A német zenekar központi figurája köztudottan a gitáros Max Birbaum, aki mind a zene-, mind a szövegírás felelőse ebben a 2014 óta létező zenekarban. Ez év március 19-én jön ki a csapat negyedik hanghordozója Wish to Leave címmel, ami egy kisebb kurzusváltást is jelent a zenekar történetében. Ez adta az apropót a most készült beszélgetéshez.

Szia, Max! Szabály nálatok, hogy pontosan kétévente adtok ki albumot, vagy az új dalok elkészítése mindig ennyi időt vesz igénybe? Véletlen egybeesés vagy féltek attól, hogy a rajongók különben elfelejtenének benneteket?

Inkább véletlen egybeesésnek mondanám. Természetesen előbb dalokat kell írnom, ami nem megy egyetlen gombnyomásra. Aztán a fiúknak meg is kell tanulniuk ezeket, hogy biztosan fel tudják játszani. Aztán egy bizonyos ponton egyeztethetem le a stúdiót, és a producernek is szabadnak kell lennie. De az album sem jelenik meg két héttel azután, hogy összekeverték és végső formába öntötték hangzásilag. A kiadónak préseltetni kell a másolatokat, promóciót kell készítenie, és ez a folyamat mindig időbe telik. Tehát sok különböző tényező játszik ebben szerepet, amelyek közül néhányat nem tudok ellenőrizni. Mindez együttesen mindig körülbelül egy kétéves időszakot eredményezett.

Tavaly januárban egy kissé meglepődtem, amikor az esseni Turock Clubban megrendezett Hammer And Iron Fesztiválon nagyszámú rajongótok volt, akik fejből tudták a dalaitokat. A koncertek révén sikerült így felépítenetek a közönségeteket? Van közvetlen kapcsolatod a rajongóiddal, akár e-mailben vagy levélben?

Koncertek szempontjából gyakorlatilag inaktívak vagyunk. Soha nem játszottunk sokat, mert nem szerettem volna. Személy szerint nem vagyok jelen a közösségi médiában, néha persze a Facebook-on írnak az együttes oldalára, de ez sem gyakori. Soha nem voltam egy FB- vagy Instagram-fanatikus. Hagytam, hogy a zene szólaljon meg helyettünk; szerintem ez a legjobb módja annak, hogy kifejezzem magam. Az embereknek ez tetszik: amikor élőben láthatnak bennünket, ami, mint említettem, ritkán fordul elő, mindig történik valami a közönséggel.

Valóban igaz a hír, hogy idén nem fogtok élőben fellépni? Mindez a COVID-19 miatt van, vagy rosszak a koncertek körülményei?

Nem szeretek élőben játszani. Nem élvezem, és a Lunar Shadow-t sem gondolom koncertzenekarnak. Mindennek semmi köze a pandémiához, egy évvel ezelőtt is csak egy-két válogatott koncertet adtunk, akkor, amikor olyan együttesekkel játszhattunk, amelyeknek mi magunk is a rajongói vagyunk. Egész Európából elég sok ajánlatot kapunk, de egyszerűen nem akarok fellépni. Ebből a szempontból egy kicsit más vagyok, mint a legtöbb zenész.

Az új album egy kicsit eltér a korábbiaktól, ugyanakkor semmit nem veszített zenei „naivitásából”, „egyszerűségéből”. Ez tudatos döntés eredménye?

Nem tudom, mit értesz „egyszerűségen”. Más stílusú zenekarokhoz képest én éppen ellenkezőleg, meglehetősen trükkösnek, néha szinte progresszívnek mondanám a zenénket. A sound valóban változott, ami a zenehallgatási szokásaimhoz kapcsolódik. Mivel minden dalt én írok, a zenekar ebben is óhatatlanul alkalmazkodik hozzám.

Számomra az új album úgy hangzik, mint az Epic Metal/NWOBHM stílusok keveréke, egy csipetnyi Indie/New Wave-hatással fűszerezve á la The Cure, Joy Divison vagy akár a Dire Straits. Az említett zenekarok is hatással voltak rád?

Igen, ezt nagyon jól eltaláltad. Már szinte egyáltalán nem hallgatok klasszikus heavy metalt. A régi nagyokat időnként még előveszem, de az újabb zenekarok már nem nagyon érdekelnek. A műfaj egy kissé unalmassá vált számomra. Az elmúlt években olyan zenekarokat hallgattam, mint a The Chameleons, az Editors, a The Strokes vagy a The Sound, és ez a Lunar Shadow hangzásában is tükröződik. Egyébként Mark Knopfler az egyik kedvenc gitárosom, a To Dusk and I Love You az én kis tisztelgésem előtte és Rory Gallagher előtt.

Honnan ered a szövegeidből sugárzó, mély melankólia? Súlyos ütéseket kellett elszenvedned? Van valami különleges magyarázatod erre, vagy szimplán csak ezek szolgálnak megfelelő háttérként a zene hangulatához?

Ez a személyiségem kivetülése: meglehetősen melankolikus, gondolkodó ember vagyok. Nem tudok „boldog” zenét írni, ez nálam nem működik. Számomra az eszkapizmus a művészet fő mozgatórugója, legyen az zene, irodalom, költészet vagy festészet. Egy időre kézen fogom a hallgatókat, és kiszakítom őket a mindennapjaikból, ahová aztán egyedül kell visszatérniük.

Hogyan jött létre az új album? Még mindig együtt próbálsz az együttessel, vagy elkülditek egymásnak a fájlokat?

A csapatban mindig is én voltam az egyedüli dalszerző és szövegíró. Jelenleg teljesen szétszórva élünk Németországban, ezért alig tudunk próbálni. Digitálisan írom le a zenét, és ezt küldöm el a srácoknak. Ez kissé szokatlan elv, de ebben a zenekarban ez működik a legjobban.

Mit fejez ki az album borítója? Alapvetően érdekel a festészet?

Művészeti főiskolán dolgozom, így szakmailag mindennap foglalkozom ezzel a területtel, és természetesen személy szerint is nagyon érdekel a művészet. A borítón látható kép az orosz Denis Forkas Kostromitintől származik. Több éve követem figyelemmel a munkásságát. Amikor megláttam az álmairól festett tanulmányát a honlapján, azonnal rákattantam. Számomra egyértelmű volt, hogy ennek a képnek kell szerepelnie a borítón, és nem másnak. A hangulata tökéletesen passzol az albumhoz. Sodródás megállás nélkül. Ideál, amelyet nem lehet elérni.

Milyen kérdést nem tettek fel még neked, amire szeretnél válaszolni?

A rákok hegyekként tekintenek a szigetekre? Néha ezt kérdezem magamtól. És azt hiszem, hogy igen.

About Novák Norbert 55 Articles
A ’80-as évek gitárzenéin nőtt fel, amikért a mai napig is rajong. Jelenleg a német The-Pit.de-nél, Way Up-nál és Rock Times-nál dolgozik, mint fotós és újságíró. Főállásban nyelvészeti területen tevékenykedik Németországban.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*