Master: Master (1990)

Ahogy az első, legalábbis annak szánt Master albumnak, úgy a tulajdonképpeni bemutatkozássá avanzsált műnek is megvan a maga története. Nagyon úgy tűnt, semmiképpen nem akarja a színtér, a zeneipar, hogy Paul Speckmann-nek valaha is lemezei jelenjenek meg, aztán 1990-ben az a megtiszteltetés érte, hogy kapásból két kiadvánnyal, a debütáló Abomination-nel és ezzel a koronggal léphetett a „rivaldafénybe”.

A ’80-as években a Master gyakorlatilag végig agonizált: háromszor oszlottak fel, majd alakultak újjá, egészen pontosan 1983-1984, majd 1985-1987 között léteztek, ezt követően pedig 1989-tól gyújtották be ismét a rakétákat. (Paul Speckmann már nagyon régóta Csehországban, Uherské Hradiště-ben él.)

A Master annak idején az egykori Righteous Pigs énekes Joe Capernek köszönhette a Nuclear Blast-tel megköttetett szerződést. Paul Speckmann: „A legkevésbé sem érdekelt az Abomination, egészen addig a sorsdöntő napig. Épp csak hogy befejeztem a munkát az erdőben, és a társam, Mick mondta, hogy menjünk és igyunk pár hűsítőt. Kinyitottam egy Old Style-t, amikor megállt előttünk egy pár Harley. Mosolyogtam, ahogy láttam, hogy az egyik középiskolai haverom száll le a motorról, egy másik, meglehetősen jól ismert taggal a Righteous Pigs-ből. Nevettem, ahogy Ninos a szokásosan ostobán beszél hozzám, rólam, amikor Joe Caper elkezdte Ninost csipkedni, és a zenekaraimról, a Masterről, a Death Strike-ról és az Abomination-ről beszélt, megemlítve, hogy volt néhány bulin, és tetszett neki, amit látott. A legutóbbi, vörös Abomination demóból véletlenül volt egy másolat a zsebemben. Caper beszélt erről az új kiadóról, a Nuclear Blast-ról, és őszintén szólva nem tartottam vissza a lélegzetemet, mert ebben a világban olcsó a duma. Nos, a legenda Joe Caper az igazat mondta, és egy héttel később vagy valahogy így kaptam egy levelet és egy szerződést az Abomination-nek Slatkótól, a Nuclear Blast-tól. Egy héttel később a Masternek is megérkezett a kontraktus.”

The Speckmann Project

Létrejött tehát a felek közötti megállapodás, készen volt a kiadásra szánt anyag, azonban annak megjelentetése akadályokba ütközött. Ennek roppan prózai okai voltak, ugyanis a korongot két különböző felállás, kétszer rögzítette, és a két verzió némileg különböző dalsorrendet tartalmaz. Az első felvételre 1989 végén, a chicagói Seagrape stúdióban, John Towner segítségével (keverés, maszterizálás) került sor, mégpedig az ősfelállás (Speckmann – Chris Mittleburn – Bill Schmidt) révén, azonban a kiadót nem győzte meg az anyag, mivel a hangzást elavultnak, a korai death metal birodalmában ragadtnak tartották.

Speckmann: „A dobos és én háromszor próbáltunk a debütáló lemezhez. Mittleburn túl elfoglalt volt, hogy gyakoroljon, így csak bejött a stúdióba és feljátszotta a részeit. Minden megvolt pár napon belül, nagy feszültség, nyomás alatt. Ez egy egyszeri dolog volt, és a felvétel után újra feloszlottunk.” (Meg kell említenem, hogy a szőke gitáros a ’80-as évek elején, a Master előtt a Presence-ben és a Transgressorban nyűtte a húrokat, de részt vett a Death Strike-ban és a Sindrome-ban is, manapság pedig az Iron Cross tagja.)

Így Speckmann szélnek eresztette az eredeti csapatot és új társakat talált Jim Martinelli gitáros, valamint Aaron Nickeas dobos személyében; 1990 elején velük vette fel ismét a lemezt, néhány további dallal, elég zenével megtoldva ahhoz, hogy teljes hosszúságú legyen a végeredmény. Ez a felvétel viszont még kevésbé tetszett a kiadónak, így Scott Burns hangmérnökkel a Morrisoundban átkevertették az eredeti tagság által rögzített verziót, és összhangba hozták az 1985-ös demó nyers érzésével, megközelítésével. A második változat The Speckmann Project név alatt látott napvilágot, annak érdekében, hogy valamennyi megtérüljön a befektetett pénzből, de ez jóformán felesleges volt, mert az anyag gyengén fogyott.

Köztudott, hogy 1990-et az undergroundban már a death metal uralta, a Cause of Death, a Spiritual Healing, a Left Hand Path, a Dark Recollections vagy a Harmony Corruption fényében ez az anyag valóban ódivatú, fapados, úgy a megszólalás, mint a játék tekintetében. Jóllehet gyökeres változásra senki sem számíthatott, lévén a Master nem a komplexitásról, az állkapocsejtő zenei megoldásokról szólt. A kiadó hatékonyan próbálta kiaknázni a lemezben rejlő értékéket, hiszen néhány példány borítóját olyan matricával látta el, hogy a legenda visszatért, az anyag pedig a brutális death metal alapvető mesterműve.

Ez az album gyakorlatilag nem más, mint az 1985-ben fiókba került anyag újrafelvétele, újrakiadása. A nyitó Pledge of Alliance elejére a Venom Black Metalját idéző zajt kevertek, amelyre Speckmann a visszhangosított „I pledge allegiance to the flag of the United States of America and to the Republic for which it stands one nation under God, indivisible with liberty and justice for all” sorokat mondja, és abból robban be a nóta. Minden maradt a régiben, semmiféle változtatást nem eszközöltek az olyan dalokon, mint az Unknown Soldier, a Funeral Bitch, illetve a Master, azok a maguk egyszerű, pőre valójukban szólalnak meg, csupán az akkori standardoknak megfelelően, a soundot felturbózva.

Trükkösen úgy nyújtották el a játékidőt (ami így is fél óra alatt van), hogy a ’85-ös demóról a Pay to Die-t, míg az első Abomination demóról a The Truth-t tették fel az anyagra. Miután a nekem adott interjúban Paul Speckmann elmondta, hogy „számomra a Venommal, a Black Sabbath-tal és ezen felül a punk színtérrel, a Discharge-dzsal, GBH-dzsel, Minor Threat-tel stb. kezdődött minden”, a basszusfelvezetővel induló, alaposan felgyorsított, megvadított Children of the Grave feldolgozás, minden bizonnyal főhajtásként, tiszteletadásként kapott helyet a lemezen. (1990-ben egy Master/Abomination split 7” is kijött.)

Tagcserék ide, zenei trendváltozások oda, Paul Speckmann kitartó lelkesedéssel kormányozza a banda szekerét. Sohasem váltak a műfaj ünnepelt sztárjaivá, de irányt szabtak a death metalnak, munkásságukat kultikus tisztelet övezi. A zenekar egyszerűen a műfaj Motörhead-je.

A cikk szerzője: Dávid László 850 további cikk
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

Legyél az első aki hozzászól

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*