Iron Mask: Master of Masters (2020)

Jöjjön egy újabb power metal csapat, ezúttal Belgiumból! Eddig nem ismertem őket, pedig ismerhettem volna, hiszen 2002 óta léteznek, és a tavaly decemberben megjelent Master of Masters már a hetedik nagylemezük. A zenekart a gitáros-dalszerző Dushan Petrossi és az orosz basszusgitáros, Vassili Moltchanov (magyarul Vaszilij Molcsanov) alapította, akkori bandájuk, a Magic Kingdom mellékprojektjeként. (Utóbbi zenekar ma is létezik, jelenlegi énekesük Michael Vescera, Petrossi és Moltchanov pedig mindkét együttesnek tagja.)

Az Iron Mask dobosa 2010 óta az a Ramy Ali, aki korábban olyan formációkban is megfordult, mint a Frontline, a Freedom Call vagy Amanda Sommerville és Michael Kiske közös projektje, momentán pedig másik négy csapatban – köztük a Serious Black-ben – is játszik. Úgyhogy a jordán nemzetiségű Alinak ez már a negyedik albuma az Iron Mask-kal, Mike Slembrouck énekesnek (After All, Immanent Distance) viszont az első, ő ugyanis csupán tavaly csatlakozott a formációhoz. Előtte olyan neves vokalisták fordultak meg a brüsszeli banda soraiban, mint Mark Boals (Yngwie Malmsteen, Royal Hunt, Ring of Fire), Oliver Hartmann (At Vance, Avantasia, Edguy, Aina, Freedom Call, Helloween), vagy éppen Diego Valdez (Dream Child, Lords of Black, Skiltron stb.).

(b-j): Vassili Moltchanov, Dushan Petrossi és Ramy Ali, hátul Mike Slembrouck áll

A csapat Alexander Dumas A vasálarcos férfi című regénye után nevezte el magát. Első albumát, a 2002-es Revenge Is My Name-et is főként ez a történet inspirálta, sőt a három évvel későbbi Hordes of the Brave borítóján is ez a titokzatos figura (Fülöp orlèansi herceg, XIII. Lajos és Ausztriai Anna 1638-ban született ikergyermekei közül a fiatalabb, a törvényes, ám letagadott trónörökös) látható.

Az Iron Mask neoklasszikus metal zenekarnak, s így olyan előadók pályatársának tekinti magát, mint Yngwie Malmsteen, az Impellitteri, a Rhapsody, az At Vance vagy éppen a Narnia. Ahogy indul az album (Never Kiss the Ring), a szimfonikus uszályba burkolt, csembalószerű szintihangokkal, akár még állhatna is a Malmsteen-Rhapsody párhuzam, ám a folytatás rácáfol erre: a bravúroskodó virgázás szinte egyáltalán nem jellemző a szólókra, és a billentyűs hangszerek szerepe sem olyan domináns, mint Alex Staropoli-éknál. (Ha már Malmsteen, akkor inkább a zenekar-központúbb Odyssey albumot hoznám viszonyítási alapnak.) Az énekhang (ami jó, bár nem kiemelkedően karakteres) szintén megkülönbözteti az Iron Mask muzsikáját a két nagy példaképétől, és inkább a második-harmadik vonalbeli európai szimfonikus power metal csapatokkal hozza közös platformra.

Az anyag slágere, számomra magasan legjobb tétele a vendégként egy nóta erejéig visszatérő Oliver Hartmann énekével elhangzó Revolution Rise. Óriási hangja van a fickónak, a refrén pedig – ha csak eszembe jut a lemez – elnyomhatatlanul pörög a fejemben. Petrossi gitárja talán itt szól a leg-Malmsteen-esebben, és az óóó-zós kórus is nagyban fokozza a dal hangulatát. Másik nagy favoritom, a kilencperces Nothing Lasts Forever hangzása, tempója a Stratovarius tekerős-száguldozós pillanatait juttatta eszembe, ezt erősíti a megint csak csembalószerű szinti és a gitár kettőse is. Itt végre Petrossi is nekiereszti az ujjait a húrokon, de a dalra nem ez, hanem a refrén dallamának variálgatása helyezi fel a koronát.

Az album lírai dalát, a Mother Loved Blue-t húsba vágóan éles gitárhangokkal teszik még fájdalmasabbá, némileg meg is fosztva ezzel a szerzeményt addigi, jóleső lágyságától. Az albumot záró címadó nóta elején a basszussal kísért énekhang, majd az azt követő kórus és gitárdallam a Fear of the Dark-korszakos Iron Maiden szellemét varázsolja elő a palackból, a folytatásban azonban a csapat újra önmagára talál. Ütős a heroikus refrén, maga a dal pedig egyértelműen a második felvonás kiemelkedő darabja.

A valamivel több mint egy órás anyagnak egyértelműen (és nem meglepő módon) az A oldala az erősebb, a B-re néhány tölteléknóta is felkerült. Az első öt szám nagyjából mindent visz, a folytatásból a címadó említhető még velük egy lapon. Meggyőző anyag, kiváló alkalom a zenekar munkásságával való ismerkedésre. Ezt hallva a csapat korábbi munkáira is kíváncsi vagyok.

About Coly 1182 Articles
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*