Immáron negyedik alkalommal merülünk el a horrorfilmek és a jóféle metal zenék világában, ezúttal két együttest véve górcső alá. Mindkét formáció nagy kedvelője a különböző rémtörténeteknek, ráadásul egyikük – teljesen egyedülálló módon – minden lemezével ugyanannak a filmrendezőnek kíván emléket állítani. Lássuk hát, kikről is van szó!
Talán senki számára nem újdonság, hogy Svédországban komoly hagyományai vannak a death metal muzsikának, ahogy az sem, hogy ebben a műfajban általában nem az élet napos oldaláról szokás énekelni. A Revolting egy sajnos nem túl ismert, ám kiváló képviselője ennek a nemes műfajnak. Vészjósló hangulatú dalaikkal általában groteszk, gyomorforgató történeteket mesélnek el, és ezek a válogatott borzalmak természetesen a lemezborítóikon is megjelennek. A Dreadful Pleasures című bemutatkozó lemezüket díszítő grafika pedig arra enged következtetni, hogy a srácok a B-kategóriás kult-horror filmeknek is nagy rajongói. Lehetetlen ugyanis nem észrevenni a hasonlóságokat az 1980-ban megjelent Humanoids from the Deep (Európában: Monster) című film plakátjával. Az eredeti szörnyet ugyan lecserélték egy még iszonyatosabb, ezerszemű, csápos-nyálkás rettenetre, ám minden kétséget kizáróan ennek a teremtménynek is ugyanaz a célja az előtte fekvő fürdőruhás hölgyeménnyel: fajok közötti szexuális kapcsolat létesítése utódnemzés céljából.
A cikk hátralévő részét – ezúttal rendhagyó módon – egyetlen zenekarnak fogjuk szentelni. Úgy gondolom, hogy amikor egy olyan horror-fanatikus gyülekezettel állunk szemben, mint amilyen az olasz death metal csapat, a Fulci legénysége, akkor érdemes egy kicsit alaposabban is kivesézni (értitek…) a fiúk munkásságát. Már maga a zenekarnév-választás is igen beszédes, hiszen a srácok hazájuk legendás horror-rendezője, az olasz zombi-filmek koronázatlan királya, Lucio Fulci előtt kívánták ilyen módon leróni a tiszteletüket. Ezek után kissé meglepő, hogy első demójuk borítójáról még egy amerikai horror-vígjáték, a Re-Animator hírhedt orvosa, Herbert West néz vissza ránk. Nem sokat vacakolt a csapat: kissé merész módon, egy az egyben használták fel az eredeti képet, mindössze a film címét és a hozzá tartozó kísérőszövegeket cserélték le a banda logójára és a demó címére. Ugyanezt az egyszerű megoldást alkalmazták később második hangzóanyaguknál is.
Mint ahogy már utaltam rá, a csapat pályafutása kezdeti szakaszában nem igazán törődött a borítókat érintő esetleges jogi következményekkel. Második demójuk idején is egy horror-klasszikushoz nyúltak, de ezúttal már nevükhöz méltó módon, a Lucio Fulci-életmű egyik leghíresebb darabjának, az 1980-as City of the Living Dead-nek a címét és plakátját tették magukévá. Ez volt az a pont, ahol a csapat pályája végképp összeforrt az olasz rendező-zseni munkásságával, hiszen a mai napig az ő művei jelentik az első számú inspirációforrást a zenekar számára, legyen szó dalszövegekről vagy akár a lemezek képi világáról.
Az első nagylemez idején szemmel láthatóan még mindig a fent említett film hatása alatt állt a csapat, de ezúttal már egy saját maguk által megálmodott kép került a borítóra. Könnyedén felismerhetjük a film olyan ikonikus, erőszakos halált halt szereplőit, mint a magát felakasztó Thomas atya vagy a saját belsőségeit felöklendező Rosie, de itt van szegény Bob is, akit egy fúrógép formájában ért utol a végzete. A zenekar természetesen a dalokban is utalást tesz a film cselekményére: az olyan számcímek, mint az Opening the Hell Gates vagy az Among the Living Dead magukért beszélnek.
A debütalbumon megvalósított elképzeléseit a csapat második, Tropical Sun című lemezén fejlesztette tökélyre. Egy koncept anyag született, amely teljes egészében az 1979-es Zombi (avagy Zombi 2, Zombie Flesh Eaters) című filmen alapul. A dalszövegek mellett persze a lemezborítót is a film ihlette. A trópusi környezetben zajló zombi-invázió már önmagában is elég egyértelmű utalás, ám ha jobban szemügyre vesszük a képet, felfedezhetjük rajta a kórházként használt misszionárius templomot, illetve a legendás zárójelenet helyszínéül szolgáló Brooklyn hidat is. Az előtérben pedig az a jól szituált élőhalott vigyorog ránk, aki a film eredeti plakátjához is modellt állt.
Ennyi fért bele mai kirándulásunkba a horror világában, nemsokára azonban érkezik cikksorozatunk következő része, amelyben további érdekességekkel várunk benneteket!
Válasz írása