Azt gondolom, a Heedless Elegance neve elsősorban azoknak mond valamit, akik még a lockdown előtt gyakran látogatták a kisebb fővárosi metal klubokat és eseményeket, hiszen viszonylag termékeny és nyüzsgő bandáról van szó. A csapat 2017-ben alakult egy átbulizott fesztivál kempingjében, és esélyes, hogy a névválasztás (hanyag elegancia) is a party time szüleménye, mindenesetre jól hangzik angolul, és a budapesti srácok egész ügyes koncepciót és designt tudtak hozzá kapcsolni. Mint már írtam, az a fajta brigád ez, akik rengeteg fesztiválon, klubokban és tehetségkutatókon kamatoztatták tudásukat és elszántságukat; talán éppen ennek köszönhető, hogy 2019-ben a metal.hu gondozásában megjelent Wanderer címet viselő debütjük, idén pedig az imént említett kiadó égisze alatt a második nagylemez, a Libra is.
Zeneileg egyszerre trendi és mégis szerteágazó, a lassan lecsengő metalcore divatnál kissé többet akaró brigád ez. A dalok jól felépített, komplex húzásokkal és súlyokkal vannak teli, de akadnak bennük eklektikus megoldások és dallamok is. A fővárosi arcok amúgy a nulláról indultak – értem ezalatt, hogy előtte egyik tag sem zenélt más komolyabb vagy nevesebb csapatban, csak amolyan összeröffenések voltak a jellemzők, és tudtommal egyedül a dobosnak (Csobán Albert) van valami no name projektje.
A hatások terén megkerülhetetlen a Parkway Drive, az All That Remains, a Northlane vagy éppen a The Devil Wears Prada féle halmaz, de a zenében megvan a Dewin Townsend körvonalazta progresszív őrület is. Néhol a korai In Flames villan be, illetve Konter Samu vokálja a Slipknot jobb időszakát juttatja eszembe, a fennmaradó részek pedig modern, olykor matekos nu metal lépcsőkkel szaladnak le a csigán, hogy aztán a pincében rátaláljunk az emberi lélek legmélyebb bugyraira.
Egy fiktív karakter személyes bosszútól a megváltó halálig terjedő életútját és jellemfejlődését (leépülését) kapjuk, amit két album elgondolásából eggyé olvasztva koncepcionálnak a srácok – ennek köszönhető a furcsa, nyolcdalos, egytől négyig, majd visszafelé számozás is, ami, valljuk be, nem mindennapi megoldás.
A megszokottól eltérő elképzelés mellett semmiféle világmegváltást nem kapunk, de azt hiszem, ez nem is volt terv; zenészeink azt játsszák, ami nekik tetszik, és ezt abszolút érezni is a muzsikán. Erős Mátyás feszes basszusai, illetve Forgó Zsolt és Varga Dani hathúros darálói biztos pillérekre helyezik a Libra teóriáját. Masszív, agyas zúzda – az a fajta talpalávaló ez, ami a koncerten cikázó fényekben és a sörrel keveredő fülledt izzadtságban vergődve ugyanúgy intenzíven hat, mint az autópályán vagy odahaza, egyedül, a sarokban görnyedve – lényegében ez az erőssége a Heedless Elegance formációnak. Itthon sem egyedülálló az, amivel próbálkoznak, nem mennek szembe a trendekkel, de nem is próbálják meglovagolni azokat, ami mindenképpen becsülendő dolog!
Nem hiszem, hogy bárkinek is sokat mondana a svéd Closer neve, de 2008-as A Darker Kind of Salvation albumuk némi sarkítással olyasmi világot tárt elénk, mint az idei Libra…
A hangzás nagyon rendben van (No Silence Studios) és a külsőségek is egész pazarra sikerültek (Buzás Krisztián, Orient Fall), egyszóval profi, azonban nem hiánypótló anyaggal lettünk gazdagabbak, ami kis jóindulattal a nemzetközi színtéren is megállja a helyét!
Megjelent digitálisan és limitáltan CD-n.
Kiadó: metal.hu
https://metal.hu
Webshop: https://cutt.ly/RjDhN1f
Heedless Elegance:
Facebook: https://www.facebook.com/heedless.elegance
Instagram: https://www.instagram.com/heedlesselegance
1. Failure
2. Friends
3. Split
4. The Blaze of Glory
=/=
4. Libra (The Harmony in Our Lifetime)
3. Grace
2. There’s Just No Way to Make It, I Tried, But I Failed in the Life of Love and Hate
1. The Answer
Leave a Reply