Hangulatjelentés

Lapkészítés koronavírus-járvány idején

Az elmúlt egy évben szinte mindenkinek megváltozott az élete, a hétköznapjai. Talán írtam már korábban, kezdetben azt gondoltam, a home office-szal mindenkinek több szabadideje lesz, hiszen kimaradnak a munkahelyi „kötelező körök”, így jobban ráérünk majd beszélgetni és az újsággal foglalkozni. Idővel azonban ennek éppen az ellenkezőjét tapasztaltam: gondokból nem kevesebb lett, hanem több. Aki vagy akinek valamelyik hozzátartozója beteg lett, annak ez kötötte le a figyelmét, gondolatait. Aki elveszítette a munkáját, az az álláskeresésre összpontosított. Olyan is volt, akinek a home office-szal a munkahelyi elfoglaltságai is felszaporodtak. És olyan szerzőtársunk is akad, akinek a lockdown következtében – sajnos – végtelenül sok szabadideje lett, ami nyereség nekünk, mivel azóta futószalagon szállítja a cikkeit, őt viszont ez összességében nem biztos, hogy boldoggá teszi. Plusz az otthoni munka mellett sokszor ott van az óvodába, iskolába nem járó kisgyerek is, aki újabb vegyértékeinket köti le, vonja el a lapkészítéstől.

Kényszerűségből mindannyian fotelrockerek lettünk. Nincsenek élő fellépések, így jobb híján online koncertekkel csillapítjuk étvágyunkat. Gondolom, van, aki kifejezetten vadászik az ilyen programokra, akár még pénzt is áldoz rájuk; más kizárólag az ingyenes eseményeket „látogatja”, esetleg csak azokra izgul rá, amelyek a neten szembejönnek vele; más pedig azt mondja, szó sem lehet „guminőről”, vagy az igazi bulik, vagy semmi. Jómagam a harmadik kategóriába tartozom: az elmúlt egy évben, egészen mostanáig kizárólag a Mustasch stream-elt koncertjein vettem részt, volt belőlük, ha jól számolom, hét (igaz, Fekete Laci?).

Most szombaton viszont a Nulladik Változat nyilvános próbáján is ott csápoltam a monitor előtt, a képzeletbeli első sorban. Nem tudom, ismeritek-e őket: a 80-as évek végén alakultak, alternatív/dark rock-ot játszanak, ami kezdetben nem kevés folkos elemet is tartalmazott. Az eredeti tagok alattam eggyel jártak az egri tanárképző főiskolára. Onnan ismerjük egymást, szinte a kezdetektől nyomon követem a munkásságukat, a metal mellett az ő dalaik is részét képezhetnék az életemnek abból a korszakából (a 90-es évekből) készülő film zenéjének. Vannak bizonyos személyes kötődéseink, így mindig is nosztalgiával fogom hallgatni őket – ahogy történt ez most is.

A fővárosba történt (vissza)költözésünk után egy ideig viszonylag rendszeresen látogattam a koncertjeiket (már ha az évi egy alkalom rendszeresnek mondható), az utolsó ilyen randevúnk viszont – tiszta horror belegondolni – 2003-ban volt, úgyhogy 18 év kihagyás után láthattam/hallhattam őket megint. Igazi időutazás volt, itt-ott egy némi jóleső borzongással.

Azt hiszem, ekkor döntöttem el, hogy amíg nincs mód a valódi találkozásokra, keresni fogom a számítógép képernyője előtti headbangelés lehetőségét. Buga B és a Facebook már ajánlott is egy-egy ilyen programot. (Miközben azon gondolkodom, lehet, hogy ideje lenne visszaváltani néhány, az idei nyárra szóló koncertjegyet…)

Ti hogyan élitek meg a „szobafogságot”? Milyen fokú elvonási tüneteitek vannak?