Bele kell törődnünk abba a megváltoztathatatlan ténybe, hogy a death metal színtér egyik legemblematikusabb alapcsapata, a Bolt Thrower végleg lehúzta a rolót. Ennek okai egyrészt Martin „Kiddie” Kearns 2015. szeptember 14-én bekövetkezett tragikus haláláig vezethetők vissza, másrészt Andy Whale jelenleg a Darkened-re koncentrál, míg Karl Willets a Memoriam szekerét tolja. Utóbbi muzsikus szavai önmagukért beszélnek: „A Bolt Thrower a szívem egy távoli, sötét részén nyugszik. Nagyon-nagyon kedves emlékeket őrzök arról a zenekarról. De vége. Rendkívül büszke vagyok rá, az örökségem része, sosem fogom megtagadni vagy lekicsinyelni. De igen, nagyon-nagyon határozottan a múltba vész már… és soha többé nem fogok visszalátogatni azokba az időkbe.”
Öröm az ürömben viszont, hogy vannak olyan formációk, amelyek szívükön viselik a brit mesterek hagyatékát. Természetesen nem arról van szó, hogy megpróbálják betölteni az általuk hagyott űrt, hanem hogy ápolják a szellemiségüket. Erre az egyik legjobb példa a Forth Worth-i (Texas) Frozen Soul. Mindössze hároméves múlt áll mögöttük, a tagságot a húszas éveik végét, harmincas éveik elejét taposó muzsikusok alkotják, akik korábban egyéb formációkban tettek szert tapasztalatokra. Nevezetesen Brady Trip dobos, Daniel Schmuck és Michael Munday gitárosok, Samantha Mobley basszusgitáros, illetve Chad Green énekes hívta életre a zenekart, és ahogy a bőgős hölgy jelenléte is mutatja, céljaik, elképzeléseik abszolút egyértelműek.
Chad: „Minden úgy kezdődött, hogy megpróbáltuk feléleszteni korábbi zenekarunkat, az End Times-t. Riffeket írtunk, de azok túl súlyosak voltak ahhoz képest, amerre az End Times tartott. Az első dal, amit a Frozen Soulnak írtunk, a Hand of Vengeance volt, és ez meglehetősen gyorsan öltött testet. Másfajta hatása volt, és valami újra késztetett bennünket, amiből aztán a Frozen Soul lett”.
A csapat tagjai igen komoly aktivitással vetették bele magukat a munkába. 2019-ben az Encased in Ice demót és a Night of Death split anyagot készítették el (utóbbi kiadványon rajtuk kívül további négy helyi banda képviseltette magát egy-egy felvétellel), tavaly a Live in Chicago 10/23/2019 VHS-t, továbbá a Decibel magazinhoz csatolt Tormented by Time single-t jelentették meg, valamint szerepeltek a Morbid Devourment feldolgozással az Entombed Left Hand Path: The CVLT Nation Sessions válogatáson, míg idén debütáló lemezüket adták ki.
Menet közben a felállásban is történtek változások: Brady helyére Matt Dennard került, az új másodgitárost pedig Chris Bonnernek hívják, előtte egy évig Raymond Macdonald pengette a hathúros hangszert. A demó/EP-vel nemcsak a rajongók, kritikusok figyelmét sikerült magukra irányítaniuk, hanem a kiadókét is, ennek következményeként a Crypt of Ice ez év január elején a Century Media égisze alatt látott napvilágot. Chad: „Mi magunk is meglepődtünk azon, hogy ez az egész milyen gyorsan összeállt, őszintén szólva, száz százalékosan soha nem számítottunk erre”.
Úgy gondolom, a kontraktus önmagáért beszél, ahogy maga az anyag is. Nem csinálnak titkot abból, hogy kik a példaképeik, legnagyobb hatásuk (lásd még a Gruesome-ot): az anyagon egy az egyben a Realm of Chaos/Warmaster korszakos Bolt Thrower köszön vissza, mégpedig élethű, precíz tálalásban. A címadó darab, az Arctic Strangehold, a zongorabevezetővel (Christoph Martin játszotta fel) előadott Hand of Vengeance vagy az Encased in Ice minden Bolt Thrower (death metal) fanatikus szívét megdobogtatja, egyben példázza, hogy egy nagyon tehetséges társaság követte el azokat.
Csupán a tematikában mutatkozik eltérés, a britek által „megénekelt”, hangokba foglalt háború, veszteség, áldozatok, testvériesség témakör helyet a Frozen Soul a halál, jég, sötét mágia, fagy köré szövi mondanivalóját. Teljesítményükre az ólomsúlyos hangzással teszik fel a koronát: a dallasi Room 65-ben rögzített, Daniel Schmuck által kevert, producelt korong megszólalása semmi kívánnivalót nem hagy maga után. Ahogy mennydörög a basszus, például a Twist the Knife-ban, arra Jo Bench is elismerően csettintene.
Az az igazság, az idei év egyik kellemes meglepetésével állunk szemben. A muzsikusok zseniálisan idézik meg a Bolt Thrower emlékét; persze rá lehet fogni az anyagra, hogy nem eredeti, de nem érdemes. Inkább azt kell értékelni, mennyire professzionálisan sajátították el a leckét. A fél pontot csak azért vonom le, nehogy elbízzák magukat, a maximális kalkulust a következő albumra tartogatom. Akinek felkeltettem az érdeklődését, az az albumon kívül próbálja meg beszerezni a szintén idei Wrecking Ball Metal Madness videójukat is.
Reméltem hogy írni fogtok a bandáról.
Ha van olyan lemez amit elfelejtettek kiadni 1992-ben a halál metálban akkor ez az. Nincs izzadságszaga, agyonkompresszált hangzása, hanem egyszerűen csuklóból felrántott ösztönös örömhalál ez kérem. Nálam eddig év lemeze.
Még arra is ügyeltek, hogy a basszer nő legyen :).