Fémidő

A metal nem csak zsigeri dolgokról, csajokról, partizásról, háborúkról és erőszakról szól; a társadalom- és rendszerkritika mellett – a maga teljességében és kozmikus összefüggéseiben – az életet és az elmúlást is a témái közé emeli. A tér és az idő minden történetnek a közös koordinátarendszere. Múlt, jelen és jövő; rövid földi létünk tetteink és gondolkodásunk legfőbb meghatározója, motivációs ereje. A létezés öröme és az elmúlás tudata, az emiatt érzett szomorúság számos alkotót ihletett dalírásra, és születtek az olyan, idővel kapcsolatos számcímek, mint a Child in Time, az In My Time of Dying, a Time Waits for No One, Time What Is Time, a Time Will Tell és még hosszan sorolhatnánk.

Az idő könyörtelen múlása, a ránk mért évek rövidsége – mint kép – természetesen a lemezborítókon is megjelenik. Érdekes, hogy az ilyen jellegű grafikákon a hagyományos óraszámlappal szemben sokkal inkább a homokóra megjelenítése dominál. Talán plasztikusabb alakja miatt, talán mert látványosabb megoldásokat, sokkal több lehetőséget kínál a játékra, például amikor emberek kerülnek a karcsú üvegtartály fogságába.

A klasszikus óraszámlapok sokszor stilizált, régies vagy éppen ellenkezőleg, futurisztikus dizájnnal jelennek meg a borítókon, és előfordul, hogy csupán tagolásuk, egy adott (megszokott) környezetbe helyezésük segíti beazonosíthatóságukat.

Ami viszont a legritkább, a klasszikus karóra, vekker vagy falióra szerepeltetése.

Az idő múlása természetesen máshogy is ábrázolható: naptárlapokkal, mint ahogy azt a Dream Theater tette az A Change of Seasons EP hátoldalán, ráncos, aszott öregemberekkel, vagy a múlt és a jövő, a régi és az új egyszerre történő megjelenítésével. Szívesen látnám – kommentben – a ti találataitokat is erre a témára, úgyhogy időre fel!