Valamilyen oknál fogva én ezt a lemezt két héttel későbbre vártam. Ezért némileg meglepődtem, amikor már március 12-én megláttam a „letöltödében” a komplett új anyagot. Persze azóta már rájöttem, hogy ez az album hivatalos megjelenésének időpontja! 🙂
Mivel ez a lemez a „nagyon várós” listámon szerepelt, így a kezdeti meglepődést a már jól ismert, izgatott kíváncsiság váltotta fel, ami szinte minden általam nagyra értékelt banda új lemezének első meghallgatásakor jelentkezni szokott nálam. Bár az igazat megvallva, ezt a bandát csak pár hónapja fedeztem fel, de előző albumuk, a 2019-es At the Walls és az erről a lemezről előzetesen kiadott dalok (Hemorrhage, Malignance) nagyon bejöttek.
Az már az első szám, a The Doctrine kezdő témáinál nyugtázható, hogy a Kill Grid egy jó hangzású thrash lemez. Különösen a gitársound az, ami szerintem nagyon meggyőző. Az átlagosan négy-öt perc hosszúságú dalokban rengeteg riff hallható, amelyekben sok esetben igencsak érződik a műfaj nagy „öregeinek” (Slayer, korai Sepu, Exodus, Death Angel) hatása. A számok hosszát tekintve két nóta lóg ki a sorból: a címadó (7:09) és az egyik kedvencem, a Beneath Me (2:30). Az album zeneileg nagyjából egységes és a műfajt tekintve átlag feletti színvonalú. Nincs túl nagy kontraszt a dalok között, bár ahogy minden lemezen, itt is vannak számomra kiemelkedő számok (például a Curtain Fire, az UXO, a Malignance vagy a már említett Beneath Me). Ezekben a dalokban erősen dominál a Slayer-hatás (őket pedig ugyebár szeressük). 🙂
Ha nagyon bele akarok kötni a hangzásba, akkor a pergődob kissé száraz, kopogós hangján lehetett volna változtatni, de ez csak akkor tűnik fel, ha erre összpontosítok és szerintem még így sem zavaró. Viszont a gitársound, mint már mondtam, nagyon ott van, és az énekes srác hangja is nagyon bejön. Valahol félúton van a HC-s üvöltés és a death metalos hörgés között.
Mindent összevetve, az anyagtól nem kaptam akkora seggbe rúgást, mint azt előzetesen vártam, de a JÓ LEMEZ titulust szerintem simán megérdemli. Nálam eddig thrash-ben idén az új Terrordome maradt a nyerő, de még messze az év vége… UFF! (erős 4 pont)
Leave a Reply