Démoni demók 2.

Első démoni demók cikkemre (itt olvasható) nagyon jó visszajelzéseket kaptam, ezért úgy gondoltam, folytatom ezt az ámokfutást, és elmesélem azon élményeimet, amelyeket néhány hazai csapat demójának a meghallgatása kapcsán éltem meg. Mivel múltkor a 80-as és a 90-es években megjelent cuccokról írtam, úgy gondoltam, most olyan anyagokról pötyögök, amelyek a 2010-es évek első felében születtek, hogy továbbadják a fémfertőzést a fiataloknak és persze az olyan vén fanoknak, mint szerény személyem. A cikkben  három vidéki és egy budapesti banda demóiról dadogok valamit, ezzel is bizonyítván, hogy nem csak a fővárosban terjeszti orrfacsaróan kellemes bűzét az underground sintér…khmm…akarom mondani, színtér. Hát, akkor vessük is bele magunkat a magyar zenei posvány rothadó ágyékába!

Fanatic Attack: Fight for a Lie (2012)

A  zalaszentiváni fiatalokba először a neten (hol máshol?) ütköztem bele, és rögtön szimpátiára kényszerítettek! HEHE! Be is szereztem ezt az anyagot, amit már két demó is megelőzött, de nálam ez ütött a legnagyobbat. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez tulajdonképpen EP-ként jelent meg, de a srácok utólagos engedélyével a demó kategóriába sorolnám. Egyébként elmondták, hogy ennyi év távlatából ők is inkább demóként emlegetik ezt az EP-t, úgyhogy itt le is zárhatjuk a témát. A csapat tagjai: Kuczkó Gábor – basszusgitár, Pőcze Ádám – ének/gitár és Ploner Patrick – dobok. S hogy miért ez az anyag nőtt a leginkább a szívemhez? Mert számomra maga a megtestesült 80-as évek. A borító, a zene, a sound és a klasszikus trió felállás mind-mind tinédzseréveim képeit idézik fel bennem. Emlékszem, amikor megjelent a cucc, a hangzás  piszok sok negatív kritikát kapott, még a banda sem volt jó véleménnyel róla (HEHE), de nekem rögtön megemelkedett a vigyorszintem. Mintha valami régi demót hallgattam volna a 80-as évekből. Mocskos, zajos, neveletlen garázshangzás, amelyben egy szemernyi jóindulat sincs.

A Mad Max 2 elején hallható narrátoros dumával induló demó egy 20 perces thrash nosztalgiakirándulás, amely öt nóta segítségével mutatja be, hogy milyen az, amikor három thrash-fanatikus zalai fiatal támadást indít a hallójárataink ellen. Tökéletesen érzékelhető, hogy a csapat szívvel és lélekkel nyomatja a régi sulis thrash metalt. S még azzal sem vádolhatók, hogy ész nélkül vágtáznának, mert változatos, több témából táplálkozó nótáik vannak. Az Escape the Madness című szerzemény közepére egy olyan gonosz, doom-os aljaskodást tettek be, hogy a hallgató szinte remegni kezd a félelemtől. (Kuczi basszusa úgy csattog, mint King Kong izzadt hónalja a reggeli fekvőtámaszok elvégzése közben.) Ádám rekedtes üvöltése a jó öreg Petrozzát idézi, de hát ez ebben a szakmában nem szokatlan dolog. A Fanatic Attack még mindig aktív és már a harmadik fullos albuma megjelenése előtt áll, bár a felállás kissé megváltozott. Kíváncsi vagyok, mit fognak alkotni! A  Fight for a Lie egy jó kis thrash zúzás egy még fiatal, de tehetséges és fanatikus bandától. ami egy ilyen vénülő mániákusnak, mint én, ma is éppúgy megdobogtatja a szívét, mint 30 évvel ezelőtt.

Purulent Rites: ’13 (2013)

No, kérem, erről a budapesti brigádról nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy gyakorló elmebetegek gyülekezete. A betegséget okozó kór neve death metal, de annak egy elkorcsosult, groteszk, súlyos agysorvadást okozó mutánsa. Amikor beszereztem a demót, hetekig nyomattam úgy, hogy egy nap többször is letoltam, annyira betalált. A csapatban négy kipróbált, nem pályakezdő figura gyűlt össze, hogy megpróbálják a zenében kiélni beteges perverzióikat. A kezeltek névsora: Moth (Kolp, Veér) – gitár, Jim Jones (Kolp, Veér) – ének, Whisper (Niedergang) – basszus, Sadaist (Limb for a Limb, Leiru) – dobok. A zene nem sebesség-centrikus, a srácok inkább a súlyosságra és az aljasságra helyezték a hangsúlyt. Ha be is gyorsítanak néha, akkor is csak a visszafogott, kényelmes trappolásig merészkednek. Moth riffjei áporodottak, büdösek és olyan sunyi módon kúsznak be a hallgató fejébe, mint valami féreg, amely érzéstelenítő folyadékot okádik az ember fülébe, hogy az ne érezze, amikor a véglény éppen az agya felé igyekszik.

Jim Jones hangjáról mindenképpen szót kell ejtenem. Aki ismeri a munkásságát, azt tudja, hogy valami nem stimmel a csávóval. HEHEHEHE!! Ilyen elbaszott, beteges, az ép elmét őrületbe kergető hangokat csak az tud kiadni magából, aki valamilyen mentális betegségtől szenved, vagy a dalok felvételei közben éppen kerékbe törték. HEHEHE! Zseniális! Whisper és Sadaist épp’ csak annyit tesz hozzá a zajongáshoz, amennyi elégséges, de ez így is van jól. A Purulent Rites nem a technikai villongásokról szól, hanem a totális lealjasodásról és a zenei züllésről. Mielőtt még valaki bejelentést tenne, hogy Budapest utcáin közveszélyes elmebetegek rohangásznak, el kell mondanom, hogy mindegyik tagot jól ismerem, és mind a négy zenész nagyon aranyos és szerény figura, akik csupán zenélés közben változnak át szörnyeteggé, de ez az állapot azonnal megszűnik, amikor eltávolítjuk őket a hangszereik közeléből. A csapat ma is létezik, eddig egy albumot és egy EP-t dobtak már ki. Egyébként a demón szereplő négy nóta a nagylemezen is megtalálható. A Purulent Rites egy jó csapat! Kicsit beteg, kicsit felfekvéses, de a miénk.

Earth Plague: Death to All (2013)

Ismét vidéken járunk, méghozzá Nagyatádon. Itt alakult meg 2012-ben a Pusztai Patrik – gitár  és Vadkerti Tóth Dávid – ének/basszus alkotta, black metalt toló Earth Plague. Természetesen rájuk is a neten figyeltem fel, amikor is rábukkantam a demón szereplő néhány nótára a „tyubon”. Lenyűgözött az a puritánság és az a sötét, nyers primitívség, ami a dalokból áradt. A zene gonosz volt és úgy fröcsögött belőle a gyűlölet, hogy amikor hallgattam, már nem csak magamat utáltam, hanem mindenki mást is. HEHEHE!! A demón egy intró és négy dal szerepel. Mindegyik szerzemény tökéletesen megmutatja, hogy milyen is az ősök húsából táplálkozó, zsigerből áradó, pőre black metal. A gitár gúnyos vigyorral duruzsol, miközben folyamatosan bűzös, fekete massza ömlik belőle a hallgató arcába. A fekete fém kovácsolása eléggé változatos. Szélsebes vágta, ördögpatákat koptató tuka-tuka és középtempós pokolba menetelés. Sajnos a demó felvételét csak dobgéppel tudták megoldani, de ezt nem vetem a szemükre, mert a nóták így is nagyon bejönnek, úgyhogy eltekintek attól, hogy máglyán égessem el ezt a két Somogy megyei pokolfajzatot.

A srácok egyébként régi harcostársak, az Earth Plague-en kívül  olyan gárdákat hívtak közösen életre, mint a Ghoul Temple vagy a Carnal Desolation. Ezek mellett pedig a fiúk egyszemélyes formációkat is világra szültek: Patrik a black/thrash Evil Conqueror atyja, és már kidobott három albumot, Dávid pedig Hamvak néven adott ki egy remek black/death demót 2017-ben. Az Earth Plague a demó után egy komplett albumot, egy splitet és 2019-ben egy remek EP-t is megjelentetett, úgyhogy bőven van kraft a srácokban. Remélem, nem adják fel a harcot, és még rengeteg remek muzsikával örvendeztetnek meg bennünket.

Gravecrusher: Mutilation Ritual (2012)

A szegedi Gravecrusher nevével egy Mörbid Carnage cikkben találkoztam először, valamikor 2013-ban. Ott tett róluk említést az énekes  Lédeczy Lambert, méghozzá igencsak dicsérve a csapatot. Rájuk is kerestem, és hát mit ne mondjak, igencsak ámulatba estem. Nagyon profi, remek érzékkel megírt old school death metal jött velem szembe, és épphogy csak ki tudtam térni az útjából, mielőtt lemészárolt volna. A banda tagjai: Hanyi Tibor – gitár, Farkas Dávid – gitár, Ecsédi Dániel – dobok és Lévai Balázs – ének/basszusgitár. A demó hossza mindössze kilenc perc, ami alatt három nótát darálnak el, de olyan kíméletlen mészárlást művelnek, amilyet még a legvéresebb horrorfilmekben sem látni. A már néhány éve Angliában élő Tibi és Dávid kegyetlenül megkínozza a gitárokat. Nem ismernek se istent, se embert. Dani szétveri a cuccot, Balázs pedig a csillagokat is lehörgi az égről. Hát kell ennél több?

Nem véletlen, hogy amióta kijött ez a demó, Tibornak igencsak megnőtt a respektje az underground színtéren, ugyanis hatalmas adag tehetség van benne. Nyomatta egy ideig a Mörbid Carnage-ben, de olyan bandákban is érdekelt, mint a Coffinborn, a Tyrant Goatgaldrakona, a Rothadás vagy az Angliában alapított, überzseniális Cryptworm. De a többi tag is remek csapatokban tűnt fel az elmúlt nyolc évben. Dávid a Gravecrusher mellett űzte az ipart Jack-ben, az Apoptosisban, az Alcoholic Terrorban, nemrég pedig egy HM-2 Boss death metal hordát is összerakott Molis Sepulcrum néven. Dani megjárta a Jack-et, most pedig az Apoptosisban püföli a bőröket. Balázs feltűnt a Sin Of God és az Ahriman soraiban is, élőben pedig a Mörbid Carnage-et és a Tyrant Goatgaldrakona-t is kisegítette. Szóval nem egy tétlen társaság ez, kérem alássan. A Gravecrushernek 2014-ben kijött egy ötszámos EP-je, és ha hihetünk a kémeknek, hamarosan érkezik egy teljes album is, bár már megváltozott felállással. A Mutilation Ritual az egyik legjobb hazai death metal anyag, amit valaha hallottam, és mind a mai napig rengeteget döngetem.

A végén még annyit jegyeznék meg, nagy öröm számomra, hogy mind a négy banda a mai napig aktív, ami mostanság elég nagy szó. Remélem, ez sokáig így is marad!!!

About Size 27 Articles
1985 óta metálkodik! 2016 óta a Tales Of The Morbid Butchers Fanzine stábjának tagja. Versek és dalszövegek fabrikálásával, valamint logók tervezésével is foglalkozik. Főállásban több mint 20 éve boncmesterként dolgozik a kalocsai patológián.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*