Levélváltás az egykori Inferno Metalcore System tagjaival
Akik ismerik a munkásságomat a Fémforgács vagy a Nuskull kapcsán, azok tudják, hogy van egy nosztalgikus hobbim: mára inaktív, feloszlott, megszűnt csapatokat keresek fel és interjúvolok meg, ha erre lehetőségem nyílik (itt köszönöm meg a szerencsi srácoknak az együttműködést), illetve ha számomra kellemes emlékeket idéznek fel, vagy ha van olyan albumuk, amelyet gyakran hallgatok. Nos, az Inferno Metalcore System A megtörtek földjén című anyaga szinte mindig a hallójárataiban duruzsol, ha hosszabb sétára indulok, hiszen a telefonomon is ott feszít a Necropsia és a Leukémia közé ragadva. Na, de csapjunk is bele!
Szevasztok, srácok! Kérlek, mutatkozzatok be: ki hány éves, mit dolgozik és mi volt a szerepe a csapatban?
Szia, Csehely Tamás vagyok (a későbbiekben CST), 44 éves és egy karitatív szervezetnél dolgozom ügyvezetőként.
Szia, Zoli! A nevem Okler Róbert (innentől OR). Márciusban töltöm be a 39-et. Szigethalmon lakom a feleségemmel és a hároméves fiammal. Jelenleg prémium bankkárként dolgozom a fővárosban.
Szia! Sanya vagyok, gitáros, 47 éves, a civil életemben egy szociális szolgáltató intézmény vezetője. Szabadidőmben egy hangstúdiót üzemeltetek kb. tíz éve, erről mondanék pár szót, ha lehet, mert szívügyem a dolog. 🙂 Elég becsületes analóg eszközparkot hordtam össze az elmúlt években, sok környékbeli muzsikus jár hozzám. Metalosok, punkok, rapperek, jazz- és népzenészek, mulatósok, szóval nagyon sokszínű a paletta, annak ellenére, hogy nem Szerencs a magyar zenei élet központja. 🙂 Nyitott vagyok mindenre és mindenkire. Annak idején kifejezetten azzal a céllal terveztem és alakítottam ki a stúdiót, hogy itt, Szerencs környékén legyen egy olyan hely, ahol magas színvonalú technikai környezetben és kellő hozzáértés mellett vehetik fel a dalaikat azok, akik a távolság vagy anyagi okok miatt nehezen tudnak eljutni egy „hivatalos” stúdióba. Rengeteget áldoztam rá, rengeteget fejlesztettem a stúdiót és önmagamat, és fejlesztem a mai napig. Ez egyfajta menedék is számomra, nagyon szeretek ezzel foglalkozni.
Szia, Zoli! Laci vagyok (az egykori dobos), lassan 45 éves. Van pár webshopom, azokból élek.
Szia, Zoli. Buzsik Csaba vagyok (a későbbiekben BCS), az egykori énekes.
Hogy őszinte legyek, a névválasztás nem volt az erősségetek: a kissé klisés Inferno néven alakult és 1995-től 2002-ig ezen a néven futott a csapat. Mit kell tudni róla – kik voltak benne, készült-e demó, album –, zeneileg miben volt más, mint a 2002-ben belőle megszületett Inferno Metalcore System? A név nem szól rosszul, sem angolul, sem pedig magyarra átfordítva, olyan szempontból azonban megint csak nem volt a legszerencsésebb választás, mivel nem sok közötök van a metalcore-hoz, és tegyük hozzá, hogy a kétezres években ez egy divatstílus volt, míg a ti mély szövegeitek és egyszerre modern, mégis régies HC zenétek az árral szemben úszva mentes volt a trendektől. Végül pontosan mikor és miért oszlott fel a csapat?
CST: 15 éves koromtól együtt zenéltem Lacival (Béres László – dob), és középiskolás korunkban álltunk össze két szerencsi rock&roll arccal, és alakítottuk meg első bandánkat, a Sticks & Stones-t. Tehát a névválasztás már akkor sem volt az erősségünk. 🙂 Mi, Lacival már általánosban is eléggé a thrash-vonalon mozogtunk – Metallica, Anthrax, Overkill, Sepultura, Slayer –, viszont a másik két srác inkább a rockot kedvelte, valahogy azt egyszerűbb is volt játszani, úgyhogy ezen a vonalon indultunk el, főként feldolgozásokkal. 🙂 93-94-ben már nagyon erős volt a Pantera és néhány magyar HC banda hatása, és a saját témáink is egyre szigorodtak. Ezzel párhuzamosan az énekessel elváltak útjaink, és így került a képbe Buzsik Csabi, aki egy eredendő nyerseséget és erőt hozott magával a zenénkbe. Többé nem futhattunk ezen a glam néven, így Laci ötletére lettünk Inferno, ami akkor jó ötletnek tűnt. 🙂 1997-ben felvettünk egy demót, Kötéltánc címmel (ez talán megvan Lacinak digitalizálva, de azt hiszem, összesen egy darab kazetta maradt belőle). A demó után nem sokkal a bőgősünk, Dénes (Drizner Dénes) Budapestre költözött, és jelezte, hogy nem tudja folytatni velünk a zenélést.
Így hárman maradtunk, Laci, Csabi és én. Tipikus próbatermi zenekar lettünk, bandáztunk, jammelgettünk. A próbateremben, szimplán jammelésekből született meg a Hétköznapok a tetszhalálban című demónk, ami még most is a kedvencem. Nem csak az akkori korszak miatt, de ahogy a dalok születtek, és ahogy éreztük magunkat a próbák alatt, még mindig előjön, ahogy hallgatom. (az anyag Facebook-oldalunkon is meghallgatható és letölthető: https://www.facebook.com/Inferno1996). Koncertünk akkoriban nem sok volt, de néha összejött egy-egy fellépés. Gyerekkori cimboránkat, Sanyát (Erdei Sándor – gitár) kértük fel, hogy segítsen ki minket bőgőn. Akkoriban egy szerencsi blues bandával, a Füsttel próbálkozott, de tudtuk, hogy a keményebb vonalat is bírja (hiszen gyerekkorunkban ő etetett meg minket a Metallicával).
Fekete ködben (koncert – Stagediving Fesztivál, Budapest, 2007. május)
Részben a koncertek hiányának és az akkori, inaktív hozzáállásunknak köszönhetően úgy döntöttünk, hogy jegeljük a bandát, én akkor azt gondoltam, hogy végleg. Lezárásként elküldtem a demónkat a Metal Hammer Hangpróba rovatába, ahol nagyon pozitív kritikát kapott. Laci ezen nagyon fellelkesült, és mindenképpen szerette volna, ha újra összejövünk. Sanya kijelentette, hogy ő inkább gitározni szeretne és nem bőgőzni, így keresnünk kellett egy ötödik tagot. Meg is találtuk Májer Attila személyében, aki hírhedt metal arc volt Szerencsen. Azonban a banda pihenése alatt megjelent itthon egy másik Inferno nevű banda, így ezen a néven nem folytathattuk. 2001 ősze volt ekkor, és találnunk kellett egy új nevet. A metalcore-hullám akkor még a kanyarban sem volt, legalábbis nem igazán tört még be a köztudatba. A névválasztásunk szimplán onnan jött, hogy szerettük a metalt – Slayer, Pantera, Metallica stb. – és a hardcore-t is. Ez a zenénkben is megjelent, mivel elég hardcore-osan játszottuk a metal riffeket. Aztán pár év múlva persze rájöttünk, hogy tényleg nem volt szerencsés választás, hiszen elég megtévesztő lehet annak, aki még nem hallott minket előtte. És javarészt persze ilyen emberből volt több.
Ebben a felállásban született meg A bizonyosság útvesztői című anyagunk, amiben lényegesen több volt, mint ami lett belőle. Annyira szarul szól, hogy nem szeretem hallgatni, viszont ha ettől eltekintve bele tudok merülni, akkor azért érzem benne a potenciált. Újjáalakulás volt, így újravettük két dalunkat az előző demóról, felkerült két új szerzemény és egy Leukémia-feldolgozás is.
Sajnos a bőgősünk, Májer Atti ezután nem sokkal kilépett. Túl agyasnak érezte az új dalokat, és valami egyszerűbb, döngölősebb zenét szeretett volna játszani. Így jött a képbe Ádám (Greskó Ádám – basszusgitár), akivel felvettük A megtörtek földjén EP-t. Ez már egy érettebb, átgondoltabb anyag volt, én is nagyon szeretem. Itt már megjelentek Sanya ötletei, emiatt a stílus is változott, tipikus kétgitáros és technikásabb irányba.
Egy idő után Ádám is lelépett, és érkezett Kaktusz (Okler Róbert – basszusgitár). Ő volt az első igazi bőgősünk, aki nem gitárról váltott át, hanem vérbeli, ujjal játszó basszeros. A zenénk még technikásabb irányba mozdult, igazi kihívás volt mindegyik dal. Ebben a felállásban kezdtük el egy nyolcszámos anyag összerakását, ami az első igazi lemezünk lehetett volna, azonban ezt már soha nem vettük fel (a Facebook-oldalunkon két dal próbatermi felvétele aránylag jó minőségben meghallgatható). A koncertek mentek ekkoriban, fesztiválok, turnék az Ektomorffal, a Szeggel, a CDT-vel.
2009-ben Laci a magánéleti dolgai miatt kiment a nővéréhez Hollandiába, majd onnan Londonba, hogy egy kicsit szellőzzön. Mi pedig vártunk. Nyolc hónap várakozás után kíváncsiságból elkezdtünk Szabó Mátéval, egy debreceni dobossal próbálni. Elterveztük, hogy felvesszük az új dalokat, illetve szerettünk volna koncertezni is. Ez az időszak már nem volt annyira felemelő. Hiányzott Laci, akivel gyerekkorunktól együtt lógtunk, tervezgettünk, zenéltünk. Nem volt meg az a testvéri érzés a próbákon, sokkal inkább melónak tűnt. Nyilván tudtam, hogy ezen a szinten lehetetlen zenélésből még csak sörözni is, de mivel örömet nem okozott, jeleztem Sanyának, hogy nekem ennyi volt, mire válaszolt, hogy neki is. Az utolsó koncertünk 2011. április 22-én volt Debrecenben, és ezzel vége is lett. Volt még egy kis remény, hogy Laci visszatér, de ez a remény egyre inkább elhalványult. Meg kellett gyászolnom a zenekart, és szép lassan elengedni a fel nem vett dalok rögzítésének vágyát. Így egy kissé befejezetlen maradt a történet, és emiatt van bennem hiányérzet, de összességében jó idők voltak.
OR: 18 éves koromban kezdtem el basszusgitározni. A szerencsi gimi elvégzése után környékbeli zenekarokban próbáltam zenélgetni különböző műfajokban. Az Infernót még gimnazista éveimben ismertem meg, amikor a suli büféjében megvettem a Kötéltánc című kazettájukat. 🙂
Személyesen a közös koncertek, illetve kocsmázások alkalmával volt szerencsém találkozni a srácokkal. Béres Laci 2007 nyarán keresett meg, hogy csatlakozzak hozzájuk, mert úgy alakult, hogy megüresedett a bőgős poszt. Akkoriban hetente jártam haza Pestről a próbák miatt. Gőzerővel készültünk a fesztiválokra, koncertekre: Hegyalja, EFOTT stb. A legnagyobb koncertélményem pont a Hegyaljához köthető. Ez volt a debütálásom a csatlakozás után. Kib….ott jól szólt akkor a Dewalt színpad. A hangosítás és a koncert is nagyon élvezetes volt. Aztán 2008-tól új lendületet vett a banda. Elkezdtük írni az új számokat, mert azt terveztük, hogy készítünk egy albumot. Megírtunk nyolc számot, ami már majdnem kész volt, csak aztán Laci kiköltözött Angliába és Csabi is külföldre ment. Lacit egy ideig Szabó Máté (Cadaveres, Lights Go Out) helyettesítette a doboknál, de ez nem tartott sokáig. Egyre ritkábban találkoztunk, egyre kevesebbet próbáltunk.
Sanya: A rossz névválasztással alapvetően egyetértek, kívülről ez tényleg így tűnhetett. Csináltunk magunknak egy skatulyát, amibe nem fértünk bele. 🙂
Laci: Valóban, a névválasztás utólag mindkét esetben elég szerencsétlennek bizonyult. 1995 környékén nem nagyon foglalkoztunk ezzel, kellett egy sötétebb név, és az Inferno elég jónak tűnt. Fogalmunk sem volt persze, hogy külföldön több banda is létezhet ezen a néven. Ha jól emlékszem, anno sokat játszottam a Doom-mal, és talán ott volt egy szint vagy pálya ezzel a névvel. Nem gondoltam túl, ez tény. 🙂
Utólag, éppen az általad említett okok miatt is a Metalcore System bővítmény még rosszabb ötlet volt (ez is tőlem jött persze). A felállást illetően a nagyjából ’96-tól ’99-ig létezett Infernóban hárman voltunk (Tamás – gitár, Csabi – ének, Laci – dob) és két demót vettünk fel: Kötéltánc (1997) és Hétköznapok a tetszhalálban (1999) címmel.
Az állandó bőgősproblémák miatt Sanya segített ki koncerteken, aki később az IMS gitárosa is lett. A számaink ebben az időben nagyjából rendben voltak, többet át is mentettünk az IMS-es időszakra. A Ha csontok törnek és a Kiégett szívek című dalok például ebben az időben születtek. A zenekar feloszlásáért is én vagyok a felelős, mivel 2009 körül elköltöztem Magyarországról.
Zenél valaki valamilyen csapatban azóta, hogy az IMS inaktívvá vált? Nem gondolkodtatok azon, hogy egyszer újra összeálltok? Tudom, ez így, a vírusidőszak közepén egy hülye kérdés, de ez is olyan, mint a korrupt rendőr: egyszer úgyis lebukik…
CST: Azóta nem zenélek, évekig még gitárt sem vettem a kezembe. Azért néhány éve újra pengetem. 🙂 Gondolkodni nem gondolkodtunk az újjáalakuláson, bár annak idején kimondani sem mondtuk, hogy vége lenne. Legalábbis Lacival nem…
OR: Miért oszlott fel a zenekar? Nem oszlott fel! Te írtad le pontosan: inaktív lett. Persze, hogy gondolkoztunk azon, hogy újra összeálljunk! Csak nincs rá lehetőség. A család és a külföldi élet megváltoztatta a célokat. Én is sajnálom! Hiányoznak is a fiúk! A közös zenélés, az élmények, koncertek. Nekem a fővárosban is volt zenekarom (Emerging Beast), de már annak is vége. Pedig azt is szerettem, még ha teljesen más stílusban is zenéltünk. A zenei ízlésem egyébként, úgy gondolom, eléggé széleskörű. Sok mindent meghallgatok, aztán a számomra kedvelt részeket mindig próbálom sajátosan beépíteni a megfelelő helyekre. Egy adott zenekari formációban általában azokra a stílusokra figyeltem és koncentráltam, amelyek éppen akkor közel álltak hozzám. Persze a Pantera örök kedvenc, de az infernós évek alatt például több Biohazard-ot, Sick of It All-t vagy Necropsiát hallgattam, mint előtte. Aztán később a metalcore- és deathcore-vonulatot követtem.
A szerencsi zenekarban egyébként sosem akartam kiemelkedni a basszustémáimmal, mert úgy voltam vele, hogy nem állná meg a helyét egy igényes slap vagy tapping rész egy olyan HC zenekarban, ahol a tempó és a feszesség mellett a Laci és Sanya által írt szövegvilág kiemelése a lényeg. Persze voltak és vannak nagy kedvenceim a bőgősök között, akik nagy hatással voltak rám: Rex Brown, Cliff Burton, Robert Trujillo, John Myung, Evan Brewer, Flea, de leginkább arra törekedtem, hogy ízlésesek legyenek a témáim.
Sanya: Nekem van egy stúdióprojektem, a Sakal. Rengeteg saját dalom van demóállapotban a stúdiógépemen, tulajdonképpen az elmúlt évek összes ötlete fel van véve. Ezek nem csak metal témák, hanem mindenfélék. Zenekar híján az az ötletem támadt, hogy azokkal öntjük végleges formába ezeket az ötleteket, akik járnak hozzám stúdiózni, és akikkel kapcsolatban azt érzem, hogy az adott dalhoz hozzá tudnak tenni a saját zeneiségükből, kreativitásukból: dobosok, énekesek, zongoristák stb. Eddig öt dal van fent a YouTube-on, éppen készül másik nyolc, és demó állapotban is van kb. 20. Műfajt nem nagyon tudok meghatározni, tényleg van itt mindenféle. Különösebb célom nincs a dalokkal, nem fizetek a Facebook-nak, hogy meghallgassa őket harminc bolgár háziasszony. Puszta önmegvalósítás ez, semmi több. Most csak azért az alábbi videót linkelem ide, mert ez áll a legközelebb az IMS világához, és ebben Buzsik is vokálozik.
Az IMS esetleges újbóli összeállása számomra egy nyitott könyv. Azt hiszem, abban egyetértünk a többiekkel, hogy koncert már soha nem lesz, de új dalok talán igen. Amikor kétezer-valahányban letettük a lantot, éppen nyolc új dalon dolgoztunk. Ezek ma is bennünk vannak, és a demóik is megvannak. Némi felfrissítés és gyakorlás után négyet akár ma is fel tudnánk venni, ráadásul most már saját stúdiónk is van, ahol kedvünkre pöcsölhetnénk. Beszélünk erről folyamatosan, és én személy szerint nagyon szeretném, ha nem vesznének el ezek a dalok, mert kegyetlen jók. 🙂
Laci: Én jelenleg nem zenélek. Volt egy zenekarom Bristolban kb. két éve, Tropic Rot néven készítettünk (volna) egy elég jó anyagot egy portugál és egy lengyel taggal, de a felvételek közben annyira összevesztek, hogy azóta is áll a dolog. Nagyjából minden fel lett véve, de mivel a két tag azóta sem beszél egymással, ez valószínűleg behalt. Kár érte, mert elég jó anyag lett volna.
BCS: Én nem. Rajtam nem múlik.
Az Inferno, illetve az IMS előtt volt valakinek valamilyen zenei projektje?
Sanya: Nekem a ’90-es években volt egy bandám, amivel Led Zepet, Hendrixet, meg ilyen régebbi zenéket nyomtunk. Kisebb klubokban, kocsmákban nagyon élt ez a hippi vonal. Aztán ebből lett egy másik banda, amivel Pearl Jam-et játszottunk, aztán mindenki ment a maga útjára.
Laci: Tamással (Inferno és IMS gitáros) 15 éves korunk óta együtt zenéltünk, hol csak ketten, hol másokkal. Az Inferno előtt volt egy középiskolai bandánk, ami Sticks and Stones néven futott, de ezt inkább ne bolygassuk. 🙂
Sticks & Stones (a klasszikus Prong-feldolgozás avagy Snap Your Fingers, Snap Your Neck)
BCS: Nekem nem volt.
Ki írta a szövegeket és honnan merített?
CST: A számaink szövegét egy kivételével Laci írta. Voltak próbálkozásaink, de nem tudtuk megközelíteni Laci szövegeinek szintjét. 🙂 Az utolsó anyagunk Fekete ködben című dalának szövegét viszont Sanya írta, és a fel nem vett anyagunkon is lett volna egy szövege.
Sanya: A Fekete Ködben szövegét valóban én írtam, de nem emlékszem, honnan merítettem.
Laci: Az Inferno szövegeit egy kivételével (Fekete ködben, amit Sanya jegyez) én írtam, és az akkori dolgaim, gondolataim ihlették őket.
BCS: Béres Laci, okos gyerek+élet.
Honnan jött az ötlet, hogy legyen Leukémia-feldolgozásotok? Több dal is felmerült ötletként, vagy eleve csak az Olvadás került szóba?
CST: A kezdet kezdetén egy Necropsia-dalt, a Rémálom címűt játszottuk hosszú évekig. Lacival nagyon bírtuk a Leukémiát, és régóta tervezgettük, hogy játszunk majd tőlük valamit. Mivel ez egy slágeresebb Leukémia-dal :-), megtanultuk, és a koncerteken nagyon bejött az embereknek, illetve mi is szerettük játszani. Így jött az ötlet, hogy felvesszük, bár gondolkodtunk Necropsia-dalon is, de végül e mellett döntöttünk.
Laci: Engem anno nagyon megfogott a Leukémia zenéje, ezért gondoltuk, hogy feldolgozzuk egy dalukat. Ha jól emlékszem, csak az Olvadással próbálkoztunk.
A másik opció egy korai Necropsia demós dal (Rémálom a te utcádban) volt, de végül maradt az Olvadás. A Necropsia-számot is viszonylag sokáig játszottuk, van is egy koncertfelvétel róla a YouTube-on.
BCS: Béres hozta, hogy próbáljuk meg!
Kire milyen zenekarok voltak hatással hazai és nemzetközi szinten? Gondolok itt az ősidőkre és olyan bandákra, mint a Pokolgép, az Omen, az Ossian, a Metallica, az Iron Maiden, akármi… 🙂
CST: Már említettem a 80-as évek nagyjait, aztán jött a Pantera, a Faith No More, a Biohazard, a Down, a Crowbar, a Sick of It All, a Kyuss, a magyar színtéren pedig a Necropsia-, Leukémia-vonalat említeném. De nagyon bejött a The Bedlam első és egyetlen lemeze is… Nyilván általánosban volt Pokolgép, Moby Dick… de hát akkor azok voltak, sok válogatási lehetőség nem akadt.
Sanya: A kezdetekkor nagy metallicás voltam, de az örök isten zenekar nekem a Soundgarden. A teljes Superunknown albumot el tudtam játszani gitáron, pedig van benne vagy tízféle hangolás. A gitározás szeretete ott indult, amikor egy barcikai osztálytársam 16 éves korában, 1989-ben gitáron végignyomta a Reign in Blood albumot. Ekkor éreztem azt, hogy én is pontosan ugyanezt szeretném csinálni.
Laci: Nálam egyértelműen a Metallica volt a meghatározó, főleg a Justice… album, aztán pedig kb. minden, amit meg tudtam szerezni. Itthonról a Leukémia-, AMD-, Necropsia-vonal tetszett, de a Remorse In Versio demója is teljesen megfogott anno. Ossiant, Oment meg ilyeneket nem hallgattam, a Pokolgép pár korai lemezét viszont szerettem.
BCS: Venom, Manowar, Pantera, Pokolgép.
Melyik volt az első hazai és külföldi HC csapat, amit hallgattatok?
CST: A hazaiakat említettem, külföldire nehezen emlékszem vissza, de talán a Sick of It All…
Sanya: Nem emlékszem.
Laci: Itthonról az AMD (A háború borzalmai), külföldről a Sick of It All (Scratch the Surface).
BCS: SOIA, Necropsia.
Mi volt számotokra a legviccesebb, legextrémebb vagy egyéb szempontból legemlékezetesebb zenekari vagy koncertélmény?
CST: Nehéz bármit is kiragadni. 🙂 Viszont a Cadaveres de Tortugas és Fügerókalábak turnén sok vicces dolog történt. 🙂
Sanya: Buzsik nagy mókamester, jó vele és a többiekkel is időt tölteni.
Laci: Most hirtelen egy motoros találkozó jut eszembe, ami, ha jól emlékszem, Rétságon volt. Egy puszta közepén rendezték meg, ahol kb. szerda délután három órakor játszottunk. Tűző nap, sehol senki. Viszont ott volt egy tag, aki valami helyi rádiós lehetett, és felkonferálta a zenekart a mikrofonba, ilyen stadionhangulatban, holott mint említettem, sehol nem volt senki. Aztán valamelyik szám közepén hallom, hogy ugyanez a figura ilyeneket mond a mikrofonba, hogy „Húúú, ez de kemény!”, meg hasonlók. Bele a zenébe egy rádiós mikrofonról, valahonnan a préri közepéről, mivel ő is ki volt hangosítva. Showman-kedett ott, és mint kiderült, a helyi rádió élőben adta a koncerteket. Elég valószínűtlen volt az egész, szerencsére a színpad mögött volt egy sörcsap, amiből mindenki annyit ivott, amennyit akart. Mivel aznap mi voltunk kb. az első banda, két óra alatt ki is szívtuk a csapot. Sok meredek sztorink volt az évek alatt, ami elsősorban annak is köszönhető, hogy a zenekar eléggé szerette a szeszt.
Meséljetek személyes élményeket A bizonyosság útvesztői EP-vel kapcsolatban! És mi a helyzet A megtörtek földjén esetében?
CST: Sokat szerettünk volna koncertezni, saját dalokat játszani, és kihozni magunkból, amit lehet. Jó idők voltak, sokat nevettünk…
Sanya: Boss torzítóval vettük fel a gitárokat. A megtörtek földjén felvétele tíz nap kemény meló volt, Lacinál laktunk.
Laci: Erre sajnos már nem annyira emlékszem. A megtörtekre viszont igen. A felvételek Debrecenben zajlottak 2006 nyarán, és mivel én akkor ott éltem, a zenekar nálam lakott a felvételek alatt. Nappal zene, este parti, igazán jól elvoltunk.
BCS: Koncertek és koncertek!
Hogyan vélekedtek a koronavírusról: laborból vagy denevérből származhat? Benneteket hogyan érintett a járvány? Mit gondoltok, mi lesz a hazai koncert- és zenei élet jövője? Túl fogja élni ezt a krízist vagy beledöglünk?
CST: Ezt Laci már megírta az Utolsó forró nyár című dalunkban, 2006-ban: „Az Apokalipszis lovasai úton vannak…”
OR: Szerintem egy tökéletesen megtervezett, laborból származó fegyver, amivel valaki vagy valakik irgalmatlanul sok pénzt kerestek. Sajnos nem tudom, hogy a zenei életben ez milyen következményekkel fog még járni, de az biztos, hogy a közeljövőben semmi esélye annak, hogy a számunkra kedvelt zenekarokat élő koncerten nézzük meg.
Sanya: A párom pozitív lett novemberben, lenyomtunk két hét karantént viszonylag könnyedén, tünetmentesen, de a szövődmények miatt azóta is a kardiológiát járjuk. Nem érdekel, honnan jött, de lassacskán ki kéne már belőle mászni, mert így el van b…va az egész élet. Én azt gondolom, hogy a következő néhány hónap még szopás lesz, de aztán lassan kilábal belőle a világ, és visszatér minden a régibe.
Laci: Nem nagyon olvastam bele a vírusirodalomba, plusz a híreket sem igen követem, de nagyjából mindkét lehetőséget (denevér, labor) el tudom képzelni. Szerintem a megfejtés valahol félúton lehet. Személyesen azért érint a dolog, mert áprilisban született a kisfiam, és mivel a családunk eléggé nemzetközi, az utazási korlátozások miatt eddig sajnos nem láthatta túl gyakran a rokonság. Ez az, ami a legjobban érint a dologból, de reméljük, hamarosan lecseng ez az egész, aztán minden visszaáll a régi kerékvágásba. Bár ez jelenleg még elég távolinak tűnik.
BCS: Denevérből… amúgy végig dolgoztam, nem érintett a dolog. A metal túléli. Pár rádió-kedvenc meg nem is baj, ha elmegy pizzafutárnak vagy elvonóra, vagy sírni valami tehetségkutatóba.
Minden anyagotok szerzői kiadásban jelent meg. Soha nem gondolkoztatok azon, hogy kiadót keressetek, találjatok magatoknak?
CST: Ehhez elég bénák voltunk, és nem voltunk túlzottan populárisak…
Sanya: Minek? Erre a zenére nem harapnak a kiadók.
Laci: Ha jól emlékszem, nem nagyon jutottunk el eddig.
És akkor egy pár viccesebb kérdés így, a vége felé, párszavas eldöntendő válaszokkal. Leukémia vagy Necropsia?
CST: Leukémia.
OR: Necropsia.
Sanya: Necropsia.
Laci: A Leukémia, a Fejhajlító lemez miatt.
BCS: Mindkettő!
Biohazard vagy Agnostic Front?
CST: Biohazard.
OR: Biohazard.
Sanya: Biohazard.
Laci: Biohazard.
BCS: Biohazard.
Terror vagy Hatebreed?
CST: Hatebreed, de csak az első két lemez. 🙂
OR: Hatebreed.
Sanya: Hatebreed.
Laci: Lemezen a Hatebreed, élőben a Terror.
BCS: Hatebreed.
Hardcore vagy metalcore?
CST: Nyilván hardcore, utóbbiból csak az As I Lay Dying-ot csipázom, meg, mondjuk, a Bleeding Through-t.
OR: Hardcore.
Sanya: Hardcore.
Laci: Mindkettő.
BCS: Mi van?
Foglaljátok össze három szóban, hogy mit jelent számotokra Szerencs!
CST: Fiatalkor, csoki, barátok.
OR: Csoki, Serleg söröző, Inferno.
Sanya: Az IMS-ből senki nem lakik Szerencsen. 🙂 Én itt születtem, és most én lakom a legközelebb hozzá, kb. egy kilométerre, szóval én is csak majdnem-szerencsi vagyok. Három szóban hogy mit jelent? Húúú… Semmi különöset. 🙂 Sok buli volt anno, itt voltak a zenekaraim, de ma egy egyszerű vidéki várost látok, amin mindennap legalább kétszer átmegyek, bemegyek a Tescóba venni valami kaját, tankolok, elmegyek a haverokhoz, kimegyek a Csokifesztiválra (ha éppen megrendezik), hőbörgök, hogy már megint ugyanazok játszanak, akik tavaly, szóval ennyi… 🙂
Laci: A 90-es évek eleje.
BCS: Hál’ istennek, hogy nem most vagyok tini, mert nagyon trotty a város. Kurva jó ’80-as, ’90-es évek. Koncertek, durva bulik, durva arcok.
Sör vagy bor?
CST: Is-is.
OR: Sör.
Sanya: Sör. Bár most van egy finom tállyai borom. 🙂
Laci: Mikor mi.
BCS: + PÁLINKA ipari méretekben.
Említenétek pár hazai HC vagy metal csapatot, akik ma is aktívak és szívesen hallgatjátok őket?
CST: Nem tudok ilyet.
OR: Cadaveres, Omega Diatribe, The Southern Oracle, Wishes, Téveszme.
Sanya: Engem nagyon sok műfaj érdekel, és sokféle zenében találok örömet. A stúdiózás még jobban kiszélesítette az érdeklődésemet, mert egyrészt képben kell lennem, másrészt rengeteg különféle zenei inger ér. Képes vagyok egyszerű dallamocskákat napokig dudorászni, bár a kocsiban általában valami sújtás megy. A magyar csapatokkal kapcsolatban azt tudom mondani, hogy én azokat a bandákat szeretem és hallgatom, akik nem a biztonságra mennek, bátrak, izgalmasak, újítanak, önmaguk akarnak lenni, nem bújnak el valami jól bevált sablon mögé. Sajnos kevés ilyennel találkozom itthon. Sokan ugyanazokat a köröket futják. Ugyanazok a riffek, ugyanaz a hangzás. Tisztelet a kivételnek! A közízlés is elképesztő mélyen van. Nyilván egyik húzza magával a másikat. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy nem jut el hozzám minden megjelenő muzsika, mert nincs időm mindet felkutatni, tehát a véleményem teljesen szubjektív.
Laci: Sajnos senkit nem tudok említeni, nem követem a mezőnyt.
BCS: Cadaveres, AMD, Pokolgép.
Öt legjobb HC vagy metal album? (hazai vagy nemzetközi – mindegy)
CST:
Necropsia: Mélység
Leukémia: Közel a fejhajlító géphez
Sick of It All: Scratch the Surface
Biohazard: State the World Adress
Többet nem mondanék… esetleg Pantera összes.
OR:
Pantera: Far Beyond Driven
Slipknot: All Hope Is Gone
Machine Head: Burn My Eyes
Hateebreed: Supremacy
Necropsia: Mélység
Neck Sprain: Heavyweight 3rd Round
Bocs, ez hat volt, de remélem, nem gond! 🙂
Sanya:
Misery Signals: Absent Light
Converge: Axe to Fall
Skyharbor: Guiding Lights
Shai Hulud: Reach Beyond the Sun
Norma Jean: All Hail
BCS: Összes Pantera, Sepu, Necropsia, Helloween: Keeper…, Blind Myself.
Cro-Mags vagy Suicidal Tendencies?
CST: Egyik sincs meg túlzottan.
OR: Suicidal Tendencies.
Sanya: Cro-Mags.
Laci: Suicidal Tendencies.
BCS: Nem hallgatom őket!
Sick of It All vagy Madball?
CST: SOIA.
OR: Sick of It áll. 🙂
Sanya: Sick of It All.
Laci: Sick of It All.
BCS: SOIA.
Pár név, akik a hangszereikkel és játékstílusukkal példaképek voltak számotokra?
CST: Hetfield, Dimebag, Zakk Wylde, Cliff Burton…
Sanya: Csehely Tamás.
BCS: Anselmo – ének, Dimebag – gitár, Mancini – dob.
A végére hagytam két filozofikus kérdést. Az első, amit az emberek gyakran feltesznek maguknak: nem azt, hogy mi a lét értelme, hanem hogy mi a haszna ennek az egésznek. Ti mit gondoltok erről?
CST: Én igyekszem jól lenni, minden napot megélni és nem túlélni. Mondjuk, ez nem mindig sikerül, de törekszem rá.
Sanya: Az élet borzasztóan rövid ahhoz, hogy olyan sorokban ácsorogj, ahol egyébként nem akarsz. Én nagyrészt olyan dolgokkal foglalkozom, amelyek örömet okoznak, és olyan emberekkel vagyok, akik inspirálnak, feltöltenek, vagy egyszerűen csak jó velük lenni. Nagyjából ez az én hasznom. 🙂
Laci: Erre még nem jöttem rá, de igyekszem.
BCS: A családom, barátok.
Mit tennétek, ha a boldogság egy alma lenne?
a) Beleharapnék és behabzsolnám.
b) Fényesítgetném és elraknám.
c) Apró szeletekre vagdalnám, és amikor szomorú lennék, fogyasztanám.
d) Körtére cserélném. 🙂
CST: a) Van bennem egyfajta hedonizmus. 🙂
OR: a)
Sanya: Az a) választ mondanám. 🙂
Laci: b)
BCS: e) Kifőzném pálinkának. 🙂
Leave a Reply