Bő egy hete főszerkesztőnknek jeleztem, hogy az új Nervosa albumról korábbi jelzésem ellenére mégsem áll szándékomban cikket írni, mivel idei első publikációmat olyan anyagról szeretném összehozni, amivel maradéktalanul elégedett vagyok. És mit ad a Sátán, 🙂 a címben szereplő görög black banda képében, némileg meglepetésszerűen egész hamar meg is találtam azt a zeneanyagot, ami szerintem kellően érdekes és különleges ahhoz, hogy írjak róla. Azért megjegyezném, hogy a brazil csajok is egy korrekt albumot hoztak össze az új felállással, szóval semmi bajom vele, csak az ő zenéjüket valahogy túl klisésnek, könnyen emészthetőnek találom.
A Yoth Iria-t alkotó tagokról a legfontosabb tudnivaló, hogy ketten közülük (Jim Mutilator, The Magus) korábban göröghon legismertebb black metal bandájában, a Rotting Christ-ban játszottak. Ennek tudatában azt hiszem, nem meglepő, hogy a két társulat zenéjében, illetve stílusában van némi átfedés és hasonlóság. Másolásról (koppintásról) ebben az esetben azért nem eshet szó, mert az „alapbandát” anno elhagyó két zenész valószínűleg már a RC-ban is részt vett az alkotói folyamatban és az egyedi hangzás kialakításában. Mi, zeneszeretők pedig örülhetünk, mert így most már két együttestől kaphatunk minőségi black metalt. Viszont itt rögtön hozzáfűzném, hogy ez a zene sokkal tágabb keretek között mozog, mint a klasszikus értelemben vett fekete fém muzsika. Éppen ezért a metal bármelyik területéről érkezik is a hallgató, jócskán találhat a saját szájízének megfelelő részeket ezen a kitűnő albumon.
A nyitó The Great Hunter még talán tipikusnak mondható, gyors black-es résszel indul, de a szám felénél aztán jönnek a majdnem az egész anyagra jellemző lassabb, misztikus és dallam-orientált témák. Még egy gyorsabb részt tartalmazó szám van a lemezen, a The Red Crown Turns Black, de a végére az is átmegy a Maiden legjobb pillanatait idéző, lendületes örömzenébe! Ez is rohadt jó dal, éppen úgy, mint az összes többi. (A Maiden-párhuzam nem vicc!)
Nekem az első hallgatás alkalmával az album második számától (Yoth Iria) indult a nagy rácsodálkozás. Letűnt korok, ódon várak sötét pincéiben zajló titkos szertartások hangulatát közvetíti ez a jól megkomponált mestermű. A lemez nyolc dalából hat lassú vagy középtempóban íródott, jól meg tűzdelve szintivel és kórusokkal, helyenként fúvósokkal és bontott gitárakkordokkal, ezzel is fokozva a már említett misztikus hatást. A tökéletes átélés érdekében az egész anyagot célszerű legalább egyszer fül- vagy fejhallgatón meghallgatni!
Talán a The Magus kissé károgós torokhangja az, ami miatt leginkább a black metal skatulyát lehet ráerőszakolni erre a zenére; nekem leginkább Nocturno Culto orgánuma jut róla eszembe. A mellékelt Hermetic Code című szám jól jellemzi az album egészén hallható zene stílusát:
Nem akarom túlajnározni az As The Flame Withers-t, mert felesleges… most rajtatok a sor! Ahogy a Mátrixban mondják: „Én csak az ajtót mutatom meg, belépni rajta nektek kell!” 🙂 Jó szórakozást!
Leave a Reply