A debreceni, egyszemélyes Vitvingod anyagairól már többször is értekeztem a rattle.hu „hasábjain”, így el is tekintenék a felesleges köröktől és csak a zenére koncentrálnék. Pallai Balázs szabadidejét a zene, annak komponálása és a gitárja tölti ki, talán ennek is köszönhető, hogy egymást követik az albumok, amelyek komplett koncepciót, rengeteg zenei munkát és tudást hordoznak magukban.
Korábban is problémával szembesültem, amikor pontosan be szerettem volna skatulyázni a Vitvingod szabad szárnyalását. Olyan fogalmak jutottak eszembe, mint art rock, free jazz, progresszív emelkedés és zuhanás, no meg post-rock, de nem az a tipikus. A tavaly október végén megjelent Aenigma nemcsak a borító terén (Laura García digitális alkotása) lett komorabb, sötétebb, hanem zeneileg is. Az eddig a háttérben olykor előkerülő, de főszerepet nem játszó billentyűk jelentek meg, és az egész muzikális koncepció mélyebb, szomorkásabb. Természetesen Balázs lebegés és szabadság érzése nem tűnt el maradéktalanul, azonban bátran kijelenthetem, hogy ez már inkább post-rock, mint az előző albumok!
A teljes album sóhajt és lassan lélegzik, nincs tele reményekkel és a felkelő nap sugaraival; itt inkább a hold és az éjszaka lényei veszik át a szerepet, erre utalnak a dalok címei is. Ahogy a Vitvingod eddig, így a legújabb korong is teljesen instrumentális – pedig néhol nem ártana filmekből hangsávokat vágni bele, ezzel még több perspektívát adna a zene.
Ahogy eddig is, egy kellemes zenei kavalkádot kapunk, ami tökéletes választás egy hosszú autóútra, tanuláshoz, pihenéshez vagy a párunkkal érzékibb pillanatokra, amikor nem az átizzadt lepedő kifacsarása a lényeg…
Természetesen gyengébb és erősebb dalok is kiemelhetők a halmazból, de ahogy eddig is, egy remek összképet kapunk, amit egyben hallgatva éri el leginkább a kívánt hangulatot. Azonban a Between Lands and Enemies-t mindenképpen meg kell, hogy említsem, ugyanis ez az eddigi legpost-rockosabb nóta, amit a Vitvingod az évek alatt a nagyérdemű elé tárt. A kezdő Your Life Is Your Enigma misztikus, elnyújtott lépegetése is varázslatos atmoszférával repít át a szürkeségen, ahogy az Endless River is bámulatos építkezéssel suhan át, kár, hogy rövid és a végére nem teljesedik be…
A hangzás nagyon rendben van: ahogy korábban, most is Kalamár Ádám keverte az anyagot, és a már fentebb említett külsőségek is pazarul sikerültek, a limitált digi-pack abszolút azt a vizuális világot jeleníti meg, amit maga a zene is rejt.
Sok mindennel zárnám, tele közhelyekkel vagy ajánlhatnám azoknak, akik nyugodtságra vágynak, ki szeretnék kapcsolni a 2020-szal meg nem szűnő politikai világfájdalmat, amely lassan bekúszott a mindennapjaink oltára alá, és belül rohaszt el mindent… Na de hagyjuk, az egyik legpozitívabb dolog tavalyról talán az Aenigma, amelyben ha kellően el tudok merülni, már nem érdekel az imént emlegetett oltár és sok minden más sem…
Megjelent digitálisan és szerzői, 25 példányra limitált digi-pack kiadásban.
https://vitvingod.bandcamp.com/album/aenigma
1. Your Life Is Your Enigma (3:18)
2. Gemini (3:33)
3. Stars Above Desert (3:40)
4. Between Lands and Enemies (3:25)
5. Dark Horizon (3:33)
6. Endless River (2:55)
7. My Mystery (3:57)
Leave a Reply