Ezt a bandát a 2015-ös Children of the Night albumukkal ismertem meg. Jóllehet az általuk játszott muzsika műfajilag nem igazán tartozik a kedvenceim közé, de valahogy megfogott az a keserédes dallamokba burkolt, sötét hangulat, ami azóta is jellemzi a skandináv „vérszívók” zenéjét. Szerintem a vámpíros imázs (arcfestés, öltözködés) is jól passzol a produkcióhoz. Eddig kétszer volt szerencsém látni őket élőben, így tapasztalatból mondhatom, hogy a srácoknak koncerteken meglehetősen bizarr a megjelenése. Különösen a bandából tavaly kivált Jonathan Hulten színpadi viselkedése tetszett nagyon: ahogy boszorkányos cuccában, gitárral a kezében széltében-hosszában „belebegte” a deszkákat, egyértelművé tette, hogy ő a csapat showman-je. Mivel Jonathan a dalírásban is tevékenyen részt vett, kíváncsi voltam, hogy a bandának sikerül-e betölteni az utána maradt űrt. Jó pár meghallgatás után immáron minden túlzás nélkül kijelenthetem, hogy számomra a Where the Gloom Becomes Sound a svéd banda eddigi legjobb lemeze!
Előző albumuk, a 2018-as Down Below valamiért nem igazán nyerte el a tetszésemet. Így az új anyagukhoz már némi fenntartással közelítettem, annak ellenére, hogy az előzetesen kiadott három nóta (Leviathans, Funeral Pyre, Hour of the Wolf) bizakodásra adott okot. Aztán a főszerkesztőnk kérdésére, miszerint „Akar valaki írni az új Tribulation-ről?”, végül rászántam magam, hogy végighallgassam a lemezt (bár az igazat megvallva, akkor még azt sem tudtam, hogy már megjelent 🙂 ).
Az album első számától, az In Remembrance-tól, ahogy a halk orgona-aláfestéssel kísért gitártémát követően berobban a zakatolós gitáralap, már elsőre „kész voltam”! Egy vérbeli lemez-, illetve koncertnyitó nóta! A refrénje alatt a gitárdallam pedig egyszerűen zseniális. Bár rengeteg melódia hallható a lemezen, az egészet áthatja egy hideg, komor, halálközeli hangulat. Ez alól talán csak a már említett Hour of the Wolf a kivétel. A két leginkább gyászindulóra hasonlító nóta a mellékelt Inanna és a Dirge of a Dying Soul.
A hangzásra sem lehet különösebb panasz. A dalok is maximálisan kidolgozottak, ami leginkább a több sávon feljátszott gitártémákban mutatkozik meg. A rutin és a műfajban való jártasság az egész anyag felépítésén és hangulatán érződik. Ezért ha valaki olyan dimenzióba vágyik a zene segítségével, „ahol a homály hanggá válik”, amire a lemez címe is utal, akkor ezzel a kitűnő dark metal albummal szerintem sikerülhet odajutni! Nekem minden hallgatásnál sikerül! 🙂 UFF!
Leave a Reply