Terrordome: Straight Outta Smogtown (2021)

Micsoda évkezdés! Az Asphyx súlyos doom-death-je és a Yoth Iria különleges, dallamos black-je után most a lengyel Terrordome képében itt egy igazi, vérpezsdítő HC-thrash csemege, amit felelősségem teljes tudatában ajánlhatok meghallgatásra az extrém metal szerelmeseinek. A cikk elején a rácsodálkozásom azért van, mert másokkal ellentétben nekem eddig az év végi Top 10-es listám, hogy is mondjam, meglehetősen nyögvenyelősen szokott összejönni (tavaly is kevés volt a nekem igazán tetsző, jó album). Most viszont alig hat hét telt el az évből, és máris van három olyan anyag, amely nálam a maga műfajában az átlag fölé emelkedik, és ott lehet akár majd a „végelszámolásnál” is. Bárhogy is alakul még az év, egy biztos: erről a lemezről muszáj volt írnom, mert annyira tetszik! Vagy ahogy a szerkesztőségi csoportba írtam a kollégáknak: „EZ A ZENE CIKKÉRT KIÁLT!” 🙂

Ha kissé túlzóan, illetve teátrálisan akarnék fogalmazni, akkor úgy is mondhatnám, hogy ez a lemez Európa XXI. századi válasza Amerikának az S.O.D. Speak English Or Die albumára. Ugyan az eltelt 35 évben több olyan kiemelkedő alkotás is volt már ebben a műfajban, amelyre szintén illene ez a kijelentés, de hogy a négy krakkói csávó legújabb produkciója méltó arra, hogy a stílus alap/klasszikus lemezéhez hasonlítsam, abban biztos vagyok!

A Straight Outta Smogtown egy 14 számos, „atom” hangzású, kib@szott intenzív „csapkodás”. Ebben, mármint az intenzitásban viszont nagyban különbözik az S.O.D.-től. Itt sokkal több a gyors rész. A HC-hatás főleg az „idétlen” gitárszólókon (Possessed by Blyat, Worried Again…), a számok szövegén és az énekhangon, illetve énekstíluson érződik. Az agresszív, gyors riffelést – ahogy az a nagy könyvben meg van írva – majdnem minden dalban jó érzékkel szakítják meg a stílushoz elengedhetetlen, középtempós dzsadzsák (Plastic Death, Into the Void…).

Ami még nagyon tetszik, hogy a nekem legjobban bejövő riffek a lemez hetedik-nyolcadik számától érkeznek (Ego-Boost Downfall, Money Kills, Demolition, I Don’t Care…). Szóval mindig érdemes végighallgatni az egész albumot. Az egyetlen „negatívum”, amit fel tudok hozni a lemezzel kapcsolatban, hogy ha rövidebb lenne vagy két-három számmal, akkor talán még befogadhatóbb lenne. (Persze lehet, hogy csak én öregszem! 🙂 ) A 30 perc körüli műsoridő szerintem ideálisabb az ennyire tömény zenéknek.

Ezek után kíváncsian várom, hogy a Cryptosis, az Enforced vagy a magyar Archaic új cucca felveszi-e majd a versenyt ezzel a bivalyerős anyaggal! Hail THRASH Metal! (erős 4,5 pont)

A cikk szerzője: Sipy 60 további cikk
Az egykori Detonator zenekar énekese. Jelenleg szabadúszó, motoros rocker.

1 Comment

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*