Talán nem járok messze az igazságtól, ha azt mondom, ami Nagy-Britanniában a NWOBHM, az Németországban a heavy/speed mozgalom volt. Minden kétséget kizárólag az Accept Fast As a Shark című nótája tekinthető a speed metal előfutárának, amelyből a germán bandák éppúgy táplálkoztak, mint a határaikon túli együttesek; a dal komoly hatással volt egy új, feltörekvő generációra.
A ’80-as évek elején szinte futószalagon érkeztek a színtérre a német speed csapatok (Grave Digger, Running Wild, Helloween, Axe Victims, Atlain, Living Death stb.). Kialakult egyfajta német heavy/speed hangzás, de ettől függetlenül a bandákat simán meg lehetett különböztetni egymástól. Amikor ennek a legendás színtérnek a létrejöttéről beszélünk, semmiképpen nem feledkezhetünk meg a Stormwitch-ról sem. A csapatot – akkor még Lemon Sylvan néven – 1979-ben alapította meg négy jó barát: Harald „Lee Tarot” Spengler (R.I.P.) és Stefan „Steve Merchant” Kauffman gitárosok, Eddy Galeida dobos és Andreas „Andy Aldrian” Mück énekes, akik akkoriban mindannyian 14-16 évesek voltak. Rövidesen csatlakozott hozzájuk Jürgen Wannenwetsch basszusgitáros, s így a csapat színpadképes lett.
Eleinte csupán kis klubokban játszottak, nem is figyeltek fel rájuk az emberek, majd 1981-ben felvették a Stormwitch nevet. Két évvel később, 1983-ban indult be a szekerük, miután egyrészt lecserélték a komplett ritmusszekciót (Eddy Galeida-t Peter „Pete Lancer” Langer, míg Jürgen Wannenwetsch-t Ronny „Pearson” Gleisberg váltotta), másrészt pedig rögzítették a négyszámos The Cave of Steenfoll demót. A stúdiót, ahol az anyag készült, Peter Garratoni és Günther Marek tulajdonolták, egyben ők vezették a Gama kiadót is, és szerződést kínáltak a csapatnak. Ennek köszönhetően a Stormwitch 1984-ben, a Walpurgis Night albummal, illetve a 1. Rock-Fabrik Festival ’84 splittel debütált (utóbbin rajtuk kívül a Tyran’ Pace, a Restless és a Cacumen – később Bonfire – szerepelt, magára a fesztiválra pedig 1984. szeptember 16.-án került sor).
1985-ben érkezett a folytatás, a Tales of Terror, amelyen már fentebb említett művészneveiket használták, mégpedig azzal a céllal, hogy külföldön is elfogadják őket. Minden bizonnyal jó formában volt a csapat, produktívak voltak a dalszerzést illetően, mivel nem egészen egy évvel a Tales of Terror-t követően harmadik korongjuk, a Stronger than Heaven is napvilágot látott. 1986. január/február folyamán Kirchheim/Teck-i Spygel stúdióban dolgoztak, a végeredmény pedig áprilisban került forgalomba. Hangzás, zene, dalok szempontjából egyértelműen az együttes legjobb, legsikeresebb alkotása lett az anyag, ami a Stormwitch-életmű szerintem legklasszikusabb darabja. A Stronger than Heaven-nek és az ezt követő The Beauty and the Beast-nek köszönhetően 1986 és 1987 a Stormwitch történetének legjobb éveiként vonultak be a köztudatba, amelyek kelet-európai népszerűséget hoztak a zenekarnak. Nem jutottak ugyan a Helloween vagy a Running Wild nimbuszának magasságába, de nevük jól csengett a rajongók fülében, kultikus pozíciót sikerült maguknak kivívniuk.
Küllemben, valamint a tematikát illetően egyaránt változott a csapat, mert amíg az első két lemezt főleg egy okkult töltet és megközelítés jellemezte, addig a Stronger than Heaven nótáinak szövegei fantasy-, középkori, illetve kalóztémákat boncolgattak. Akkoriban a szövegekért is Harald Spengler gitáros felelt, aki nem akarta magát korlátok közé szorítani, hanem pozitív üzeneteket közvetítő dalokat írt (pl. Trust in the Fire). Mivel a Tales of Terror-on minden dalnak megvolt a maga különleges története, az album címe különböző fantasy mesék fajtáit hivatott kifejezni. A Stormwitch nem akarta követni az akkoriban felbukkanó, a Venom, illetve a Bathory nevével fémjelezett black metal vonalat, hanem egy még dallamosabb irányba fordult, és emiatt kezdték el használni magukra a Fekete Romantika Mesterei elnevezést, mindezt azzal is megerősítve, hogy a zenészek barokk ruhákban tűntek fel a promóciós anyagokon és a színpadon.
Erős, telt, kemény, jellegzetes germán fémes hangzás jellemzi a lemezt, a dalok pedig egytől-egyig hengerelnek, hibátlanok. A zenekar semmit nem bízott a véletlenre, elsőre a fülbe ragadó refrénekkel, dallamokkal felvértezett szerzeményekkel rukkolt elő, mint amilyen a speed-bomba Rats in the Attic, a málházósabb Eternia, a Slave to Moonlight, az Allies of the Dark, illetve a hazai Oment megihlető (Rossz hely, rossz idő), epikus címadó. Ha úgy tetszik kommerszebb, slágeresebb irányba fordították a szerelvényt, szellősebb, közérthetőbb lett a hangszerelés. Egyértelműen a Ravenlord a korai Stormwitch himnusza, legjobb nótája; a dalt a Hammerfall is feldolgozta 1997-ben, és feltette a Glory to the Brave single-re. Harald Spenglerre nagy hatással voltak a 30-as évek gótikus horrorfilmjei, mint a Dracula és a Frankenstein, a régi kastélyok, a köd és a fordított keresztek, de inkább dekoratív, mint ideológiai szempontból. A Jonathan’s Diary például egy hét és fél perces, összetett, monumentális szerzemény, amely Bram Stoker Dracula novellájának első 30 oldalán alapul. A korongot az instrumentális Dorian Gray zárja.
A főszerepet értelemszerűen Harald Spengler (Lee Tarot) és Stefan Kaufmann (Steve Merchant) gitárosok riffjei, szólói játsszák, a Ronny Gleisberg (Ronny Pearson) basszusgitáros Peter Langer (Pete Lancer) alkotta ritmusszekció pedig a feszes, pontos, húzós alapokért felelt. Feltétlenül kiemelendők Ronny Pearson futamai, az arányos hangzásnak és keverésnek köszönhetően kitűnően jönnek át a basszustémák. Andy Mück (Andy Aldrian) énekes magas fekvésű, itt-ott sikolyokkal kombinált hangjával adja elő a dalokat, azaz ’86-ban ez egy maximális, hibátlan teljesítménynek számított. A lemezt a Killer és a Stranger társaságában lebonyolított turné alkalmával népszerűsítették hazájukban
Sajnos a banda ezzel el is lőtte az összes puskaporát, a The Beauty and the Beast még dallamosabb, lágyabb lett (egyben Ronny Pearson hattyúdalát is jelentette), az Eye of the Storm-tól kezdve pedig lejtmenetbe indult az együttes. A 90-es években ugyan kiadtak két albumot (War of the Wizards – 1992, Shogun – 1994), de ezek már köszönőviszonyban sem voltak korai munkáikkal, és a Shogun után fel is oszlott a csapat. A napjainkban is aktív Stormwitch (2002-ben alakult újjá a zenekar) négy albumot készített az új évezredben, értelemszerűen koránt sincs már körülöttük az a felhajtás, ami a régi szép időkben, azonban korai alkotásaik kapcsán maximálisan kihúzhatják magukat, élükön az idén 35 éves Stronger than Heaven-nel.
Leave a Reply