Needless: Heresy (2019)

A dánszentmiklósi Needless 2004-ben alakult, és az otthon zenélni próbáló társaság 2014-re egy aktív, öttagú csapattá lett. Ebben a köztes intervallumban látott napvilágot az Earthborn demó, majd az első komolyabb kiadvány, a 2015-ös The Dark Spirit of Ages kislemez, amit két évvel később a Stalkers of Athanasia single követett (a dal nem került fel a tavalyelőtti albumra, holott bónuszként igazán elfért volna rajta). A brigád átesett néhány tagcserén, no meg folyamatosan formálták és finomították a stílusukat, amire, azt hiszem, jelen kritika tárgyán kellően rá is találtak.

Zeneileg gyors őrlésekkel teli, kapkodós death/thrash alapot kapunk, amiben kellően sok és változatos szóló és skandináv hatás érvényesül. Pár helyen már-már progresszív megoldásokat hallunk, amelyek itt-ott deathcore jellegű, modern leképezésekben sem szenvednek hiányt. Ettől függetlenül a klasszikus, technikás death és thrash metal a mérvadó, amit komplex módon vegyítenek a haladó szellemiséggel. Hatások terén megemlíthető a Testamenttől a The Gathering és a Demonic, a Death Individual Thought Patterns’ Reissue és Symbolic albumai, illetve a késői Behemoth vagy a Vader, a Hate, a Rotting Christ, valamint a Septicflesh. Természetesen mindez csak némi sarkítással jelenthető ki, de egyértelműen ezekkel az albumokkal és formációkkal mutat hasonlóságot a 2019-es lemez. Hazai téren a Blood Rainbow Smelteries of Damnation-je, a Gholgoth Somnus Mortis Imago anyaga, no meg a Casketgarden This Corroded Soul of Mine albuma említhető meg – ismét csak egy nagy adag sarkítással!

Forczek Ádám kíméletlen hörgés és károgás között vesztegelve remekül egészíti ki a súlyos és intenzív zenét, azonban ahogy a vokálok terén is kapunk pár magasztos beszédet, úgy a Heresy is tele van tűzdelve dallamos szólókiállásokkal és akusztikus bontásokkal; itt-ott a billentyűk is rövidebb szerephez jutnak, vagyis az egész albumnak van egy furcsa egyensúlya, ami egész jól illeg-billeg, és csak pár helyen hullik a mélységbe.

Bárány Tamás, illetve Fogl Botond szólói és gitárjátéka virtuóz beteljesülésekkel teszi az amúgy csak vérben és sötétségben vergődő anyagot igazán változatossá és magával ragadóvá. A záró Sky Burial az album legkomplexebb és legszínesebb dala, amelyben annyi skandináv hatás érvényesül, hogy az már-már viking érzést kelt, és kapunk pár olyan témát is, amelyeknek normál esetben semmi keresnivalójuk egy ilyen jellegű albumon, mégis így alkot egészet és rugaszkodik el a begyöpösödött death-thrash sémáktól.

A hangzás, ahogy az összjáték is, professzionális (No Silence Studios), és a külsőségek is egész pazarra sikerülhettek volna (Cursed Hand Art), azonban a száz példányra limitált digi-pack nyomása valahogy élettelenre sikerült, ami minimálisan zavaró – bár azt gondolom, túl sokan nem fogják ebben a formában az albumot a kezükbe. Én azért a biztonság, no meg a gyűjtői szenvedélyemnek köszönhetően beszereztem, és meg kell, hogy mondjam: nagyon nem bántam meg!

Úgy gondolom, hogy ilyen szintű zenével el lehetne kezdeni házalni kisebb-nagyobb nemzetközi kiadóknál. Nem is olyan régen számoltam be róla, hogy az új Amorite a Sun & Moon Recordsnál jelenik meg az idén… Sajnos hiába készít egy csapat szinte tökéletes anyagot idehaza, a szerzőiben történő terjesztés vagy a bandcamp adta lehetőségek eléggé korlátoltak, tehát érdemes lenne ebbe is energiát fektetni, nem csak a zenébe.

Hiszen utóbbi nagyon rendben van. Németh Zoltán precíz dobjátéka pedáns alapokat biztosít a sebesség és a géppuska-thrash, no meg a death közé szorulva. Az ő helyére tavaly ősszel Kasper Botond került; gondolom, ő is hozni fogja elődje szintjét, hiszen a dánszentmiklósi srácok már dolgoznak az új albumon, ami jó eséllyel még ebben az évben elkészül The Cosmic Cauldron címmel.

Néhol Bánfalvi László basszusjátékából is többet lehet kiérezni, mint a megszokott stíluskövetelményeket. Lehet, hogy én gondolom rosszul, de mintha a srácok olyan zenéket is hallgatnának, amelyeknek nem sok közük van a metalhoz. Hogy stílusosan fogalmazzak: az anyag nyomokban jazz- és egyéb fertőzéseket tartalmazhat… Természetesen egy 2019-es albumot nem fogok pontozni, pedig érdemes lenne, de úgy gondolom, a leírtak alapján egyértelmű, hogy igencsak dobogós anyagról van szó! Kíváncsian várom, hogy mi lesz az idei lemezzel, és ha megjelenik, ígérem, értekezek róla. Addig viszont pörgessük le párszor a tavalyelőttit – érdemes!!!

Megjelent digitálisan és szerzőiben, száz példányra limitáltan digi-packben.

https://needlessofficial.bandcamp.com/
https://www.facebook.com/pages/Needless-Zenekar/160575127288611

1. Babel’s Fall (5:23)
2. The Monolith (3:51)
3. Starcult (4:11)
4. Prophet of Ivory (5:01)
5. Marked by a Black Sigil (4:47)
6. On a Journey Sublunaris (4:14)
7. Night of the Hunt (2:50)
8. Sky Burial (9:15)

About haragSICK 67 Articles
A NUskull és a Fémforgács web'zine-ek egykori szerkesztője.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*