Monastery: Chimera (EP, 2021)

A hazai Monastery neve annyira kultikus a death metal terén, mint, mondjuk, a black szempontjából a Tormentor – ismerik idehaza és a nemzetközi színtéren is jegyzik. A zalaegerszegi horda 1989-es alakulásával még nem kavart túl sok port, ahogy a ’90-es Az erőszak bűvöletében demóval sem csaptak túl nagy hullámokat, azonban az 1992-es Far from Christ a Trottel Records gondozásában már a határokon túl is komoly érdeklődést keltett. Itt jegyzem meg, hogy mivel ez az anyag csak kazettán jelent meg, és annak is lassan 29 éve, érdemes lenne végre CD-n is kiadni, hogy tényleg hozzá lehessen jutni, és ne csak a YouTube-on hallgatni!!!

Majd a ’94-es Postmortem Aggressive End szerzőiben, kazettán, amit követően egy nagyobb szünet következett a zenekar életében,; ezt a 2002-es Way to Life demóval igyekeztek megszakítani. Ez után érkezett a 2003-as Fuck This World EP, az első anyag, ami CD-n is megjelent, és amit a második nagylemez követett Misanthrope címmel, bár akkoriban egyre inkább elkanyarodtak a klasszikus death metaltól. 2005-ben a Promo 2005 címre hallgató háromnótás dolog jelent meg (erről semmit sem tudok), közben átestek egy pár tagcserén, és végül 2006-ban jött a Play with the Truth, amin már nyomát sem véltük felfedezni az egykori brigád stílusának. Modern, agyas extrém metal volt, amire sokan ráfogták, hogy nu metal, bár szerintem attól azért távol állt. Fogalmazzunk úgy, hogy az akkori trendnek megfelelő muzsikát toltak. Ez idő tájt már dobos-problémáik is voltak, és végül feloszlott a zalaegerszegi halálbrigád.

Úgy két-három hónapja itt-ott lehetett olvasni, hallani arról, hogy szó van a Monastery újjáalakulásáról, amit nagyon szkeptikusan fogadtam, hiszen a nemzetközi vizeken volt egy pár olyan naszád, akik a feloszlásuk után újra nekiindultak, de a közönség nagy része csalódott bennük; túl magas volt velük szemben az elvárás. Hogy csak néhányat említsek: Celtic Frost, Carcass, Evildead, Cadaver, Acid Reign vagy Centinex – nem csináltak rossz lemezeket, de az árnyékai sem voltak annak, amivel hajdanán a nagyérdemű megismerte őket. Hogy ellenpéldákat is említsek, az Exhorder vagy a The Obsessed például hosszú szünet után is képes volt úgy újat alkotni, hogy azt a közönség elismeréssel díjazta, és nem érződött a háttérben az, hogy „elfogyott a pénz, alakuljunk újra” – amire idehaza az Akela szolgáltatott kiváló példát.

A Monastery esetében úgy voltam vele, hogy ha igaz is a hír, minek? Ennyi idő után miért akarnak bármit is folytatni, ha pedig nem folytatni akarják, akkor miért nem alapítanak új néven új csapatot? Kíváncsi voltam, mi lesz a dologból, és meg kell, hogy mondjam, pozitívan csalódtam, na, de csapjunk is bele!

Kezdjük az elején: az utolsó ismert felállásból csak Kovács „Billy” Róbert dobos maradt, az időközben lemorzsolódott, kilépett őstagokból pedig az énekes Mórocz „Frytz” Krisztián és Tóth „Hufi” Ferenc gitáros tért vissza. Új emberként, akinek előtte semmi köze nem volt a csapathoz, egyedül a basszeros Szanati „Szana” Szabolcs érkezett. Természetesen neki is van zenei előélete: a Turán névre hallgató, zalaegerszegi nemzeti rock csapatban gitározott és énekelt. Tehát a zenészeink képzettek, de mit is kapunk tőlük?

Nos, az új formációnak logikusan semmi köze ahhoz, ami a Far from Christ volt. Nem is igazán várhatjuk el, hogy ennyire régi sulis, klasszikus halál fémmel térjenek vissza a ringbe, viszont ahhoz sincs köze, ami a Play with the Truth volt, és a köztes időszak is csak itt-ott kacsint ránk vissza. Alapvetően agyas death metalt kapunk lassú és gyors részekkel, valamint thrash-es megoldásokkal, mély hörgéssel és feszes basszusokkal. A dalok kellően fel vannak építve, de nem ultra komplexek, mint ahogy az első album sem arról volt híres, hogy annyira brutálisan túl lett volna technikázva, egyszerűen megelőzték vele a korukat, ahogy a thrash metalban a Moby Dick, az Atomic, a The Bedlam vagy az Undertaking… és még sorolhatnék egy valag metalon belüli stílust itthon a kommunizmusban meghonosító csapatot. A lényeg az úttörésben volt, egy olyan rendszerben, ahol minden nyugatról érkező dolog „imperialista”, és a hatalom emberei nem nézik jó szemmel…

Ebbe, mondjuk, a Monastery már csak minimálisan esett bele, de tagadhatatlan, hogy az első magyar death metal album a Far From Christ volt. Itt jegyzem meg némi rosszmájúsággal, hogy 2021-et írunk, és tudom, hogy a Monastery-nek köszönhetően az old school death metal habjaiban merülhetünk el, azonban ettől függetlenül remélem, hogy a későbbiekben sokkal komplexebbre veszik a zegi srácok a figurát, mert a profizmus ellenére is túl egyszerűnek hat a Chimera, illetve az Isolation Method. Én ennél sokkal többet érzek bennük: hamvaiból feltámadó főnixnek jó, de reményem szerint többről szól az újjáéledt Monastery!!!

A három dallal felvértezett Chimerát amolyan mini albumnak szánták – én inkább érzem promónak vagy az első szívdobbanás jelének, mint ténylegesen egy EP-nek vagy bármi egyébnek. Az utolsó tétel pedig nem is lehetne más, mint a klasszikus első korong címadó dala!!! Kezdjük azzal, hogy nagyon másként szól, mint anno a kazettán, ennek köszönhetően az embernek komolyan vissza kell emlékeznie, hogy rájöjjön, ez a két dal egy és ugyanaz. Nagyon másnak érzem őket, de ez elsősorban annak köszönhető, hogy az eredeti felvétel még anno, 29 éve is mocsok leprán szólt, és azóta sem lett jobb: úgy hat, mintha nemcsak újra felvették, hanem minimálisan újra is dolgozták volna az eredeti dalt. Hosszabb (ez annak köszönhető, hogy a Chimera kezdő témájával zárják le) vagy csak egyszerűen az évek adta rutinból kifolyólag alakítottak rajta. Logikusan ez a promó anyag legjobb dala, leginkább az a fajta death metal, amivel hajdanán megismerhettük őket. A felvételek a soproni MD stúdióban (a Moby Dick-es Schmiedl Tamás stúdiójában) készültek, a hangzás erőteljes és korrekt, bár minden egy kicsit túl mélyre van keverve. Amúgy ezzel a kis videóval beláthatunk a kulisszák mögé:

…és kiderült, hogy az EP címadó dalából is készült videó:

Nos, folytassuk azzal, hogy maximális pontszámot adok a promóra, és nem azért, mert annyira iszonyatosan jó, és azóta is a szőnyegpadlón görnyedek lesokkolva… Nem: egy korrekt anyag, de ennyi! Azonban úgy érzem, a csapatnak szüksége volt némi bátorságra ahhoz, hogy vissza merjen térni, és bízok benne, hogy valamennyire visszanyúlnak a gyökereikhez, és a 29 éve játszott zenét képesek lesznek a jelennel keverni, úgy, hogy annak még létjogosultsága maradjon!

A brigád nagyon korrekt, a három dal a weboldalukról letölthető, meghallgatható, illetve aki szeretné a kezébe fogni a lemezt, az érdeklődjön a monasterymetal777@gmail.com címen; úgy tudom, csak a postaköltséget kell elutalni, a lemezt és a borítót a zenekar állja, ami, valljuk be, nagyon szép gesztus a részükről. Sok hazai kis zenekar próbál pénzt csinálni a zenélésből kisebb-nagyobb sikerrel; a Monastery tagjai viszont már öreg motorosok a metal világában, tudják, ha a járvány alább hagy és újra lehet koncertezni, egy-egy jól sikerült bulival többet lehet virítani, mint eladni a CD-ket, amiket már csak a hallgatóság egy elenyésző része vásárol meg. Szóval reménykedjünk benne, hogy a Covid-19 és a politikusok valahol kiegyeznek félúton, és újra normális életet tudunk élni, szabadon mozogni és koncertre járni. A srácok pedig dolgozzanak az új dalokon, gyúrjanak az élő bulikra, és nem lenne rossz dolog újra kiadni a Far from Christ, Fuck This World (EP) és a Misanthrope anyagokat is CD-n!