A hazai Amorite gyakorlatilag 2014 óta aktív, és bár távolsági projektről van szó (az egyik tag itt, a másik ott, a harmadik pedig egészen messze), ettől függetlenül eddig mindig sikerült összehozniuk azt, ami tervben volt. Így az alakulás után egy évvel jött ki az Invisible Fire a maga fél órájával, a Neverheard Distro gondozásában debüt nagylemezként, amit megint csak rá egy évvel a Final Entropy kislemez követett digitális megjelenéssel. Utóbbit újabb egy évvel később a Neverheard Distro hozta ki kézzel számozott kazettán, limitáltan a soproni Gravitomagnetic Instability-vel közös spliten. Tavaly pedig elkészült a második nagylemez, amit a srácok az elején digitálisan terjesztettek, idén viszont a Sun&Moon kiadja digi-packben. Éppen ezért ez az anyag eltűnt a bandcamp oldalukról, és a YouTube-on is csak egy dal maradt fent a lemezről. Ezúton is gratulálok nekik, hogy nemzetközi vizekre eveztek a komplex monstrum death metal naszáddal!
A tagokról érdemes még pár szót szólni: a két alapító Szabó Péter ének és dobok (Aseroe, Endless River, In Vacuo, Maverick Spirits, Sculptures), illetve Keszi Csaba basszus, gitárok és szövegek (Bastards, Soulthorn, ex-Vesztegzár, ex-Nervous Breakdown), és ez a felállás egészült ki az új lemezre Hökkön Attila (Vesztegzár, Singara) hörgésével.
Nos, az Amorite soha nem azt a fajta muzsikát játszotta, amire egyszerűen rámondhattuk, hogy death metal, és ezzel kalap-kabát, minden el van intézve. Mindig többet mutattak ennél, és valljuk meg őszintén, a négy év szünet elég időt és felgyülemlett energiát, ötletet, no meg indulatot produkált, amivel a tavalyi-idei anyag még komplexebbé és szerteágazóbbá vált annál, amivel hajdanán a srácok a hallójáratainkat terrorizálták.
Az egész korong alapkoncepciója az ősi rituálék szertartásos lélek- és tudatállapot-változása, ami minden irányba kileng, de mégiscsak visszahúz a tudat centrumába. És hogy mit találunk ott? Feneketlen mélységet… A témák nagy részében érezni azt a régi sulis halál-riogatás-fémet, ami például a korai Unleashed, Asphyx, Grave, néhol egy picit a Dismember vagy éppen az Incantation sajátja, de mellette megjelenik az a reinkarnatív death metal is, amit például a Necrowretch, a Necrowretc, a Cruciamentum vagy a Temple of Void és a dán Phrenelith képvisel. Nekem itt-ott eszembe jutott még az egykori extrém „metalcore” Crisis énekesnőjének új projektje, a Karyn Crisis’ Gospel of the Witches kifacsart, okkult és önmagába merülő, depresszív, szertartásokkal és szeánszokkal teli, furcsa doom metalja is.
Annál is inkább, mert az Archaic Faces of Ecstasy tele van lassú, már-már doom-os leállásokkal, cammogásokkal – egyszóval ez korántsem vegytiszta death metal, mert több helyen is a sebességgel teli, citerás gitárok inkább idéznek meg black metál burjánzásokat, mintsem a Deicide képviselte hanyatlást. Az ének viszont végig mély hörgés, ami jól illeszkedik ebbe a kísérletekkel teli zenei koncepcióba; mintha egy átkozott rádió lenne a Pokolból, amin egy tiszta adót szeretnénk találni, így keressük az állomásokat, de mindenhonnan ugyanazt a megoldásoktól mentes véget találjuk, amely lassan feláldozza a lelkünket és a testünket… Hogy aztán az oltáron vagy mellette, a susnyásban végezzük, az megint csak nézőpont kérdése…
…erre segít rá a rövidke összekapcsoló, az Amorite világát tökéletesen leképező, instrumentális Archaic Ecstasy is, ami után az Initiation old school black/death-es lüktetése tolja az arcunkba az imént kimetszett áldozati szívet… A Metamorphosis is az önmagába omló, depresszív post-black metalt vegyíti a régies, rituális death metallal.
A záró Footsteps in the Blaze pedig a legsokszínűbb dal a lemezen, amelyben mindent kapunk, ami sötét, ősi, véres és túlvilági. Az egész korong tele van furcsa dallamokkal és eklektikus, ám ennek ellenére idővel egésszé vedlő megoldásokkal és beteljesedésekkel, amelyek nincsenek a végletekig letisztázva vagy kidolgozva, mégis elérik a kellő hatást, és megkomponálatlanságuk ellenére mégis a tökéletes feszültséget sejtetik, amely csak ritkán robban nagyot. De az Amorite zenéje nem a bombasztikus durrogtatásokról szól, hanem az előtte sercegő gyutacsról, majd pedig a pusztítás utáni, sípoló zajról!
Az izgalmas témázgatások mögött komplex zenei tudás húzódik meg, a borítót Andkill készítette, a dobokat 2019 nyarán vette fel Péter az ABnormal stúdióban Philipp László segítségével, a teljes albumot pedig Nagy Zsolt keverte az MS stúdióban. A hangzás izmos és csak annyira tiszta, amennyire muszáj annak lennie; mély, lehúzós, fájdalommal teli, túlvilági kreatúra, amely a hivatalos megjelenés után nem csak itthon, de külföldön is elismerő fogadtatásra számíthat. Nincs miért szégyenkezniük: nehéz és monumentális vergődés, haláltusa ez, amely reményektől mentesen ereszkedik vissza a tudat mélységébe, hogy aztán a sámán bódító itala és szertartásai után az asztrális síkról újra a jelenbe érkezzen!
Megjelent 2020-ban digitálisan, idén pedig limitált digi-packben fog a Sun&Moon gondozásában.
https://www.facebook.com/amoritehun
https://amoritehun.bandcamp.com
1. Collapsed Consciousness (4:17)
2. Frozen Time (4:30)
3. Timeless Chase (3:28)
4. Ayahuasca (3:45)
5. Archaic Ecstasy (2:43)
6. Initiation (4:13)
7. Metamorphosis (3:34)
8. Footsteps in the Blaze (4:00)
Leave a Reply