Æther Realm: Redneck Vikings from Hell (2020)

Utánanéztem a „redneck” kifejezés pontos jelentésének: eredetileg az amerikai Dél napégette tarkójú, köpködő, puskával konzervdobozra lövöldöző, tahó parasztjait nevezték így. Elég merész asszociáció a vikingekkel összehozni ezt a nem éppen magasztos karaktert. Ahogy az észak-karolinai Æther Realm által játszott muzsika meghatározása – dallamos death-szel kevert folk metal – is joggal keltheti fel a változatosságra, újszerű megszólalásra vágyó rajongók (jelen esetben e sorok írója) érdeklődését.

Az említett „vörösnyakú” hívószó ismeretében különösebben meg sem lepődtem, amikor az albumot nyitó (címadó) nótában egy bendzsó is betolakodott a megszólaló hangszerek közé, megadva a dal kissé bolondos, vidám alaphangulatát. A countryzenére allergiások kedvét ez akár el is vehetné a lemeztől, azonban van két jó hírem: az egyik, hogy a számban némi hörgésnek (és még elég sok minden másnak) is teret adnak, amitől az itt hallható muzsika a Finntroll, a Korpiklaani és Eluveitie szerzeményeivel kerül közeli rokonságba. A másik, hogy több ilyen bendzsós dal nincs a lemezen.

Mielőtt rátérnék a folytatásra, néhány szót az előzményekről. A Greenville városából származó csapatot 2010-ben alapította Vincent Jones énekes-basszusgitáros-billentyűs, Heinrich Arnold gitáros és Tyler Gresham dobos. A következő esztendőben csatlakozott hozzájuk Jack ¬Dougherty gitáros, vele készült a 2013-as bemutatkozó nagylemez (One Chosen by the Gods), majd a rá következő évben J. D. vette a kalapját, s a helyére érkezett Donny Burbage-dzsel ki is alakult a zenekar ma is érvényes felállása. A 2017-es Tarot album után tavaly május 1-jén látott napvilágot a csapat legutóbbi alkotása, amely e cikk tárgyát is képezi.

Balról jobbra: Donny Burbage, Vincent Jones, Tyler Gresham és Heinrich Arnold

Ismét a zenéről szólva, a Goodbye heavy/power metaljához egy kis poposságot is hozzácsapnak, leginkább a Beast in Black szellemében. Fülbemászó a refrén, a dal végét pedig zongorával vezetik le. A Lean into the Wind vonóshangokkal indul, az ének viszont ismét acsargó, már-már hörgő.

A Guardian lírai, szép, Ghost-os, akárcsak az érzelgősen induló Cycle. Hol vannak ezek a nyitónóta country-zásától?! És hol van még a vége? Az alapvetően metalcore-os Slave to the Riff-ben latinos betétet hallunk, és ugyanilyen GPS-koordinátákról indul az utolsóként elhangzó, 11 perces instrumentális, a Craft and the Creator is, amely idővel már-már Dream Theater-i magasságokba emelkedik. Menet közben pedig olyan dalok mellett haladunk el, mint a tipikus euro-power refrénnel megkoronázott és akusztikus gitárral elköszönő One Hollow Word vagy a skandináv dallamos death-t felköhögő She’s Back.

Végig olyan érzésem van, mintha minimum két anyagot hallgatnék párhuzamosan. Vagy egy válogatásalbumot: mintha Vincent Jones-ék azt tesztelnék, a közönség melyik irányra vevő, hogy aztán arra induljanak tovább. Már-már zavarba ejtően változatos az anyag, de engem éppen ez a sokszínűség ösztönzött ennek az ismertetőnek a megírására. Tetszik az anyag, amit viszont nem tudok megbocsátani a zenészeknek, hogy a lemezcímmel ismét életre keltették emlékeimben a 90-es évek második felének eurodance/electric country szörnyszülöttjét, a svéd Rednex-et, és az ő Cotton Eye Joe-jukat… 🙂

Ui.: Csak tudnám, hogyan passzol a lemezcímhez a Travis Smith által pingált, meleg barna árnyalatokban fürdő, szarvas trófeás csendéletet ábrázoló borító?

About Coly 1043 Articles
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*