Witcher: Néma gyász (EP, remastered, 2020)

“Kárhozó lélekként süvöltött az őszi szél,
Ajkain vérző szavakkal egy álomról mesélt…”
(Witcher: Egyedül)

A Vas megyei Witcher mára egy olyan névvé vált, amely a hazai black metal közösségén belül igenis kiharcolt magának egy komoly pozíciót, sőt! Bár a szövegek anyanyelvünkön íródtak, ettől még mutatkozik némi nemzetközi érdeklődés a formáció iránt, ami talán annak köszönhető, hogy 2010-es alakulásuk óta aktívak, és ami még fontosabb, fejlődnek. Neubauer Roland (Vrag névre hallgató szólóprojektje is viszonylag ismert) dobprogramok, ének és gitárok, illetve felesége, Gere Karola billentyűk alkotják a Witcher tagságát.

Az emberben jogosan merül fel a kérdés, hogy mi értelme van egy nyolcéves lemezt újra kiadni, még ha új dob- és gitárhangzással is vértezték fel, illetve komplett masteren esett át. Nos, a Néma gyászból elméletileg száz példányt dobott piacra a Rotten Crowz Production írott CD-n, DVD-tokos kiszerelésben, illetve egy évre rá a Schattenkult Produktionen 300 darabot kazettán – aminek az lett az eredménye, hogy az anyagot CD-n szinte lehetetlen volt beszerezni (a terjesztés katasztrofálisan sikerült, nem beszélve arról, hogy elég sok pletyka röppent fel azzal kapcsolatban, hogy a száz darab sem készült el, inkább csak a fele). Szóval az album szinte csak kazettán volt hozzáférhető, pedig a zenekar szempontjából ez volt az első olyan anyag, ahol valóban rátaláltak arra az útra és a rájuk jellemző, egyedi ízű stílusra, amely mentén azóta is magabiztosan haladnak.

Az újra kiadott kislemezre bónuszként felkerült a szerzőiben megint csak száz példányra limitáltan megjelent Velm splitről ismert Keresztúton című dal, így a Witcher gyakorlatilag végre archiválta és egyben elérhetővé is tette azokat a korainak számító anyagokat, amelyekről érdemes volt őket ismerni és hallgatni. Anno a Nuskullra írtam kritikát az Úttalan utakon-ról, ám mára a kritika elkallódott, felszívódott, mint oly sok minden tőlem az említett oldalon, de mindegy is, mert a korai időszak egyaránt küszködött zenei és hangzásbeli problémákkal. Aki lemaradt róla, a weblapjukról ingyen letöltheti az első demót:

http://www.mediafire.com/download/eepp8smg95qe96f/Witcher_-_ttalan_utakon_%28Demo_2010%29.rar

Folytatnám azzal, hogy akinek betalált a tavalyi A gyertyák csonkig égnek (ami valóban a szombathelyi formáció legerősebb anyaga) vagy a 2015-ös Csendes domb, azoknak a remasteren átesett EP is jó eséllyel tetszeni fog, hiszen a Néma gyászon alkalmazott receptnek köszönhetően állt össze az az egyedi Witcher-íz, amit nem nagyon tudok más brigádok zenei világához hasonlítani, ami hatalmas dolognak számít!

Azt is mondjuk ki őszintén, hogy a 2012-es EP-n. akármennyire is hangzásbeli ráncfelvarrást kapott, nincsenek annyira mély témák, annyira monumentális, depresszív dallamok, így zeneileg logikusan gyengébb, mint a tavalyi nagylemez – ami egyáltalán nem jelenti azt, hogy rossz vagy gyenge, egyáltalán nem! Erős, korhű anyag, remek dalokkal – csupán nem hozza azt a magas elvárást, amellyel tavalyelőtt leptek meg bennünket.

Itt jegyzem meg, lehet, hogy érdemesebb lett volna kompletten újra felvenni, kiegészíteni a régi dalokat olyan ötletekkel, megoldásokkal, amelyek az utóbbi nyolc év alatt a zenészekben érlelődtek, de ez már csak amolyan szőrszálhasogatás, inkább nézzük, mit is kapunk!

Kellemesen szomorkás dallamokkal vezet be a sötét és feneketlen erdőbe a rövidke Intro, majd az Egyedül-lel ott is vagyunk a sűrű fákkal és bokrokkal övezett tisztáson. A Witcher tipikus, már-már irodalmi szövegeit kapjuk: a mélabús vegetáció és a halál alapszegmensei munkásságuknak. Roland kiégett károgását nem mindenhol lehet jól érteni, érdemes mellé olvasni a szövegeket, szerencsére egy nagyon korrekt booklet-et kapunk, így könnyen el tudunk veszni a növényzet és az ősz érlelte penge táncban. A lassú ritmusok kásás gitárokkal és Karola gyönyörű billentyűtémáival alkotnak egészet. A dalok most is jól felépítettek: mindig van egy visszatérő fődallam, ami később is nehezen illan el az ember fejéből…

A címadó dal is a jól bevált receptet valósítja meg, annyi különbséggel, hogy a szintetizátortéma itt sokkal komplexebb, illetve a megszokottnál több le- és kiállást kapunk. Az Esőnap hosszú és szép lépegetés, melankolikus billentyűfelhők sodródnak tova, a dallamok minden más hangszertől mentesen egyszerre keltik a szabadság és a halál atmoszféráját.

A bónuszként rácsempészett Keresztúton-nal zárják az EP-t. (Itt jegyzem meg, hogy sok zenekar esetében egy csaknem 43 perces anyag már simán nagylemeznek számít.) A dal a megszokott nyomvonalon halad; itt csupán annyi észrevételem van, hogy az énekből szinte semmit nem érteni, illetve a közepe felé, egy hosszabb leállás után gyors, vágtázó, elmeháborodott jellegű black metalt kapunk, ami annyira nem jellemző a Witcher zeneiségére, majd egy váltással visszatér az alaptéma, és újra ott vagyunk, ahol “A völgyek már ködben úsznak, Az erdők csak téged hívnak…”, avagy bolyongunk és soha nem jutunk ki a sötét rengetegből.

A külsőség pazarok lettek, tökéletesen visszaadják azt, ami a lemezen fogad. A borító és a booklet ugyanúgy hazai művészünk, Anvil Kvlt kézügyességét dicséri, ahogy a tavalyi A gyertyák csonkig égnek is. (De hogy aktuális legyek, a nemrég megjelent, kultikus Extreme Deformity gyűjtői újrakiadása is, amit a Neverheard Distro dobott piacra és a nagyatádi Ghoul Temple 2019-es demójának kazettafedője is az ő melója, amit a Fekete Terror Production adott ki.)

Nos, bár fentebb utalásokat tettem arra, hogy az újrakevert és -kiadott EP nincs azon a szinten, mint a tavalyi nagylemez, ettől függetlenül a Witcher esetében kétféle helyzet állhat fenn: vagy hidegen hagy vagy pedig a negatív érzések ellenére is szívesen veszel el a gyönyörű zenében. Megvallom őszintén, én már régóta az utóbbi utat járom!

Megjelent CD-n.

Filosofem Records:
https://www.facebook.com/filosofemrecords/
filosofemrecords@gmail.com

Witcher:
https://witcherband.bandcamp.com/
https://www.facebook.com/witcherband/
https://www.youtube.com/channel/UCEsJ0gvIp7gKv5SljsgJX4g

1. Intro (1:44)
2. Egyedül (9:18)
3. Néma gyász (7:31)
4. Esőnap (8:56)
5. Keresztúton (15:17)

 

A cikk szerzője: haragSICK 48 további cikk
A NUskull és a Fémforgács web'zine-ek egykori szerkesztője.

Legyél az első aki hozzászól

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*