„Vissza akartam térni a gyökereimhez“

Beszélgetés Farkas Zoltánnal, az Ektomorf frontemberével – 1. rész

A mezőkovácsházi Ektomorf igencsak hosszú és nagy utat tett meg addig, hogy egy helyi csapatból több kontinensen is koncertező, világhírű zenekarrá váljon, amit komfortos magatartással aligha lehetett volna elérni. Új albumuk, a Reborn, ami már a 15. stúdiólemezük, 2021. január 22-én jelenik meg, most már az osztrák Napalm Recordsnál, amely méltó partnere a négyesnek a következő karrierfokozat elérésében, hiszen tavaly novemberben a 80-as években legendás SPV-t is bekebelezték, így ők is tovább nőnek. Zolit sikerült elcsípnem egy személyes beszélgetésre, és rávennem, hogy áruljon el egy pár dolgot az új lemez kapcsán. A beszélgetés alatt, ha zenéről van szó, végig érezhető benne a korai lelkesedés.

Az új lemez igen sokrétű lett, gratulálok! Nem félsz attól, hogy kiadjátok, és esetleg a közeljövőben nem lehet majd megturnéztatni, és így a következő lemez megjelenéséig feledésbe merülnek a dalok?

Kösz szépen! Hát, most mindenki ebben a helyzetben van. Ugyanez lenne most egy Metallica album sorsa is, pedig nekik sok okuk nem lenne az aggodalomra, de ők is gondolkodhatnának így. Semmit nem tudunk ez ellen tenni. Bizzunk benne, hogy hamarosan visszatérnek a koncertek, és addig csinálunk, amit lehet. A zenét és a kreatív folyamatokat nem lehet megállítani, ahogy a zenehallgatást sem, tehát ez megy tovább. Szerintem, ha egy album működik, akkor azt nem fogják elfelejteni. Ha megnézed azokat a lemezeket, amiken felnőttünk, azok már legalább 30 évesek, és mégis elmegyünk újra és újra a koncertekre, hogy megnézzük-meghallgassuk azokat a dalokat. Szerintem ez ugyanígy lesz nálunk is. Persze sokkal jobb lenne, ha most áprilisban el tudnánk indulni az albummal turnézni, ahogy az eredetileg be volt tervezve, de ez most elmarad. Várunk a sorunkra. A turnét áttettük októberre, és reméljük, hogy így is működni fog a dolog. Ha pedig nem, akkor csak 2022-ben próbálkozunk újra. De mindenki bízik benne, hogy mihamarabb meg tudjuk csinálni. Attól nem félek, hogy a dalok feledésbe fognak merülni, mert kint lesz az album, meg lehet venni, és a rajongók különböző formában (CD, Spotify stb.) meg tudják hallgatni. Úgyhogy szerintem ezzel nem lesz gond.

Persze ezt úgy is lehet nézni, ahogy te is érvelsz, hogy a dalok addig belevésődnek a rajongókba, és így még inkább várják azok koncerten való megszólalását.

Igen. Amikor eljön az idő, amikor újra lehet majd koncertezni, az emberek is nagyobb hévvel fognak jönni, mint ahogy mi is megyünk a színpadra játszani, mert már mindenkinek nagyon hiányzik ez az élmény. Mindenkinek nagyon hiányoznak a klubkoncertek és a fesztiválok is.

Így van, hiszen koncerteket virtuálisan nézni nem ugyanaz az érzés, mint ténylegesen jelen lenni.

Az online live stream-ek, amikkel valamennyire lehet pótolni ezt az érzést, nem ugyanazok. Jobbak, mint a semmi, de az élő koncert varázsa nem helyettesíthető ilyenekkel. De ugyanúgy, mint mindennek, valamikor ennek is vége lesz, és a dolgok visszatérnek a régi kerékvágásba. Addig pedig jön az album és jön még egy single-ünk, a Smashing the Past is a héten, ami jelenleg a legagresszívabb dalunk. A videó is igencsak dinamikus lesz hozzá. Ezek úgy voltak ütemezve, ahogy most csináljuk. A reakciókat pedig majd meglátjuk.

Mit jelent számodra az album címe, a Reborn?

Hát úgy nagyjából mindent. Úgy gondolom, a dalok szövegei számos embernek tudnak sokat adni, viszont van bennük egy iszonyatosan sötét hangulat is. Maga a Reborn egy olyan korszak leírása, amin az utóbbi két évben én magam mentem keresztül. Ami nem volt túl vidám: azt nem mondanám, hogy belehaltam, mert nem haltam bele, de azért elég kemény volt.

Szakmai vagy privát jellegű hullámvölgy volt ez?

Leginkább magánéleti problémáim voltak. A dolgok úgy alakultak, hogy nem volt egyszerű kijönni belőlük, de végül mégiscsak sikerült. Ezeket a történéseket aztán az albumra is megírtam, és szerintem nagyon illik rájuk a címben is szereplő Reborn, vagyis újjászületés. Ha az a szituáció, amiben jelenleg mindenki benne van, elmúlik, az valamilyen formában valamennyiünk számára újjászületés lesz. Viszont amikor ezt a címet adtam az albumnak, még sehol nem volt a COVID-19, tehát nem tudtam előre, hogy mi vár ránk. A saját életszakaszomra vonatkozott, de mostantól másra is igaz lesz. De mennem kell tovább, hiszen 26 év munkám van a zenekarban, ami nem kevés.

A dalok szövegét végigolvasva úgy találtam, hogy ezek személyes üzeneteket tartalmaznak tőled dühös formában. Ki vagy kik ellen irányulnak ezek az indulatok? Gondolok itt például az Ebullition-re… Ugyanazok a mély sérelmek ezek, amelyek az eddigi pályafutásod alatt értek? Vagy ezek is az Ektomorf stilisztikai eszköztárába tartoznak?

Egyértelmű, hogy az Ektomorfnak van egy kialakult stílusa, és ebből a standardból nem fogunk kilépni, mint ahogy a Slayer sem tette. Ők sem énekelhettek arról, hogy elmentek egy fesztiválra bulizni és sörözni. Pedig biztos, hogy elmentek, mégsem énekeltek róla. Persze én sem érzem magam mindig a gödör alján vagy a koporsóban, és nincs mindig az az érzésem, hogy szétzúznám valakinek a fejét. De ezek az érzések mindenkiben ott vannak. Én pedig ebben a zenei stílusban kiírom őket magamból. Úgy érzem, hogy a zeném erről szól. Nem tudom mással társítani ezeket az érzéseket, csak ezzel a dühös, kemény zenével. Ez nem feltétlenül csak stilisztikai eszköz, de valamilyen szinten az is. Az Ebullition például olyan emberekről szól, akik megnehezítik az életemet, annak ellenére, hogy maguk is annak a részei. Eljön viszont az a pont, amikor nincs erre szükségem, mert nemhogy előrevinne és segítene, hanem csak visszafelé húz. Úgyhogy az egészet legszívesebben felperzselném magam mögött és mennék tovább.

Szóval személyes érzéseket fogalmazol a dalokban a magánéletedre vonatkozólag.

Igen, így van. Ezek személyes érzések, viszont van egy dal az albumon, a The Worst Is Yet to Come, ami inkább olyan, mint egy horrorfilm, mint egy Stephen King-alkotás. Egy mélyen vallásos ember az egyik reggel felkel és azt látja, hogy démonok szállnak az égbe és az ördög eljött a falujába/városába. Nekem ennek a szövege is nagyon tetszik, holott ez nem olyan dal, mint a többi. Ilyet még soha nem írtam, ez nem személyes, mint a Reborn, az Ebullition, a Fear Me vagy az instrumentális Forsaken.

Nem gondolkodtál azon, hogy globális témákkal is foglalkozz?

A Where the Hate Conceives igazából globális tematikájú nóta, csak az én szemszögemből, ahogy én látom. Arról szól, hogy a gyűlölet hogyan születik meg a világban, még ebben a mostani, mindenki számára rossz helyzetben is. A gyűlölet mindig ott van az emberekben, mert van, aki ebben hisz, és van, aki abban: például te felveszed a maszkot, én viszont nem, és az alap máris adva van ahhoz, hogy gyűlöljük egymást. Ez például egy globális téma, de ha arra vagy kíváncsi, hogy hol van a szövegeimben a politika, akkor az a válaszom, hogy arról nem írok.

Igazad van, mert ha politikával foglalkoznál, még inkább támadhatóvá válnál, és a közönségedet is megosztanád. A saját rajongóidtól is eltávolodhatsz bizonyos sorok vagy a véleményed hangoztatása miatt. Volt már erre példa interjúk kapcsán is, például James Hetfield néhány mondata miatt, amelyek heves vitákat váltottak ki a rajongók körében. Vagy a közelmúltból ott van Jon Schaffer az Iced Earth-ből, aki Donald Trump támogatójaként részt vett a Capitolium lerohanásában. Veszélyes lehet ilyenbe belemenni, mert utána nem lehet látni a reakciók végét.

Uh, azt láttam. Én mindig is gyűlöltem a politikát és a politikusokat, ezért sem mentem bele ilyen témákba. Maximum a rasszizmusról írtam, de azok sem egy bizonyos politikai eszméhez való tartozást fejeztek ki, hanem olyan dolgokról szóltak, amiken a származásomból kifolyólag én magam mentem keresztül. Ezekbe sajnos bele kellett, hogy kóstoljak, és ezeket írtam le. De hogy erre vagy arra a pártra szavazok, vagy hogy így vagy úgy látom a világot, arról én nem írok. Van, aki nézi a TV-t és egész nap szidja a politikát, a politikusokat, de mit lehet ezzel elérni?

Csak saját életedet keseríted meg vele: ez a negatív érzés lecsapódik rád, és a saját környezetedbe is beleviszed ezt a negatív energiát, ami aztán megsokszorozódik.

Ez teljesen így van, ahogy mondod.

De térjünk vissza a zenéhez! A Reborn engem egy cseppet a Ride the Lightning-korszakos Metallicára emlékeztet, az And the Dead Will Walk pedig a Master of Puppets-en hallható The Thing That Should Not Be-re utal. Honnan jött a dalok ötlete? Sok Metallicát hallgattál előtte? 🙂 Ha igen, akkor ezeket az inspirációidat nagyon jól ektomorfosítottad.

Ezeket jól hallod, és ez számomra megtisztelő. Manapság nagyon ritka az olyan muzsikus, aki olyan zenét csinál, ami semmire nem hasonlít, amiben nem hallasz semmi ismerőset. Megmondom neked őszintén, én nem is akarok olyat albumot készíteni, amiből nem hallani ki a hatásaimat. Ezt James Hetfield is felvállalja, hogy az ő szerzeményeiből is kihallani azokat a motívumokat, amelyek őt inspirálták. És ha jobban odafigyelsz, ezeket hallod is. Nála ott a Venom és a Misfits, nálam pedig most a Metallica. Ők a gyerekkori kedvenceim. Mindig is azok voltak. Annak idején a mezőkovácsházi metalosok ki is néztek maguk közül, amikor már mindenki Obituary-t vagy Death-t hallgatott, amiket ugyanúgy szeretek és baromira jók, de az én kedvenceim között mindig ott volt a Ride the Lightning és a Master of Puppets is. Ezek a full kedvenc albumaim! Ma azért vagyok az, aki, mert léteztek ezek az albumok és volt ez a zenekar, a Metallica. Ezt nem is akarom tagadni és nem is kell. Ma is ők jelentik a metal zene csúcsát, aki azt mondja, hogy nem, az azért gondolkodjon el rajta. Az elmúlt időszakban három Metallica koncerten is jártam, és mindegyik iszonyatos élmény volt. Bécsben be tudtam menni legelőre, és James ott volt tőlem kábé három lépésre. Totál kész voltam.

De nem is az a lényeg. Egyébként jól hallod ezeket a dolgokat. Az elmúlt két-három évben rengeteg Metallicát hallgattam. Ez az a zene, amit a kocsiban nem tudok kivenni a lejátszóból vagy akkor, ha telefonon hallgatok zenét. Ebben a közegben érzem jól magam, és ez most jobban hallatszik a zenén, de tök jó, hogy azt mondod, ezeket az inspirációkat a magam ízlése szerint, az Ektomorf hangzásvilágához igazítom. A gitárok le vannak hangolva, a stílus is durvább, és azért az ének sem dallamos. Most sem „énekelek“, bár itt-ott azért igen. Örülök, ha lehet hallani a hatásaimat, akiknek pedig ez nem tetszik, azokat nem értem, hogy miért hallgatják a lemezeimet. Nekem is vannak olyan zenék, amik nem tetszenek, de azokat nem is hallgatom, csak azért, hogy bosszantsam magam velük. Azt hallgatok, ami tetszik.

A Metallica a thrash-stílus kialakulása idején az egyik legkeményebb zenekar volt, mint ahogy a stílusotokban ti is azok vagytok. Viszont egy ideje nálatok is érzékelek némi változást: a dalok mintha komplexebbek lennének és a dallamosság is egyre jobban előtérbe kerül bennük.

Azért kanyarodtam errefelé, amit egyébként már számos interjúban elmondtam november óta, amióta folyik az új lemez promóciója, mert vissza akartam térni a gyökereimhez. De ez nem egy erőltetett dolog, senki nem tartott fegyvert a halántékomhoz – én egyszerűen ebben érzem jól magam. Megfogom a gitárt, és ezt szeretem rajta játszani: azokat a dolgokat, amikből én magam is táplálkoztam. Annak idején hallgattam a rádióban A heavy metal kedvelőinek című műsort, amit te is biztosan ismersz, és onnan vettem fel a Ride the Lightning-ot, ami a mai napig nem enged el. Imádok így játszani, ami nem jelenti azt, hogy a régi dolgainkat hanyagolnám. De ami a Fury óta jön belőlem és a Reborn, az nagyon fekszik most nekem.

Szerintem nagyon jól áll neked ez a stílus. Az állandó sepulturázás is már lejárt lemez, mert aki egy ideje hallgatja a lemezeiteket, annak fel kell, hogy tűnjön a stilisztikai változás, miközben a zenétek nagyon is Ektomorf-os maradt.

Köszi szépen! Erre ugyancsak azt tudom mondani, amit az előbb, hogy akik nem szeretik azt, amit csinálok, akkor miért hallgatják meg, és miért gerjeszt ez bennük negatív érzelmeket. Aki pedig csalódott az újkori Ektomorfban, mert ez is benne van a pakliban, azt nagyon sajnálom. Annak annyit tudok mondani, hogy ő hallgassa azt, ami neki az elmúlt időszakból tetszett. De én megyek tovább, és jelenleg itt érzem jól magam. A hallgatottsági statisztikák alapján elmondható, hogy a rajongóknak iszonyúan bejött az első single, a Reborn, és ez nagyon jó jel, mert a Fury-nál is ugyanez történt. Már az a lemez is más volt, mint a korábbiak: annyi gitárszóló, mint az említett két albumon, az összes többin nem volt! 🙂 Emlékszem rá, hogy amikor megmutattam pár dalt a tankcsapdás Lukács Lacinak (amikor itt voltak Békésen, és próbálták a showjukat egy sportcsarnokban, és ekkor beszéltük meg a közös Főnix csarnokos fellépésünket is), azt mondta, hogy itt olyan zenélés megy, hogy nem tudja, hogyan fogjuk majd ezt élőben kivitelezni. 🙂 És tényleg, ennek az albumnak a dalait sokat kell gyakorolni, mert nagyok az elvárások. Persze ebben a koronavírusos szituációban benne van, hogy erre bőven lesz alkalmunk. Ott van például a már említett, instrumentális Forsaken, ami komoly kihívást jelent a zenészek számára.

(holnap folytatjuk)

A cikk szerzője: Novák Norbert 53 további cikk
A ’80-as évek gitárzenéin nőtt fel, amikért a mai napig is rajong. Jelenleg a német The-Pit.de-nél, Way Up-nál és Rock Times-nál dolgozik, mint fotós és újságíró. Főállásban nyelvészeti területen tevékenykedik Németországban.

Legyél az első aki hozzászól

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*