My First Knife: Kyrie Elesion (2005) / Gorethodox Violent Rapture of Self-Mutilation (2007)

A 2004-ben alakult budapesti grindcore brigád egy Today Is the Day nóta által inspirálva vette fel a My First Knife nevet. Egyébként a csapat a súlyos ipari sludge-ban zajongó Korovjov side projektjeként indult útjára. A Korovjovot alkotó Németh “Stigal” Balázs (R.I.P.) és Szakács Bence a lassú szennyterjesztés közben néha meg akarta tornáztatni a végtagjait egy kis darálással, aztán a nagy tornázásnak egy grindcore formáció fogantatása és megszületése lett a vége. Bence mellé olyan együttesekből is csatlakoztak figurák, mint a Level Exit, a X-Kharon és a Koprofaagia.

A My First Knife nem pöcsölt sokat (grindcore-ban nem is lehet, ugye? HEHE!!), így 2005-ben ki is jött az első album, a Kyrie Elesion. Mondjuk, az album kifejezés itt diétásan értendő, ugyanis az anyag barátok közt sincs több 14 percnél. Viszont az egyik legmocskosabb grind cucc, ami hazai bandától valaha hallható volt! A csapat két vokálossal is riogatta a pösti úri népet, aminek köszönhetően még extrémebb lett ez az amúgy sem piskóta puhaságú zenei téboly. A hörgésfajták teljes skáláját élvezheti az, aki van olyan bátor, hogy meghallgassa ezt a felvételt. A csapat tagjai előszeretettel adtak maguknak “érdekes” ragadványneveket, de én inkább az eredetieket írnám ide, ha nem baj. Tehát: Ács Krisztián – vokál, K. Péter – vokál, Szakács Bence – basszus, Magdus Balázs – gitár és Liptai Gergely – dobok.

A zenéről teljesen felesleges túl sokat csacsogni, ízig-vérig nyers grindcore ámokfutás, amelyben néha felütik a fejüket death metalos húsdarálások és gore-os bélfertőzések. A szövegek természetesen a stílushoz illőek, de az olyan nótacímekből, mint a Jesus Is My Friend vagy a My Ex-Girlfriend Is Stinking from the Wardrobe könnyen megállapítható, hogy vérben való élményfürdőzés közben a srácok nem veszítették el a humorukat. Jó cucc ez, ami igazán izgalmas és kielégítő hallgatnivaló az olyan beteg lelkű, fülekkel rendelkező pszichiátriai kezelteknek, mint én.

2007 januárjában aztán jött a vírus második hulláma a Gorethodox… képében, és a csapatnak sikerült még jócskán rápakolnia a tetemszállító kocsira. Az anyag hosszának tekintetében a srácok hozzáállása mit sem változott, 12 dal segítségével végzik el a hallgató élveboncolását, és ez még 16 percbe sem telik nekik. Hát ilyen ez a szakma!! HEHE!! A nóták hangzása itt már súlyosabb és vastagabb. A gitár tömény, erőszakos hangja szinte a falhoz nyomja az embert, miközben Bence basszusgitárja végbéltükrözést hajt rajta végre. Gergely sem szégyenlősködik, emellett egy csipetnyi szánalmat sem mutat a dobszerkó iránt. A blastbeat-sorozatok pedig valósággal összeturmixolják az agyvelőmet, ami pépes állagúan távozik a koponyaüregeimen keresztül, mire az album a végére ér.

Attól függetlenül, hogy a cucc egy baszott nagy mészárláshoz hasonlítható, mégis változatos. Van itt, kérem, minden: gégemetsző, szaggatott riffelés, középtempós kicsontozás, tuka-tuka tetemtrancsírozás, sőt, néha olyan doom-os megoldások is, amelyek hallatán még a vér is lassabban alvad meg, mint ahogy szokott. Itt mintha kicsivel több lenne a death metal-os acsarkodás, bár ez annak is köszönhető, hogy mint már említettem, a gitár sokkal masszívabban szól, mint az első lemezen. Az anyag felvételeinél Péter már nem volt a formáció tagja, bár később visszatért. A vokálosi feladatot így Krisztián végezte el, de egyedül is hozza, ami szükséges. Egy bélkiokádási tanfolyamon kiváló eredménnyel végezne, bár ha a vizsgabizottság meghallgatná ezt a lemezt, meg sem kellene jelennie a vizsgán, megkapná a kitűnő osztályzatot. A nóták szövegeinek tematikájában sem történt változás, elég, ha csak megemlítem a Meet God on the Grille of a Truck vagy a Wet Panties, Dry Pussies számcímeket.

Sajnos a csapat több cuccal nem jelentkezett, mert feloszlott. Pontosan nem tudom megmondani, hogy hivatalosan mikor került pont a történet végére, de 2009-ben még játszottak a Gorezone Party-n. Szerencsére a legtöbben folytatták a zenélést, és a tagok olyan remek, már nem létező vagy még aktív bandákban tűntek fel, mint a Jack, a Goat Stalker, a Torzz, a Father Bluebeard, a GRRRMBA, a Brygmus, a Purulent Rites, a Kolp, a Veér, a Faagia vagy a Long Pig.

A My First Knife egy jó kis csapat volt, és két olyan lemezt tettek le az asztalra, amelyre méltán lehetnek büszkék ők és a stílus kedvelői is. Ha szeretnél megismerkedni két olyan grindcore-albummal, amelyek meghallgatása olyan csodálatos érzés, mint egy gépi gyaluval végrehajtott arcmasszázs, akkor feltétlenül kutass az anyagaik után, bár már szinte beszerezhetetlenek. Viszont a Bandcamp-oldalukon mindkét album fent van, ott élvezkedhetsz!!

Ui: Nagyon tudnék örülni egy reunionnak, még ha csak egy koncert alkalmából is!

About Size 29 Articles
1985 óta metálkodik! 2016 óta a Tales Of The Morbid Butchers Fanzine stábjának tagja. Versek és dalszövegek fabrikálásával, valamint logók tervezésével is foglalkozik. Főállásban több mint 20 éve boncmesterként dolgozik a kalocsai patológián.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*