King Diamond: The Eye (1990)

King Diamondot nem lehet nem szeretni. Ez olyan alapvetés, mint hogy a Rattle Inc. bulik mindig jól sikerülnek vagy hogy az új Sepultura nem Sepultura. Most, hogy az első mondatommal felcsiholtam a tüzet a különböző táborok között, térjünk a lényegre: egy újabb, egyúttal utolsó adósságomat törleszteném az előző évből, méghozzá a 2020. október 30-án 30 éves The Eye albumról való megemlékezéssel. Még csak két és fél hónap telt el a jubileum óta, úgyhogy éppen időben vagyok, meg különben is, King Diamond időtlen. 🙂

Tételmondatomra visszatérve, King Diamondot azért nem lehet nem szeretni, mert egy igazi intézmény, különleges előadásmódjával és a metal színtér sokszínűségéből is toronymagasan kiemelkedő egyediségével és teatralitásával, valamint elképesztő hangterjedelmével az egyik leginkább megsüvegelendő előadó, akit csak ismerek.

Hősünk Kim Bendix Petersen néven látta meg a napvilágot Dániában, és ennek június 14-én lesz 65 éve, vagyis nem mai csirkéről beszélünk, de ahogy legtöbb, rockban és metalban pácolt zenésztársa, ő is elnyűhetetlennek tűnik, vagy pedig az arcfestés az, ami ápol és eltakar. Mondjuk, durva dohányzási szokásainak köszönhetően 2010-ben átesett egy bypass műtéten, de 2021 van, és ő még él és virul. Szép, szép, mondhatnátok olvasóként, de hol van ebben a magyar szál, amit Frei Tamás sosem hagyna ki. Nyugi, ebben a történetben IS van, hiszen a Király felesége egy Magyarországon született énekesnő, Livia Zita Lokay, aki mindössze 19(!) évesen háttérénekesnőként dolgozott az énekes mellett, majd szó szót követett, házasság lett a munkakapcsolatból, 2017-ben megszületett gyermekük, Byron, és jelenleg így, hármasban élnek Dallasban, de a munka-szál sem halt el, hiszen a most már 36 éves hölgy a Mercyful Fate-ben és persze a King Diamond-lemezeken is közreműködik.

Még egy dolgot érdemes megemlíteni Diamonddal kapcsolatban, ami számomra rettentően hitelessé teszi nemcsak a zenéjét, hanem őt magát is. King az Anton LaVey-féle sátánizmus híve, de a sátánizmusra inkább filozófiaként, nem pedig vallásként tekint, és ez alapján éli az életét is. Vagyis a főként a Mercyful Fate anyagokban, kisebb mértékben pedig a King Diamond lemezein megjelenő sátánizmus is innen eredeztethető, vagyis nem póz vagy marketingfogás, hanem a Király élete maga. A vallásban mint intézményben nem hisz, mivel az úgy okoz rengeteg pusztítást és halált, hogy közben logikailag lehetetlen bizonyítani egy felsőbb hatalom létezését.

És most vissza a lemezhez, vagyis inkább születésének körülményeihez! Sok együttes munkásságában jön el egy-egy vízválasztó momentum, ilyen, mondjuk, a Metallicánál a Cliff Burton utáni éra vagy Ozzy távozása a Black Sabbath-ból, és az ilyen nagy horderejű eseményekkel általában lezárul egy korszak, hogy aztán valami új kezdődjön el. Nos, azt hiszem, King Diamond The Eye című albumáról is elmondható, hogy megjelenésével új fejezet kezdődött a zenekar életében, hiszen Mikkey Dee dobos, a Rémkirály hűséges társa a Conspiracy lemez megjelenése után távozott, így a The Eye-on sem ő játszott már. Illetve az új lemezzel kifutott a Roadrunnerrel öt albumra kötött szerződés, és a cég már a lemezhez tartozó turnét sem támogatta. A the Eye után pedig az új dobos, Snowy Shaw is átigazolt a Mercyful Fate-be, és a régi harcostársak, Pete Blakk és Hal Patino is leléptek. Ezek így együtt már komoly csapást jelentettek King Diamond jövőjére. Nem is csoda, hogy az új korszak első lemeze, a The Spider’s Lullabye a közelébe sem ért a korábbi albumok minőségének, és az is jelzésértékű, hogy hosszú idő után ez volt az első olyan alkotás a Mestertől, ami nem koncept album.

Összefoglalva: a The Eye zeneileg és más szempontból is lezárt egy korszakot, na de micsoda finissel! Ezen az albumon aztán mindent beleadott főhősünk, ami csak jellemezte addig pályafutását és kiemelte őt a tömegből, így máig érthetetlen számomra, hogy az első öt King Diamond album közül miért ez talán a legalulértékeltebb, hiszen minden megvan benne, amitől egy King Diamond rajongó mind a tíz ujját megnyalja. Van itt elátkozott nyaklánc (a The Eye maga), kínzás, boszorkányégetés, bosszúszomjas apácák, beteges zárdavezetők és papok, rituális gyerekgyilkosságok – vagyis minden, ami már egyetlen rajongót sem lephet meg, azzal fűszerezve, hogy a sztori legtöbb szereplője valós, élő személy volt a 17. században. Nem semmi kutatómunka lehet az albumban, amit aztán az ehhez passzoló zene és a szöveg megírása követett!

A nyitó Eye of the Witch szintifutama megadja az alaphangulatot, illetve felvezeti az egész album koncepcióját egybefogó témát, hiszen egy nyaklánc körül folynak a bonyodalmak. Ezután rögtön az egyik kedvenc dalom, a The Trial érkezik, amelynek baljós hangjai szépen megágyaznak a szintén nem éppen vidám témának, egy boszorkánypernek. Ha valaki ismeri Kinget, tudja, hogy hangja elképesztő magasságainak és mélységeinek köszönhetően mestere a hangulatteremtésnek, de a Two Little Girlsben még saját magát is sikerül felülmúlnia ezen a téren. Borsódzott a hátam, miközben hallgattam, egyértelműen horrorfilmben a helye – mint szinte az összes számnak erről a lemezről.

Aztán ott van még a Behind These Walls, ami a másik nagy kedvencem régies hangzású szintifutamainak és persze annak köszönhetően, hogy az 1642 Imprisonment mellett ez az egyik leglendületesebb nóta az egész lemezen. De felesleges lenne kiemelni az egyes számokat, ez a 11 dal így, egyben, egy albumra gyűjtve mutatja meg a legjobb arcát – és a gonoszt, ami folyamatosan ott ólálkodik a háttérben. Kell az anyagnak egy pár meghallgatás, nehezen adja meg magát, de nagyon megéri, mindazoknak, akik már amúgy is a Mester bűvkörébe kerültek, csak még nem fedezték fel maguknak igazi valójában ezt az anyagot, mind pedig azoknak, akik eddig ódzkodtak King munkásságától és túl teátrálisnak tartották. Ez a cucc zeneileg is megállja önmagában a helyét, minden más már csak plusz benne.

2021-ben új lemez várható King Diamondtól, és mivel az utóbbi albumai számomra nem bizonyultak olyan fogósnak és tartalmasnak, csak remélni tudom, hogy ismét új korszak nyílik a banda életében. Mondjuk, kezdésnek visszahozhatná a régi harcostársakat. 🙂

Dalsorrend:

Eye of the Witch
The Trial
Burn
Two Little Girls
Into the Convent
Father Picard
Behind These Walls
The Meetings
Insanity
1642 Imprisonment
The Curse

A cikk szerzője: Buga B 47 további cikk
Bogdán László „Buga B”: Az egykori Brutal Metal, később pedig a Pulling Teeth fanzine szerkesztője. Koncertfanatikus, civilben egy fordítóiroda projektmenedzsere.

1 Trackback / Pingback

  1. King Diamond, Pyracanda, Tankard – Rattle Inc.

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*