Beszélgetés Farkas Zoltánnal, az Ektomorf frontemberével – 2. rész
Hogy megragadjam az előző mondatodban említett „zenészek“ szót: miért vannak nálatok olyan gyakran tagcserék? Személyes vagy zenei differenciák miatt?
Mindkettő. Nincs is ezen mit taglalni. Ezek lényegében személyes problémák. Azokat a vádakat, hogy amit csinálok, mennyire szar, vagy hogy mindenkit kidobok magam mellől, csak mondják nyugodtan. Nem érdekel. Azért nem érdekel, mert azok, akik ezt mondják, nincsenek itt, nincsenek benne a dolgokban, nem tudják, hogy itt, a zenekaron belül mi történik. Ha nincsenek a közelében annak, amit csinálok, akkor ne is ítélkezzenek. Én sem ítélkezek olyan valakinek a párkapcsolatáról, akit nem ismerek közvetlen közelről. Mert egy zenekar is olyan, mint egy párkapcsolat, csak egyidejűleg több emberrel. Ha nem működik, akkor ne erőltessük, mert annak csak rossz vége lesz. De volt olyan is, aki családi problémák miatt ment el. Olyankor nem volt sem személyes, sem zenei nézeteltérés. De volt olyan is, aki azért ment el, mert nem tetszett neki az itt kialakult rendszer, vagy nem tetszett neki az, amit én csinálok. Ha ez így nem megy, akkor nem megy. De emberileg is volt már probléma, vagyis mindenre volt már példa.
Persze, a zenekarnak már van egy kialakult brand-je és egy megszokott ritmusa. Nem lehet a feje tetejére állítani egy nemzetközileg is működő rendszert. Ez alap kellene, hogy legyen akkor, amikor valaki beszáll hozzátok.
Ezt az egészet 26 éve csinálom. Már a Machine Head-es Robb Flynn-hez is hasonlítottak, akit mellesleg nagyon csípek. De ha őt is megnézed, ott volt az Unto the Locust-os felállás, abból a felállásból ma már csak ő van a bandában. Ott is volt egy nagyon látványos tagcsere, amit a rajongóknak azért kell elfogadniuk, mert nem látnak a színfalak mögé. Nem az a legnehezebb, hogy felveszed az albumot, elmész turnézni, hogy zeneileg működjön az egész, hanem az emberi oldala. Amikor valami elromlik, az alapvetően azért történik, mert bizonyos dolgok emberileg nem működnek úgy, mint kezdetben. Mint mondtam, ez is olyan, mint egy párkapcsolat: először egymás háta mögött kezdünk el fújni a másikra, és ez fajul el. Jó esetben ez szemtől szembe is megnyilvánul, de legtöbbször sajnos inkább a másik háta mögött. Amit viszont egyértelműen kijelenthetek, hogy az Ektomorfnak akkor lesz vége, amikor én véget vetek neki.
Hogyan ismerkedtetek meg a Remorse-os Oláh Kálmánnal? Miért éppen ő és miért pont most szállt be a zenekarba?
A Reborn demózós időszakában dobos-problémánk volt: az a srác, aki akkoriban velünk játszott, iszonyatosan jó arc volt, és jól is végezte a dolgát, mégsem működtek úgy a dolgok, ahogy kellett volna. Akkor hívtam fel Kálmánt, akit már jó ideje ismerek, hiszen ő is „régi motoros“. Megkérdeztem, hogy lenne-e kedve csatlakozni hozzánk, amire azt mondta, hogy „persze“. Viszont akkor még voltak olyan munkái, amelyek miatt nem tudott egyik napról a másikra beszállni. Várni kellett egy vagy két hónapot, és amikor letelt az idő, eljött egy próbameghallgatásra – mert persze az is van –, és ott úgy odarakta a thrash metal dobolást, ahogy azt kell! Pontosan ez az a stílus, ami felé a zenekar már egy ideje elindult. Emberileg is tök jól kijövünk egymással. Vicces fazon, jókat lehet vele beszélgetni. Egyszer például lejött hozzánk Tokajba, a Hegyalja Fesztiválra az akkori dobosunk technikusaként, és nagyon berúgott és csak ült az öltözőben. De nagyon jól szórakoztunk vele.
Tavalyelőtt pedig már lenyomtunk vele egy turnét a Varg és a Nachtblut társaságában, ami igaz, hogy csak hétvégés bulikból állt, de nagyon jól sikerültek a fellépések. Plusz egy próba után egyben feldobolta a mostani albumot. Megkapta a demót, hogy hallgassa, és amikor délelőtt 11-12 órakor lejött Mezőkovácsházára, próbára, ott voltunk egészen este 8-ig. Folyamatosan, szünet nélkül, keményen nyomtuk. Aztán megvolt a felvétel, és másnap már repültünk is Dániába. Mindent összevetve másfél nap alatt dobolta fel az albumot. Már az első próbán felraktunk róla egy kis videót és egy képet, ahogy ott ül a dobok mögött. Ennek is lassan már két éve. Próbálni pedig úgy szoktunk, hogy havonta egyszer lejön, de a mostani időszakban, a korlátozások miatt ez sajnos nem lehetséges. De ő olyan zenész, akivel nem kell gyakran próbálni, mert rendesen megcsinálja a házi feladatát.
Az új lemez igencsak thrash-es lett. Ez ismét csak tudatos folyamat volt vagy Kálmán beszállásának is köszönhető?
Erre az irányra már a Fury időszakában rámentem. Akkor Kálmán még nem volt a képben. Amikor lejött a próbára, meghallgattattam vele a Reborn demóit, mire rávágta, hogy „ez olyan, mintha én dobolnék a dalokban.“ Ez halál komoly! Ott volt a felesége is, és ő is megerősítette ezt. 🙂 Pedig azokat a témákat dobgéppel vettem fel. Mint ahogy az előzőekben is mondtam, ezekhez az alapokhoz tudatosan tértem vissza, mivel ebből az irányból jöttem, és ebben érzem jól magam. Ami nem jelenti azt, hogy mindent megtagadok, amit korábban csináltam. Az Outcast-ot is nagyon szeretem mind a mai napig, ahogy a Hangok albumot is. Ott is voltak szólók, de a mostani arculatunk modernebb. A karakterisztikus elemeket visszük tovább, de más formában. Most ez jön belőlem, ebben érzem jól magam. Ez az, amit szeretek hallgatni, és szerintem már itt is fogok maradni. Tudod, 45 éves vagyok, és ezek a gyökereim. Szerencsére a klasszikus thrash metal sosem ment ki a divatból.
Nem merült még fel benned, hogy külföldi zenészekkel is dolgozz együtt ebben a digitális világban, ne csak magyarokkal?
Elméletileg simán lehetett volna ilyen opció is, és nemcsak most, a dobosváltásnál, hanem a gitároscserénél is. Amikor nyilvánossá vált, hogy posztok üresednek meg a zenekarban, sorban kaptam az üzeneteket: Brazíliából, Németországból, Hollandiából, az Egyesült Államokból. De a távolság problémát jelentett volna. Én azt szeretem, ha a zenészek, akik velem játszanak, földrajzilag is közel vannak hozzám, hogy ha kell, akkor tudjunk próbálni. Abban a helyzetben, ami most van, vagyis a koronavírus megjelenése óta pedig végképp lehetetlen lenne összejönni. Előtte is nonszensz elvárás lett volna, hogy „Ugorj már át Rióból próbálni!“. A turnét valahogy még meg lehetne oldani, de így mégis jobb. Ha lejönnek a tagok, itt vannak két napot, aztán mindenki megy haza.
Persze, így közvetlenebb a viszonyod a zenészekkel, és ezáltal más hangulat is alakul ki köztetek.
Mivel mindannyiunknak magyar az anyanyelve, ez nagyon sokat segít a kommunikációban. Mert volt már német gitárosom, és pont a nyelvből kifolyólag akadtak félreértések, és nem azért, mert, mondjuk, ő volt szar angolból vagy én, vagy mindketten, hanem mert – talán a mentalitás miatt – nem működött a kémia.
Mit gondolsz, mi emel ki téged a magyar mezőnyből, aminek köszönhetően sikeresebb vagy Nyugaton, mint a többi próbálkozó?
Húúúh, ez nagyon régen kezdődött. Az, ami nekem sikerült, nagyon sok mindentől függött: jó időben kell jó helyen lenni, a megfelelő zenével és imiddzsel, de ugyanígy említhetném az akaraterőt és a kitartást is. Ezek vittek előre, és így kerültem oda, ahol vagyok. A fordulat, azt hiszem, a 2002-es Summer Breeze fesztiválon történt. Előtte voltunk egy hatnapos kisbuszos turnén, amin a folyamatos ivástól, a fellépésektől és a fáradtságtól teljesen kikészültünk. A Summer Breeze-es buli előtt három-négy órát aludtam, megérkezéskor azt sem tudtam, hogy hol vagyok. A szerencse azonban mellénk állt: az egyik nagyobb zenekar nem tudott eljönni, mert a repülőjükkel történt valami. A fesztivál egyik fő arca, akinek éppen akkor a kiadójánál, a Silverdustnál voltunk, betett bennünket egy nagyon jó helyre, a nagyszínpadra este 8 vagy 9 órára. Hatalmas koncertet adtunk, és a közönség is nagyon velünk volt. Ahogy jöttünk le a színpadról, a szervezők – mint egy filmben – már vittek is be minket egy irodába, és íratták alá velünk a szerződést, mert a zenekar úgy kellett nekik, ahogy ott volt.
Ez a momentum meg is van azon a Summer Breeze DVD-n, ahogy mentünk fel a színpadra, és előtte egy csaj jelentett be bennünket, és utána, még mielőtt belecsaptunk volna, már ment az Ektomorf-os kiabálás. Megmondom őszintén, nem hittem el! Hogy ez most hogyan, miért történik? Így indult el. De hogy ez hogyan emeli ki az Ektomorfot a hazai mezőnyből, arra nem tudok mit mondani, mert tudom, hogy abból is sértődés lenne, ha példákat hoznék fel. Úgy érzem, nem „kiemelve van” a zenekar, hanem amit elért, az elég komoly dolog. Aki úgy érzi, hogy ez kiemel bennünket, annak hatalmas respekt! Köszi szépen! Rengeteg munka van ebben: az egész életem.
Hol látod a zenekart, mondjuk, öt év múlva? Mik a kitűzött célok?
Hát figyelj… a remény hal meg utoljára. 🙂 Most egy olyan eret szorítottak vagy inkább vágtak el, ami az összes zenészt érinti. Ez pedig az élő koncert. Ez manapság és hosszú távon is iszonyatosan alapja a zenekarok létezésének. Ide tartozik az Ektomorf is, ami egy koncert zenekar, de szerintem minden banda koncert zenekar. A terv a turnézás lenne. Teljesen be voltunk táblázva áprilisra, de az már most látszik, hogy annak lőttek, hiszen Németországban jelenleg maximum 15 kilométeres távolságra mehetsz el a házadtól. Így mi sem tudunk konkrét bulikkal tervezni, de ez nem azt jelenti, hogy nem is tervezünk. Az egészet áttettük októberre. Holnap lesz egy chat-em a kiadóval és a booking-menedzsmenttel, akikkel megbeszéljük a további terveket. De már most vannak terveink 2022-re is. És ha jön a zöld jel, akkor tudunk indulni. Persze ezt már most elő kell készíteni, mert nem lehet máról holnapra megvalósítani. Ehhez az is kell, hogy a klubok is benne legyenek a dologban.
Új hanganyagot viszont nem tervezek. Most először történt olyan, hogy a Reborn után egyetlen új dalt sem írtam, mert ez az album még nem érett meg olyan módon, hogy nem lett bemutatva. Most fogják csak meghallgatni az emberek. De olyan inspirációm most nincs, hogy elkezdjek dalokat írni. És ez nem azért van, mert a koronavírus hátráltat, hanem mert még az új albumot sem mutattuk be. Ha ezek a dalok eljutottak az emberekhez és megturnéztattuk az anyagot, talán akkor lesz bennem késztetés az új dalok felé fordulni.
Szóval akkor még nem tudod megmondani, hogy milyen léptű tervekben gondolkodsz? Hogy esetleg a Napalm Recordstól elmentek a Universalhoz vagy máshová? Ez alatt azt értem, hogy szintet léptek…
A Napalm Recordstól egyelőre semmiképpen nem megyünk el, mert eleve három albumra írtunk alá velük a szerződést. Plusz az a munka, promóció, amit értünk végeznek, fantasztikus. Ez olyan, mint amikor a Nuclear Blastnál voltam. Teljesen ugyanaz a felkészültség, erő és kiadói hatalom, ami nagyon jó érzéssel tölt el. Persze nem lehet tudni, hogy mi fog történni, de meg vagyok elégedve azzal, ami most van. Persze még nem láttuk, hogy mi a közös munkánk gyümölcse. Ez majd csak most fog jönni. Öt év pedig innen nézve olyan hosszú idő; ha nem lenne ez a COVID-szar, talán többet tudnék mondani. De most, hogy itt van, egyszerűen lehetetlen úgy tervezni, mint korábban. Egy dolgot tudok csak mondani: hogy nem adjuk fel, és továbbra is tesszük a dolgunkat.
A Napalm Records, ami a Nuclear Blast mellett a másik nagy név a metal területén, tovább növekszik: tavaly novemberben átvették a legendás hannoveri SPV-t, szóval jó társak vagytok együtt…
Igen, azt én is láttam. Elégedettek is vagyunk a helyzettel. A Napalmnál alapvetően olyan zenekarok vannak, akik más stílusban utaznak, mint mi, de egy ilyen profilú csapat is kellett nekik, és ezért kellően oda is figyelnek ránk. Úgyhogy örültem, amikor tavaly februárban aláírtuk velük a szerződést, mert utána márciustól már tombolt a COVID-19. Szerencsére akkor még ki tudtam menni.
Végezetül lenne hozzád három thrash-kérdésem. Számodra mit jelent a thrash metal?
A legigényesebb kemény zene, amiben minden benne van, ami számomra fontos.
Mik egy jó thrash-nóta hozzávalói?
Az első és legfontosabb egy súlyos riff, mellette pedig megfelelő mennyiségű harag, egy csipetnyi gyűlölettel fűszerezve, harmonikus, melodikus szólók, amik azért nem nyálasak, és mindenféleképpen egy súlyos breakdown a közepén, majd egy olyan lezárása a számnak, amitől azt érzed, hogy vissza kell menned a dal elejére.
Melyik a kedvenc thrash-albumod?
A Metallicától a Master of Puppets.
Leave a Reply