Démoni demók

Úgy gondoltam, hogy szokásomtól eltérően most nem egy konkrét albumról írom le nektek az élményeimet, hanem három magyar banda demójáról, amelyek annak idején igencsak nagy hatással voltak rám. Ezeket a mai napig is hallgatom, és a gyűjteményem becses darabjaiként tartom számon. Hogy a történet még színesebb legyen, három különböző zenei stílus képviselőit dobtam fel a boncasztalra. Itt jegyezném meg, nincs nagyobb “átok”, mint egyszerre több stílusért rajongani, mert az ember sosem ér a begyűjtendő finomságok listájának végére. Arról nem is beszélve, hogy anyagilag is rendesen pofán csapja az embert, de hát valamit valamiért, igaz? És ugye a legszebb az egészben, hogy egyelőre a franc se tudja, mi lesz ezzel a sok cuccal, ha egyszer pokolra jutok, de ez már legyen az örökösök problémája! HEHEHE!! Na de nem koptatom feleslegesen a billentyűket, hanem bele is lendülök a nosztalgiába, mégpedig időrendi sorrendben.

A.M.D. (Anti Military Demonstration): ’88 (1988)

Ez a demó egy másolt kazettán keveredett hozzám valamikor 1989-ben. Piszok rossz felvételen, zajosan, recsegve-ropogva, de rögtön belendült nálam a vigyorgásmutató, amikor betettem a magnóba. Emlékeim szerint ekkor még nem nagyon halottam színtiszta hardcore bandákat. Talán pár Agnostic Front nótát ismertem, azok is kitöltés gyanánt szerepeltek valami kazettán. Ezért is volt nagy öröm számomra a budapesti A.M.D.-vel való megismerkedés, pláne, hogy egy magyar csapatot hallhattam. A tagok névsora: Sotár – ének, Füleki Sanyi – gitár, Cséb – basszus, Kiskovács – dob. A demó tíz dalnak ad helyet, és a hossza még a húsz percet sem éri el. Minden szerzemény gyors, pattogós, a bakancsod fűzőjét szorosra húzó hardcore-csontkovácsolás. Sotár üvöltözése, Sanyi csuklócsapágy-koptató húrcsiszolása, Cséb sebességfüggő pengetése és Kiskovács fáradhatatlan tempózása a mennyekbe repít mindenkit, aki szereti a régisulis hardcore muzsikát.

Akkoriban a felvétel minőségéből adódóan szinte semmit nem értettem a szövegekből, de ez egy csöppet sem zavart. Hogy néha azért ittas állapotban el tudjam üvölteni az utcán legalább valamelyik szám refrénjét, más megoldás nem lévén, én költöttem szavakat, azok helyett, amelyeket nem értettem. HEHE!! Például a Mészárszéki hétköznapok című dal refrénje eredetileg így szól: „Bomlik a hús, hatol az él, csigolya reccsen, freccsen a vér. Már csak bőr tartja a fejet, a mészáros vígan nevet.” No, mivel én ebből nem sokat tudtam kibogozni, ezért így kiabáltam az utcán, némi sör és vodka eltüntetése után: „Csigolya roppan, fröccsen a vér. Egy zacskóba tíz deka fér. Egyet fizet, kettőt vihet. A mészáros vígan nevet.” HEHEHEHE!! Jóvótazúgy, a lényeg az akarat meg a berúgás! HEHEHE!!! Na, nem is ragozom én ezt tovább, a lényeg, hogy az A.M.D. első demója nálam öröklétű, és a hazai HC-történelem egyik legfontosabb momentuma.

Unfit Ass.: Flagging Water (1991)

A nyíregyházi Unfit Association második demójáról a Hammerben olvastam először, és rögtön írtam is a srácoknak. Amikor meghozta a postás, kapásból dobtam is a magnóba. Mivel az első demójuk nem volt meg, kíváncsian vártam, hogy mi csendül fel a hangfalakból. Hát mit ne mondjak, meglepett a banda! Ennyire profi cuccra nem számítottam. Kegyetlen jó death metal dübörgött a szobában hét nótán keresztül. A formációt négyen alkották: Incze Ottó basszusgitáros, Nácsa László gitáros, Elek Ottó dobos és bandába frissen érkezett Csomai Miklós gitáros. A csapat egyik különlegessége az volt, hogy a vokált a dobos Elek Ottó nyomta. Hisztérikus, flegma hörgéséről nekem leginkább John Tardy neve ugrott be, bár ez igazán nem lényeges.

A zenében leginkább az tetszett, hogy bár piszok szigorú, mégsem egy brutális mészárlás. Ez köszönhető volt annak is, hogy temérdek téma és váltás kapott helyet a szerzeményekben. Sőt, ezek a nyírségi fiatalok voltak olyan bátrak, hogy szólókat is nyomattak, ha hirtelen úgy támadt kedvük. HAHAHA!! Volt a dalokban egy csipetnyi összetettség, de az is inkább gonosz, dühös komplexitás volt, nem pedig ultra precíz technikaóra. Szokása volt a bandának, hogy hirtelen leálltak a tárt véreres mellzúzás közepén, és bedobtak egy olyan otromba, szaggatós riffet, amit akkoriban csak az Obituary-tól hallhatott az ember.

Az anyag megszólalása is nagyon rendben volt, és ez is plusz pontot jelentett nálam, hiszen akkoriban nem minden demó szólt úgy, ahogy megérdemelte volna, de ez ugye nem mindig a csapatok hibája volt. A 90-es évek elején nem sok stúdió működött itthon, és hát ugye a kezdő, legtöbb esetben a tinédzseréveiket taposó zenészek nadrágja sem csúszkált le a fenekükről a zsebeikben lapuló pénzkötegek súlyától. Itt is bátran kijelenthetem, hogy a Flagging Water egy tökéletes alkotás, az Unfit Ass. pedig az egyik legkiválóbb úttörője volt a honi death metal mozgalomnak!

Mind Control: Stereo Mind Energy (1999)

A tatabányán alakult Mind Control (később már egybeírva használták a nevet) második demójáról szintén a Hammerből szereztem tudomást. A hazánkban akkoriban bődületes lendületet kapó fejlődésnek köszönhetően ezt már telefonon rendeltem meg. HEHEHE!! Így pár nap múlva a kezemben is tarthattam az anyagot. A stílus meghatározása röviden extreme metal lehetne, de ez nem a legpontosabb, ugyanis volt itt sok minden más is. A Mind Control hallhatóan igyekezett az akkoriban tucatszám alakuló B.E.M. bandák köréből kitörni, ezért több fegyvert is bevetettek a cél elérése érdekében. Többek között ezért is kattantam rájuk, mivel egy kicsit már én is besokalltam a számtalan Machine Head/Prong/Fear Factory klón csapattól.

A zenekar névsora: Sági János – gitár/vokál, Sági Róbert – dobok, Ogonovszky Ákos – basszus, Kádár László – gitár és Bánfalvi Róbert – vokál.  Na, és itt jönnek képbe a plusz fegyverek, amiket már említettem. Először is, a srácok elhívták Pacziga Linda énekesnőt a szintén tatabányai Ideasból, aki csodás hangjával szinte bearanyozza a zord, embertelen nótákat. Csatlakozott még egy Hamburger Ferenc nevű úriember is, aki szintetizátorával segített abban, hogy a Mind Control-t semmilyen skatulyába ne lehessen belegyömöszölni. Linda mellett ugye két krapek is nyomja a vokált, úgyhogy van itt, kérem, üvöltés, könnyes hangú szavalás, mély orgánumú mesélés, hisztérikus ordibálás, szóval minden, amitől élményekben gazdag lesz egy futurisztikus, mechanikus esküvő, vagy mi a chip.

Bár a demón mindössze öt nóta szerepel, mégis ezerarcú. Ez manapság már nem nagy durranás, de 21 évvel ezelőtt fejhajtást érdemelt. Legalábbis én megemeltem a kalapomat előttük. Az anyag hol földhöz vág, hol ledörzsöli az arcodat, simogat, elringat vagy éppen a gondolataidat „karon fogva” vezet el egy másik világba. Kiszámíthatatlan, de bizalomgerjesztő. Hideg, mégis lángoló. Embertelen, de barátságos. Súlyos, de veled együtt lebegni képes. Vagyis zseniális! HEHEHE!! A demót záró nóta egy, már az első demón is szereplő szerzemény indusztriális változata. A Stereo Mind Energy az egyik legjobb hazai anyag volt, ami 1999-ben megjelent. Kár, hogy sosem tudtak kitörni, pedig ott volt bennük tehetség, méghozzá jó nagy adaggal.

A cikk szerzője: Size 37 további cikk
1985 óta metálkodik! 2016 óta a Tales Of The Morbid Butchers Fanzine stábjának tagja. Versek és dalszövegek fabrikálásával, valamint logók tervezésével is foglalkozik. Főállásban több mint 20 éve boncmesterként dolgozik a kalocsai patológián.

1 Comment

1 Trackback / Pingback

  1. Démoni demók 2. – Rattle Inc.

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*