Asattarn/AiboriA: Voyage Through the Night/Halcyon Days (split, 2020)

Nem szokásom előtörténettel indítani egy kritikát, de most mégis így kezdem: nem is olyan rég kerestek meg szerkesztő kollégáim azzal, hogy ha van kedvem, írjak már kritikát egy olyan anyagról, amelynek nem sok köze van a metalhoz, s ami így a Különbejárat-cikkek halmazába kerülhetne. Rábólintottam és úgy terveztem, a Will Pearl of Great Price vagy a Mental Destruction Straw albuma kerül majd terítékre, ám úgy alakult, hogy Berki Bálint a napokban megkeresett, hogy van egy új projektje, és lenne-e kedvem írni róla. Küldj róla linket, és ha olyan, akkor persze – válaszoltam.

Nos, mivel érdekes ambient-fertőzésekkel felvértezett valamibe hallgattam bele, úgy voltam vele, persze, küldd, legalább egy seggel a Különbejárat-cikket is le tudom vele, bár így is esélyes, hogy ha időm engedi, valamelyik említett albumról is értekezek később. Na, de lássuk, mi is ez a zenei projekt, ami kapásból koncepcionális split és a mögötte álló személyek neve is sokaknak ismerősen csenghet.

Az Asattarn egy 2018-ban alakult egyszemélyes ambient/drone/kísérleti beteljesülés a Marblebogból és Dögből ismert Varga Gáborral. A név a szanszkrit „asat” és az angol „tarn” szavak ötvözésével jött létre, jelentése a „nemlét tengerszeme”. A misztikus mögöttes tartalom sejtelmes, nehezen megfogható zenét rejt, amiben bár van valamiféle gitár, mégis a samplerek uralják az atmoszférát. Két nagylemez, az An Old Beginning (2018), illetve a MU (2020) és két split a formáció eddigi termése; az utóbbiak közül az első, a 2019-es A kapu a Fekete Terror Productions égisze alatt jelent meg kazettán a szintén hazai mély ambientben utazó miskolci, megint csak egyszemélyes Teophania projekttel közösen.

Idén pedig itt a második közös szereplés az AiboriA formációval. Bár Gábor munkásságának az ambient mindig is velejárója volt, az Asattarn koncepciója nagyon eltérő a Marblebog megszokott világától – valószínűleg éppen ezért jött létre. Olyan ötleteket valósíthat meg (fejezheti ki önmagát, sőt, valljuk meg őszintén: szabadon, kötetlenül kísérletezhet), amelyek nagy része nem férne bele az underground körökben elismert fő koncepcióba.

A dark ambient, drone és zaj alapokra fektetett effektekkel és kellemes, no meg kellemetlen hangokkal teli muzsika leginkább a svéd Cold Meat Industry halmazának kereteit súrolja, nagyon leegyszerűsítve kísérleti ambient muzsika, amelyben digitális és analóg sávok olvadnak eggyé a hardveresen és szoftveresen felváltva cikázó zaj- és dallamfátylak között – a sötét és komor atmoszféra találkozása a kellemes és meditatív billentyűfelhőkkel. Homályos, megfoghatatlan, ritmusoktól mentes, bizarr világ ez, amely leginkább nyomasztó horrorfilmek aláfestéseként funkcionálna. Érdekes koncepciót alkot az ezernyi hang, a szintetizátorok jajveszékelő elcsuklása, a mély és a magas hangok váltakozása, majd visszatér egy domesztikált, földöntúli dallam, amelytől újra a kellemesbe érkezünk… Rituális rémálom, lázzal és verítékkel, s közben ott van benne a felemelkedés és a megnyugvás, bár utóbbiból csak néhol kapunk egy csipetnyit…

A split másik résztvevője szintén egy egyszemélyes project, a balatonfüredi AiboriA, amelyet 2019 nyarán hozott létre Berki Bálint avagy Inmar, akit a zalaegerszegi Vorkuta formációból ismerhet a nagyérdemű.

A misztikus atmoszféra kavarog a kozmikus burjánzással, megfoghatatlan, kellemes utópisztikus lépegetés, amely leginkább az űr emberi mértékkel fel nem fogható ambient tobzódása. Idehaza a szombathelyi Sear Bliss egykori billentyűsének volt hasonló próbálkozása: Horváth “Winter” Roland az Arud 2001… The Saturnus Mission anyagon, illetve a korai Bodega-B formáció dolgozott néhol hasonló halmazokból, azonban mindkettő valahol sarkítás, hiszen az AiboriA minden sötétségével és kozmikus magányával is elektronikus deep ambient, amiben itt-ott elférne némi ritmus, dinamika, és tűnjön bármilyen abszurdnak is, minimál techno-alapok. Az AiboriA sokkal kellemesebb és másként misztikus muzsika, mint a Gábor alkotta Asattarn: míg az utóbbi kísérletezés a kellemes és kellemetlen között, addig Bálint zenéje a hatalmas távolságok és az üres, légmentes térben örvénylő légkörök és ionoszférák morajlása ellenére is zeneibb, koncepcionálisabb próbálkozás.

Az AiboriA muzsikája teljesen megférne aláfestésként egy dokumentumfilm esetében a Szputnyik–1 felbocsátásánál vagy a Luna–9, Venyera–7 vagy az Apollo-program zenei háttereként…

Gondolom, nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a két kísérleti ambient alkotta split nagyon rétegzene, csekély számú embert érdekelnek az efféle, meg nem fogható muzsikák. Talán éppen ennek okán a Colmorlig Creations mindössze 100 példányra limitálva adta ki ezt a nem mindennapi anyagot, aminek digi-packje 100 százalékosan lebomló és újrahasznosított papírból készült – soha nem láttam még ilyet!

Nehéz pontozni egy kísérletet, amelynek végkimenetele többszörös próbálkozás és újrahallgatás után is ismeretlen: nincsenek eredmények és nem marad meg bennünk semmi más, csak egy nyomasztó hangulat. Így tehát az értékelés és befogadás is szubjektív, teljesen egyénfüggő, így a pontozástól ez alkalommal eltekintenék. Nem azért, mert rossz vagy keveset kapna, csak egyszerűen nem látom értelmét, hogy domesztikáljam azt, ami nem zárható térbe… Gábor zenéjébe amúgy néhol elférne egy minimális ritmus, ha más nem, rituális ütem, míg Bálint muzsikájában nagyon is szükségesnek érzem, hogy minimál techno-alapokkal vigye tovább az AiboriA kozmikus ténfergését.

Megjelent digitálisan és limitált digi-packen.

Colmorlig Creations Records: https://colmorlig.com/
Asattarn: https://asattarn.com/
AiboriA: https://aiboria.bandcamp.com/

Asattarn

1. The Voyage (8:31)
2. Fearlessness Ritual (5:17)
3. Nocturnal (5:56)

AiboriA

4. Nathicana (4:40)
5. Xym (3:33)
6. The White Ship in Black Silence (9:31)

A cikk szerzője: haragSICK 48 további cikk
A NUskull és a Fémforgács web'zine-ek egykori szerkesztője.

Legyél az első aki hozzászól

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*