Az Ajna instrumentális rockzenében utazik. Ezzel a kijelentéssel feltehetően sok olvasót el is ijesztettem a triótól, és ha még hozzáteszem a progresszív vagy a pszichedelikus, netán az art jelzőt, gyaníthatóan már csak a kemény mag marad a teremben. Sebaj, a Rengeteg nekik szól, bár a könnyed dallamok révén talán többen is nyitottak lennének erre a műfajra, ha eljutna hozzájuk a lemez híre.
Békés megye nem a hazai rockzene fellegvára, de az ország délkeleti csücskéből időnként felbukkan egy-egy ígéretes formáció. Innen indult az Ektomorf, az Another Way, illetve a közelmúltban a Mudfield is itt szökött szárba. Mindannyian más-más műfajban mozognak, ahogy a kondorosi Ajna (a lemezborítón „ajna”-ként, a közösségi oldalak felületein pedig mint „aJna” szerepel a hármas neve) irányvonala is eltér a többiek profiljától.
A trió, azaz Altmann János dobos, Uhljár Szabolcs gitáros és Piller György basszusgitáros tavaly áprilisban jelentkezett Rengeteg című bemutatkozó korongjával, akkor még csak digitális formában, a CD-változat végül decemberben vált kézzel foghatóvá. Az album majdnem egy évtized termését rejti magában. A hármas 2010-ben alakult, de a Rengeteg az első igazi életjelük. Ha jók az információim, az alapítás környékén készült ugyan egy demó, de azt nem terjesztették. A Rengeteg fizikai formátumának gondozója a finn Inverse Records, akik árgus szemekkel figyelik a magyar undergroundot, legalábbis erre utal, hogy korábban lemezt adtak ki az Angerteának és a debreceni Ghost Toastnak is.
Az Ajna stílusa leginkább az utóbbiakéhoz áll közel. Ahogy a bevezetőben ellőttem a lényegi információkat, ének nélküli, progresszív rockzene az, amit a hármas elővezet a Rengetegen. Vannak itt pszichedelikus hangulatok, és időnként art rockos részek is felbukkannak. Nem öncélú témahalmozás és nyakatekert, matematikai feladványokkal felérő riffgyártás, hanem hangulatteremtés folyik a srácok műhelyében. Ennek érdekében pedig nem terjeszkednek túl a három hangszer adta lehetőségen. Néhány effekttől avagy a természet hangjaitól eltekintve minden, ami lemezre került, szó szerint hat kéz és két láb munkájának eredménye. Ezekkel az eszközökkel nem könnyű háromnegyed órán át lekötni a felületes zenehallgatók figyelmét. Az egyéni szólók helyett a trió a három hangszer összjátékára építkezik, a muzsikusok együtt lélegeznek.
A madárcsicsergéssel kezdődő címadó a lemez egyik nagyobb lélegzetű szerzeménye, a pulzáló basszusgitárra és a wave-es gitárokra épülő szerzemény egy könnyed szárnyalás, János lágy dobütéseivel. A második dal, a B’ Les Claypool játékát idézően lüktet, a második fele pedig Dream Theater-szerűen komplex. Az Eta Carinae rövid átvezetője leginkább a kései Pink Floyd muzsikájával hozható párhuzamba. A soron következő Spirál egy komplexebb téma, a bonyolult alapok ellenére azonban van egy olyan vezérdallama, amely könnyen a fülbe ragad; Gyuri basszusozása ezúttal is a Primus főnökének kézjegyét viseli magán.
A Nyergelt táltos kancacsikók az Ajna leghosszabb szerzeménye, amelynek nyolc percében annyi minden történik, hogy olyan érzetem van, mintha több különálló dalt fűztek volna egybe. A Hekate című dalban, legalábbis annak első felében János dobjai játsszák a főszerepet. A Turba hangulatváltásairól esetenként a Tool utóbbi dolgai is beugrottak, és itt most nem konkrét témákra, hanem az atmoszférára gondolok. A lüktető Szeirant követően a rövid, art rockos érzetű Zsuzsi mozog zárja az Ajna bemutatkozását.
Az instrumentális muzsika itthon talán még mostohább megítélésű, mint némely extrémebb underground irányzat. A pár éve lemezek sorát megjelentető Király István & The G-Jam Project, a két albumot elért K3 trió vagy a tudomásom szerint mindössze egy CD, az Utazás kiadásáig eljutó Nervus mindegyike csak egy szűkebb kör emlékezetében él. Bízom benne, hogy az Ajnának nem ilyen sorsot szántak az égiek, és több értő fül figyel fel erre az értékes muzsikára, amely a sok metalkodás után bárki számára szerezhet kellemes pillanatokat.
Nameless
Leave a Reply