2020 legjobbjai – szerkesztőségünk kedvencei

Íme, a Rattle Inc. stábjának legnagyobb kedvencei a tavalyi évből, amiből egyrészt kiderül, hogy mennyire különböző vonalon mozgunk zeneileg, másrészt pedig hogy ami jó, az jó. Sok más orgánummal ellentétben, listáinkkal megvártuk 2020 végét, nem mintha a december már sokat szorzott vagy osztott volna. Ki rövidebben, ki nagyobb terjedelemben adott számot liblingjeiről, a személyes Top 10-ek után pedig egy rövid összesítést is találtok.

Bársony Péter:

1. Kraken Duumvirate: The Stars Below, The Seas Above
2. Thy Catafalque: Naiv
3. Oranssi Pazuzu: Mestarin Kynsi
4. Psychotic Waltz: The God-Shaped Void
5. Dark Buddha Rising: Mathreyata
6. Ghost Toast: Shape Without Form
7. Lotus Thief: Oresteia
8. Mekong Delta: Tales of a Future Past
9. Tav: Tav
10. Ashtar: Kaikuja

Alapvetően nem racionális, hanem érzelmi szempontok mentén alakult ki a listám. Leginkább a meglepetésfaktort és az azonnali hatás erősségét díjaztam – azt a plusz vonzalmi elemet, amit máshol nem szoktam érezni –, és csak ezzel összefüggésben a műfaji és technikai összképet.

A Kraken Duumvirate első helye engem is meglepett. Pár héttel ezelőtt még nem volt sehol – én pedig már rakosgattam össze az év végi tízest –, amikor a semmiből, egyszer csak beelőzött mindenkit. Érdemeiről most csak annyit, hogy a doom zene olyan köntösben jelenik meg rajta, amilyenben nem hallottuk még – én biztosan nem. Megosztó lemeznek tippelem, de éppen egyediségében van az a hajtóerő, ami egy pillanat alatt a dobogó legfelső fokára repítette. Az, hogy kiket utasított maga mögé, sokat elárul kvalitásairól.

A Thy Catafalque második és az Oranssi Pazuzu harmadik helye inkább szimbolikus. Mindkettő az első helyre volt aspiráns, és a finn csapat beérkezésével úgy csúsztak hátra eggyel, hogy ők így hárman, grammra pontosan azonos minőségű lemezekkel gazdagították az évet. Szóval bármelyikük lehetne az első, a második vagy a harmadik, mert nincs köztük akkora különbség, ami egymás alá/fölé rendelésüket indokolná. Mivel azonban egy helyen egyszerre csak egy lemez állhat, végül hangulati sugallatok hatására kerültek oda, ahová.

A Psychotic Waltz szerintem többeknél is ott lesz az első tízben – nálam a negyedik. Az erős mezőnyben – több mint húsz év kihagyás után – ez több mint megsüvegelendő teljesítmény. A másik „nagy öreg”, a Mekong Delta ez évi produkciója a – számomra nem túl nyerő – utolsó negyedórája miatt szorult a nyolcadik helyre, amit én is őszintén sajnálok, mert egyébként a negyedik-ötödik pozícióért harcolna a Psychotic Waltz-cal.

A Dark Buddha Rising-ot már egy ideje számon tartom, és ötödiknek rangsorolt albuma most végre meggyőzött arról, hogy működőképes a koncepciójuk, és hogy a későbbiekben még inkább érdemes lesz rájuk odafigyelnem. A Ghost Toast lemeze szerintem önmagáért beszél – aki ismeri, tudja: prémium produkció –, és az, hogy itt “csupán” a hatodik helyig jutott, az engem minősít, de ez van.

Az Oresteia egy kicsit már ki is ment a fejemből (régen volt az év első fele), de amikor beugrott, egyből arra tippeltem, hogy azért ugrott be, mert idekívánkozik – és valóban. Nem álltam útjába, ahogy a kilencedik és tizedik helyezetteknek sem: a Tav és az Ashtar is szép példáját hozza annak az agyoncsépelt igazságnak, hogy a kevesebb néha több. Egyikük lemeze sem rengeti meg a világot, de amire vállalkoznak, abban nagyon jók mindketten.

Buga B

Ez az év számomra egy kicsit üresjárat volt zeneileg, nagy kedvencem nem jelentetett meg anyagot, viszont pár finomságot azért sikerült kihalásznom a zenetengerből. Lássuk!

1. Thanatos: Violent Death Rituals

A death metal holland mesterei ismét visszatértek, és egy igazán minőségi anyagot tettek le az asztalra. Nincs könyörület, ahogy azt kell ebben a műfajban. Nem is kérdés nálam az első hely.

2. Bütcher: 666 Goats Carry My Chariot

A Bütcher totál old school speed metalja abszolút meggyőzött 2020-ban. Korábban nem hallottam róluk, pedig ők sem friss banda, de ez az album nem hagyott bennem kérdéseket. Pontosan olyan kompromisszummentesen művelik ezt a műfajt, ahogy az elvárható, egy adag humorral nyakon öntve. Csak azért nem az első helyen állnak a listámon, mert a Thanatos azért mégis Thanatos.

3. Warbringer: Weapons of Tomorrow

Egy újabb olyan banda, amelyet korábban alig ismertem, de legfrissebb albumával végleg meggyőzött. Kellemes, amerikai thrash a második vonalból, továbbra is gyakran hallgatom, ami jó jel.

4. Finntroll: Vredesvavd

Ismét egy régi kedvenc, akik nem hibáztak. Valamiért bírom ezt a súlyosan sötét, mocsári troll zenét, mint ahogy lelkendezve meg is írtam ezt a Rattle hasábjain.

5. Static-X: Project Regeneration

Ez a banda egy kicsit kilóg a listáról, az album sem egy klasszikus metal alkotás, de az elektronikus hangzás ellenére elég durvák. A lényeg, hogy az első szám senkit ne ijesszen el. Alig várom a pesti koncertet 2021-ben.

6. Evildead: United States of Anarchy

A Thanatos után ismét egy nagy, klasszikus visszatérő. Az ilyen újraindulásoknál mindig egy kicsit óvatos vagyok, de az Evildead kitett magáért: ez egy olyan visszatérés, aminek volt értelme, pont, mint tavaly a Sacred Reich-ének.

7. Demons and Wizards: III

A Blind Guardian és az Iced Earth keverékét hozó duó új lemezét nagyon vártam, ám ahogy az a kritikámból kiderült, egy kicsit csalódtam is benne, de néhány szám azért csak fent ragadt a lejátszási listámon, ez pedig most már egy hetedik helyhez is elég a TOP 10-emben.

8. Dynazty: The Dark Delight

A dallamos vonalról is volt számomra kiemelkedő szereplő. Ez az album egy hajszálnyival gyengébb, mint az előző volt, amivel megkedveltem a bandát, de még mindig kiemelkedő anyag.

9. Sepultura: Quadra

Végre egy olyan, Cavalera utáni lemez, amit még én is meghallgatok, sőt, tetszik is. A listán a helye, nem vitás, és szokásom szerint most nem állok le nyavalyogni az énekes miatt…

10. Marilyn Manson: We Are Chaos

Szomorú, hogy Manson csak az utolsó helyet csípte el, és úgy még szomorúbb, hogy ezt egy számomra nem túl erős mezőnyben tette. Egynek azért jó.

+1 Arany Málna díj: Sodom: Genesis XIX – Hiába vártam a Sodom új opuszát, számomra fáradt, ötlettelen, gépies lett, és még rosszul is szól. Kár érte.

Coly:

Amire folyamatosan figyelmeztetnem kellett magam, hogy nem a legjobb lemezeket kell megtalálnom, és nem muszáj mindenáron keménységet felmutatnom: a számomra legjobban tetsző tíz alkotást kell megneveznem. Ahogy azt Az üldözőboly (Top 11-22) című cikkemben is írtam (itt), a második ligából is szinte mindegyik albumnak ott lenne a helye az első tízben. Egyedül az első két lemez pozíciója vitathatatlan, számomra ezek az elmúlt év legnagyobb ajándékai.

1. Psychotic Waltz: The God-Shaped Void
2. Hazzerd: Delirium
3. Heathen: Empire of the Blind
4. Dynazty: The Dark Delight
5. Spirit Adrift: Enlightened in Eternity
6. Warkings: Revenge
7. Eisenhauer: Blessed Be the Hunter
8. Tyrant: Hereafter
9. Marko Hietala: Pyre of the Black Heart
10. The Wizar’d: Subterranean Exile

Dávid László:

1. Ozzy Osbourne: Ordinary Man
2. Testament: Titans of Creation
3. Psychotic Waltz: The God-Shaped Void
4. Sons Of Apollo: MMXX
5. Anvil: Legal at Last
6. Deprived Of Salvation: Destination: Decay
7. Beast Of Revelation: The Ancient Ritual of Death
8. Ambush: Infidel
9. Mytra: Logos
10. Insidious Disease: After Death

Gabrielkiss:

1. AC/DC: PWR/UP

Ezt a meglehetősen pocsék évet számomra csupán az az egy dolog tudta valamelyest megédesíteni, hogy a rock és a metal nagy öregjei lemezfronton kifejezetten aktívnak bizonyultak, így gondoskodva arról, hogy 2020-ra visszagondolva azért legyen egy-két kellemes emlékünk is. A sok kiváló album közül számomra toronymagasan kiemelkedik az AC/DC „visszatérő” lemeze. Egyik örök kedvenc csapatomról van szó, akiktől a korábbi események tükrében már nem sok mindenre számítottam, pláne nem egy ilyen gyilkos új albumra. Csont nélkül az év legjobb lemeze, ajánlom mindenkinek sok szeretettel, tessék sokat hallgatni, mert minden hangja arany!

2. Anvil: Legal at Last

Az egyik legkitartóbb és legmegbízhatóbb metal-veterán, a jó öreg Anvil ismét hozta a szintet, így nem is volt kérdés, hogy a Legal at Last előkelő pozícióban fog végezni az idei listámon. Azok, akik nem igazán lelkesednek a csapatért, talán sosem fogják megérteni, hogy mi olyan fene különleges ebben a zenében, de mi, beavatottak, tudjuk jól, hogy a világ egyik legkirályabb bandája az Anvil, Lips bátyánk pedig az egyik legnagyobb riffmester ezen a bolygón.

3. Black Swan: Shake the World

Erre a Robin McAuley és Reb Beach köré felépített „all star” formációra kezdetben csak legyintettem, mondván, itt egy újabb Frontiers Records-féle szupercsapat, a szokásosan langyos nótákkal. Hát, baromi nagyot tévedtem! Egy hibátlan dallamos metal albumot hozott össze a zenekar, a Sacred Place képében pedig az év egyik leghatalmasabb nótáját is sikerült megírniuk. Ez a lemez nem egy lélektelen iparosmunka, vagy ha mégis az, akkor tessék beindítani azt a futószalagot, hadd gördüljön le róla minél hamarabb a folytatás!

4. Deep Purple: Whoosh!

Ian Gillan-ék karrierje már régóta abban a szakaszban van, hogy a márkanévnek köszönhetően akár friss lemezek nélkül is elturnézgathatnának életük végéig. Az újkori albumok ennek megfelelően a tét nélküli örömzenélés jegyében készülnek, és a Whoosh! sem kivétel ez alól. Egy remekül sikerült, pozitív hangulatú rocklemez, amely a jól bevált stíluselemek mellett számos újdonságot is rejt. Igazi ajándék a zenekarnak és a rajongóknak egyaránt.

5. Axel Rudi Pell: Sign of the Times

Axel Rudi Pell az egyik kedvenc gitárhősöm, mégpedig azért, mert még véletlenül sem kenyere a gitárhősködés. A véget nem érő gitárszólók helyett mindig is a bivalyerős dalok domináltak a lemezein, amelyek hol epikusan csordogálnak, hol veszett módon száguldanak, hol pedig könnyeket fakasztanak. Régóta kialakult sajátos stílusában Axel idén is egy kiváló albumot alkotott, amelynek dalai legnagyobb örömömre ismét Johnny Gioeli hangján szólalnak meg.

6. Ozzy Osbourne: Ordinary Man

Ha Ozzy kiad egy lemezt, akkor azt mi szeretjük. Ilyen egyszerű a képlet. Andrew Watt gitárosról korábban nem sokat tudtam, de azt kell, hogy mondjam, igen tisztességes munkát végzett ezen a lemezen. Nem akkora géniusz, mint Randy Rhoads, nem olyan villámkezű, mint Jake E. Lee, és pláne nem olyan vadember, mint Zakk Wylde, de jó dalszerző, és ez a lényeg. Ozzy hangjával persze ki tudja, mennyit kellett bűvészkedni a stúdióban, mindenesetre sikerült emlékezetes dallamokat kipréselnie magából. Kifejezetten megszerettem ezt az albumot, csak azt a Post Malone-féle pop-rettenetet tudnám valahogy levakarni a CD-ről!

7. Grave Digger: Fields of Blood

A Grave Digger azon germán metal bandák közé tartozik, akiktől gyenge lemezt én még nem hallottam. Egyszerűen nem tudok betelni a kő-riffekkel, a kétlábdobos kalapálással, na és persze a ráspolyos hangú Boltendahl mester dallamtalan dallamaival. Imádni való következetességgel járják a saját útjukat, amelynek újabb mérföldköve a Fields of Blood című lemez. Azért bevallom, nem lennének álmatlan éjszakáim, ha a csapat végleg ejtené ezt a skót témát. Az előző lemez zombis vonala sokkal inkább kedvemre való volt. 🙂

8. Armored Saint: Punching the Sky

Az Armored Saint idei eresztése mintha egy kicsit fémesebbre sikerült volna az előző két lemeznél, ami egyáltalán nem baj, sőt! Nekik ez a hamisítatlan, amerikai ízű power metal áll a legjobban, és a jelek szerint még mindig baromira érzik ezt a stílust. Az pedig egészen elképesztő, hogy John Bush hangja gyakorlatilag semmit nem kopott az 1984-es debütáló lemez óta.

9. Six Feet Under: Nightmares of the Decomposed

Mondhat bárki bármit, Chris Barnes számomra minden idők legnagyobb death metal vokalistája. Nincs még egy énekes, aki ilyen elmebeteg hangokat képes kiadni magából. Barnes mester ezúttal Jack Owen gitárossal szövetkezve egy igazi lepusztult, ős-death metal lemezt kalapált össze, ami a maga kellemesen aberrált hangulatával könnyedén kapaszkodott fel idei kedvenceim listájára.

10. U.D.O.: We Are One

Az év egyik kellemes meglepetése. Nem szeretem sem a szimfonikus, sem a nagyzenekarral kísért metalt, azt meg pláne nem csípem, amikor valamelyik kedvencem próbálkozik ilyesmivel. Herr Dirkschneider új lemezének is először csak tiszteletből adtam meg az esélyt, de milyen jól tettem! Egészen kiváló eredményt hozott ez a zenei kísérlet, amelynek legnagyobb erénye, hogy a csapat a körülmények ellenére is teljes mértékben meg tudott maradni metal zenekarnak.

haragSICK:

1. Moribund Scum: …Only Death
2. BTK: Medusa
3. Menschenstaub: 001
4. Ghost Toast: Shape Without Form
5. Ancst: Summits of Despondency
6. Witcher: Néma gyász (EP)
7. Lumberjack Commando: Mountains (EP)
8. Aetherius Obscuritas: Mártír
9. Macabre: Carnival of Killers
10. Reason: The Divine Rest

John Quail:

1. Grave Digger: Fields of Blood
2. Vicious Rumors: Celebration Decay
3. Bütcher: 666 Goats Carry My Chariot
4. Glacier: The Passing of Time
5. Armored Saint: Punching the Sky
6. Cirith Ungol: Forever Black
7. Stallion: Slaves of Time
8. Ambush: Infidel
9. Ensiferum: Thalassic
10. Draconian: Under a Godless Veil

Laq:

Lemezfelhozatal szempontjából, úgy gondolom, a tavalyi év sem maradt alul az előzőekhez képest. 2020-ban is több nagyágyú nyilvánult meg (több-kevesebb sikerrel) és számos kevésbé ismert csapat is rukkolt elő jó vagy kevésbé jó albummal.

A listám összeállításánál kétféle szempont között vacilláltam. Az egyik „a vér kötelez” elve, tehát hogy a nagy kedvencek előre kerüljenek. A másik szempont, hogy nem veszem figyelembe, hogy melyik bandát mennyire vagy milyen régóta szeretem, és kizárólag a mostani teljesítményük alapján döntök. El kell, hogy mondjam, hogy a két különböző látásmód alapján két teljesen más lista született. Végül úgy döntöttem, hogy „győzzön a jobb” alapon nem fog érdekelni, hogy a nagyobb nevek nagyobbak, nem lesz protekció! Szóval a listám teljes egészében az egyes lemezek rám gyakorolt hatásáról szól: amelyik nagyobbat szólt, az került előbbre. És akkor lássuk, kik hatottak rám a leginkább tavalyi munkájukkal!

1. Psychonaut 4: Beatyfall

Mindjárt az első helyen egy olyan csapatot üdvözölhetünk, akik eleddig nem jutottak be a mainstream-be (és úgy sejtem, nem is fognak, de ez így van rendjén). 2020-ban az ő albumuk gyakorolta rám a legnagyobb hatást. Egy grúz bandáról van szó, akik ráadásul túlnyomórészt grúzul is énekelnek. Nagyon pikáns. A stílusukat depresszív black metalnak/rocknak lehetne nevezni, rengeteg egyedi dallamvezetéssel fűszerezve, ami, gondolom, a grúz identitásukból fakad. Ha párhuzamot kellene vonnom valamelyik másik bandával, akkor elsőre az ausztrál Advent Sorrow jut róluk eszembe. Nagyjából hasonló mezsgyén lavíroznak. Nálam abszolút ők az elmúlt év legfényesebb csillagai! Kevés fájdalmasabb és megrázóbb anyagot hallottam mostanában (ja, nemigen szeretem a vidám zenéket. 🙂 ).

2. Ulver: Flower of Evil

A tavalyi második helyezett a norvég Ulver lett. Na, ezen jómagam is rendesen meglepődtem! 🙂 Igen, mióta Garmék elhajlottak az ambient jazz irányába, megvallom, nem igazán tudtak lekötni. De ezzel a lemezzel megvettek. Az album olyan hangulatot áraszt, amit nem nagyon tudok megfogni, csak sodor magával. A metaltól még mindig meglehetősen messze álló anyagot leginkább pop/rockként lehetne aposztrofálni. Az egész lemezt körüllengi az utolsó tánc és az abba való belenyugvás atmoszférája.

3. Katatonia: City Burials

A dobogó harmadik fokára a svéd Katatonia került, akiknek ha az egész munkásságukat nézném, akkor messze az első helyen landoltak volna. Azonban az utóbbi években kiadott lemezeik már nem fogtak meg annyira. Fáradtak, sok helyütt unalmasak. Legfrissebb albumuk is csak azért juthatott fel a dobogóra, mert van rajta egy Behind the Blood nevű csoda, amivel megmutatták, hogy tudnák ők még, ha akarnak. Sajnálatos, hogy már csak ritkán akarnak…

4. Orbit Culture: Nija

A svéd Orbit Culture épphogy lecsúszott a pulpitusról. The Shadowing lemez-előzetes nótájuk, klipjük nagyon megfogott tavasszal, úgyhogy vártam a lemez augusztusi megjelenését, és nem is csalódtam. Elsöprő, lendületes, végig ébren tartó anyagot tettek le az asztalra. Stílusukat melodic death/groove metalnak lehet nevezni, megfelelő mélységbe hangolt gitárokkal. Hörgés és tiszta énekhang váltja egymást, mindkettő kiváló minőségben.

5. Vader: Solitude in Madness

A death metal színtéren 2020-ban nálam a lengyel Vader albuma robbant a legnagyobbat. Hozták a szintet, amit már több mint harminc éve tartanak. A tőlük megszokott kíméletlen zúzás fültanúi lehettünk ismét.

6. Enslaved: Utgard

Újra északon portyázunk, azon belül is az óriások földjén, Utgardban. A norvég Enslaved legújabb anyaga is több kellemes percet okozott a hallójárataimnak. A viking világ progresszív (black) metal képviselői ismét egy remek albummal örvendeztettek meg bennünket. Has be, mell ki és lobogjon a haj a sziklaszirt tetején! La oss danse!

7. Paradise Lost: Obsidian

A tavalyi év nagy élménye volt számomra, hogy Nick Holmes újra előkapta a fiókból remek énekhangját és meg is csillantotta a csapat új lemezén. A zenekar többi tagja is kitett magáért, így egy nagyon kellemes albumot prezentáltak az angolok.

8. Benediction: Scriptures

Ha death metal, akkor a tavalyi Benediction mindenképpen rajta kell, hogy legyen a listámon. 12 év kihagyás után született meg ez a remekmű az angol csapattól. A Subconscious Terror feltétlen híveként minden alkalommal nagy elégedettséggel fülelem ezt a kíméletlen Szentírást!

9. Napalm Death: Throes of Joy in the Jaws of Defeatism

Húú, leírni ezt a lemezcímet! 🙂 Ennek ellenére ezt sem bírtam lehagyni. Napalmék is remek lemezzel rukkoltak elő 2020-ban. Igazából ők is hozták a megszokott minőséget, amit mindig jó hallgatni.

10. On Thorns I Lay: Threnos

A lista végén a görög/román On Thorns I Lay kapott helyet. A banda régi nagy favoritom. A kétezres évek elején rengeteg jó pillanatot okoztak nekem remek lemezeikkel. Személyes kedvencem Egocentric című albumuk, de az összes többit kedvelem. Stílusuk doom/death/goth metal. Hörgéssel, női vokálokkal, hegedűvel és nagyon egyedi, csak rájuk jellemző harmóniákkal. Gitárjaik sírását ezer közül felismerni. Kilenc nagylemezük van, és csak sorlemezeket adnak ki, bár ezt az albumot most kivételesen két single is megelőzte.

Ennyi album fért fel 2020-as toplistámra. Kíváncsian várom a jövő évet, hogy milyen új lemezeket ismerhetünk majd meg. Lesznek-e új reménységek, csalódások? Milyen anyagokkal térnek vissza a nagyok? A szerkesztőségnek és az olvasóknak pedig boldog újévet kívánok, rengeteg jó zenével és legalább egyel több koncerttel, mint amennyi idén volt…

Majka:

Szokás szerint az utolsó utáni pillanatban adom le az anyagot, ám ezúttal a genetikus lustaságom mellett alapos okom volt rá: báboztam a lányomnak. A mese arról szólt, hogy három plüss láma nagyon unatkozott a karanténban, ezért alapítottak egy metal zenekart. Ám énekelni egyikük sem tudott, így vége is lenne a történetnek, ha nem repült volna arra egy tukán (szintén plüss). Így aztán vele kiegészülve, megkezdte pályafutását a Zombi Tukán és a Halál Lámák nevű death metal formáció (Z.T.H.L.). Első dalukat (Döglött nyulak a Sparban) az arra járó (plüss) Metál Görény felvette az okostelefonjával, feltöltötte a YouTube-ra, és a videó pillanatok alatt hárommillió megtekintésig jutott, a több pedig már történelem, akárcsak a 2020-as év, amiben ezek a lemezek voltak a kedvenceim:

1. Heathen: Empire of the Blind

Erről kábé mindent megírtam: nagyon magas minőségű anyag, és ahogy öregszem, a dallamokat is egyre jobban viselem, ha nem mennek a zúzás kárára.

2. Testament: Titans of Creation

A The Gathering óta a legjobb lemezük. A vénemberek mindent tudnak, amit a thrash-ről tudni lehet és tudni érdemes.

3. Hazzerd: Delirium

Semmi különös, csak ütős, jóféle thrash metal, korai Metallica, ilyesmi. Sokat hallgattam.

4. The Troops of Doom: The Rise of Heresy

Na jó, ez csak egy mini album, de nagyon faja. A korai Sepultura megidézése, amire én mindig vevő vagyok.

5. Sepultura: Quadra

Leírom századszor is, hogy nevet kellene változtatniuk. Ez egy nagyon jó lemez, meglepődtem, és nagyon megörültem neki.

6. Warbringer: Weapons of Tomorrow

Elsőre fanyalogtam, de aztán megadta magát: súlyos és összetett cucc, még sincs túlcifrázva.

7. Schizophrenia: Voices

Megint csak egy mini album, de nagyon klafa. Klasszikus teuton thrash-energia Belgiumból, remélem és várom a folytatást.

8. Grindpad: Violence

Csak azért hallgattam meg, mert a Wehrmacht Shark Attack-ját idézte meg a borító. Aztán kiderült, hogy ez is jóféle old school thrash, amire, mint tudjátok, mindig vevő vagyok. Hollandok amúgy; úgy fest, valami mocorog a Benelux Államokban, már csak egy rendes luxemburgi grind banda kellene, lehetne a neve, mondjuk, Grind Duché de Luxembourg.

9. Annihilator: Ballistic, Sadistic

Nem egy Alice in Hell… na jó, nem leszek barom: tök jó lett a lemez, sajnálom, hogy nem néztem meg őket élőben, amikor még voltak koncertek.

10. Bonded: Rest in Violence

Majdnem lemaradt; hosszú volt ez az év, pedig az elején nagyon sokat hallgattam ezt a lemezt, és fogom most is, mert erős agyag.

Még annyit, hogy a lista nem erősorrend, arra nem vállalkoznék. Abban a sorrendben írtam, ahogy eszembe jutottak az albumok, bár a Heathen-t, azt hiszem, mindenképpen az első helyre tenném.

Nameless:

1. Metallica: S&M 2.
2. Omega: Testamentum
3. Ozzy Osbourne: Ordinary Man
4. Purnama: Flame of Rebellion
5. Ataraxia: Quasar
6. Reason: The Divine Rest
7. The Moon and the Nightspirit: Aether
8. Armored Saint: Punching the Sky
9. Mudfield: Kelet népe
10. Eclipse of the Sun: Brave Never World

Németh „Reaper” Péter:

1. Paysage d’Hiver: Im Wald

Januárban még nem sejtettem, hogy a bezártság, az elszigetelődés ellenére képes lesz ennyire megfogni ez a himnikus gyűjtemény: üresség, magány, gyűlölet – mint ez az év .

2. Tomorrow’s Rain: Hollow

Klasszikus, mégis friss: Moonspell Izraelből! Kössz, Béci!! 🙂

3. Enslaved: Utgard

Hiába vagyok megrögzött rajongója a bandának, egy kicsit kezdtünk eltávolodni, de ez az album idővel egyre meggyőzőbb. Pár hónap múlva lehet, hogy már első lenne.

4. Anaal Nathrakh: Endarkentment

Ez az Anaal nem az az Anaal! 🙂 Majdnem az év albuma lett nálam (gondolom, másoknál az is lesz).

5. Thy Catafalque: Naiv

Csak egy hete hallgatom, de le a kalappal: Kátai Tomi most sem adta lejjebb.

6. Dark Fortress: Spectres from the Old World

Huh!! Meglepően súlyos album tőlük, talán pont ezért tetszik.

7. O-Nun: The Shamanic Trilogy Part I-III.

Valahol olvastam róla, majd belehallgatva ledöbbentem, hogy van jó brazil black metal! Egy kicsit túl sok minden van belesűrítve ebbe a három demóba, mégis kellemesen új, mást tud adni, mint angolszász társai.

8. Sepultura: Quadra

Talán azon kevés ember közé tartozom, akiknek mindkét Sepu-korszak tetszik, sőt, örülök is az újnak, én ugyanis már kifulladni éreztem a régit. Változatos, fogós, modern.

9. Testament: Titans of Creation

Ezzel az albummal sem váltották meg a thrash metalt, de a hangzás és a színvonal továbbra is elsőrangú, sőt, egy-két szám kifejezetten frissen hat.

10. Benediction: Scriptures

Régi nagy kedvenceim, így már csak becsületből sem maradhattak le a listáról, ilyen visszatéréssel meg pláne!

Novák Norbert

1. Katatonia: City Burials

Viszonylag későn kezdtem el behatóan foglalkozni a zenekarral, de annál jobban beváltak nálam. Persze az első lemeztől kezdve és több interjúból is ismerem őket, viszont szisztematikusan csak később kerültem közelebb hozzájuk.

2. Fates Warning: Long Day Good Night

Ahol a Fates Warning név áll a borítón, ott minőségi zenével áll szemben a zenehallgató. Ezen az albumon is.

3. Armored Saint: Punching the Sky

A John Bush vezette csapat ismét egy albummal kerül fel az éves listámra.

4. Heathen: Empire of the Blind

Szinte hihetetlen, de a vázát tekintve egy gitáros (Kragen Lum) által megírt lemez is az éves Top 10-emben. Jobb album számomra nem is létezik a Bay Area-i csapattól.

5. Psychotic Waltz: The God-Shaped Void

Igaz, már elmúltak a 80-as évek, és nem lehet megismételni a nagy klasszikusokat, de a zenekar újból maradandót alkotott.

6. Trivium: What the Dead Men Say

Tudom, sokak számára egy „divat” metal csapat Matt Heafy bandája, de aki már kis klubokban is látta őket, tudja, milyen állati energikus koncertre képes a zenekar. Az új lemez lehiggadtabb és átgondoltabb, de többszöri hallgatásra sok részletet csalogat elő a zenekar dalírói tarsolyából.

7. Onslaught: Generation Antichrist

A britektől nem vártam volna ilyen bivalyerős munkát.

8. Harem Scarem: Change the World

Számomra aligha létezik jobb csapat a banda stílusában: jól ki- és átgondolt dalírás, ami csak erre a csapatra jellemző ezen a dallamos vonalon.

9. Stryper: Even the Devil Believes

Meglepő, hogy Michael Sweet ilyen erős albummal jelentkezik, amire az utóbbi években nemigen volt példa Stryper név alatt. A lemez hangzása lehetne organikusabb, viszont a dalok igencsak rendben vannak.

10. Böhse Onkelz: Böhse Onkelz

A német hivatalos média részéről javarészt mellőzött csapat újból magára talált, és mind szövegileg, mind zeneileg egységes munkát szállított le. Ki gondolná, de ha ők is a fellépők között vannak, ott az Anthrax vagy a Megadeth „csak” előzenekari pozícióban lehet (elég csak megnézni a Hockenheimring-es koncertjüket, mint példát). Ehhez képest mindenütt a Rammstein-t tolják…

Sipy:

1. Necrophobic: Dawn of the Damned
2. Anaal Nathrakh: Endarkenment
3. Dark Fortress: Spectres from the Old World
4. Nightwish: Human/Nature
5. Psychotic Waltz: The God-Shaped Void
6. Sepultura: Quadra
7. Demise Of The Crown: Life in the City
8. Putrescence: Prophecies to the Unknown
9. Make Them Die Slowly: Ferox
10. Grace Disgrace: Immortech

Size:

1. Benediction: Scriptures
2. Cryptworm: Reeking Gunk of Abhorrence
3. Undergang: Aldrig i livet
4. Casket Grinder: Fall into Dementia
5. Counquest Icon: Empire of the Worm
6. Eternal Rot: Putridarium
7. Disrupted: Pure Death
8. Skelethal: Unveiling the Threshold
9. Crippled Fox: In the Name of Thrash
10. Tulus: Old Old Death

Vectomi:

1. Stallion: Slaves of Time
2. Pallbearer: Forgotten Days
3. Exarsis: Sentenced to Life
4. Arctic Rain: The One
5. Psychotic Waltz: The God-Shaped Void
6. Fates Warning: Long Day Good Night
7. Dark Tranquillity: Moment
8. Bury Tomorrow: Cannibal
9. Testament: Titans of Creation
10. Power Trip: Live in Seattle

Zozzie:

Sajnos, erről az évről sok jót nem tudok elmondani, és ez a zenei kínálat színvonalában is megmutatkozott. Vagy én nem voltam olyan lelkiállapotban, hogy jobban beleástam volna magam a zenékbe, vagy tényleg nem jelent meg kimagasló album. Azért 2020-ban is volt mit hallgatni, a tízes listámon található lemezeket mindenkinek szívből ajánlom, de nem hiszem, hogy bármelyiket klasszikusként emlegetjük majd néhány év múlva.

1. Draconian: Under a Godless Veil
2. Killer Be Killed: Reluctant Hero
3. Psychotic Waltz: The God-Shaped Void
4. Myrkur: Folkesange
5. Thy Catafalque: Naiv
6. Sepultura: Quadra
7. Uada: Djinn
8. The Ocean: Phanerozoic II: Mesozoic/Cenozoic
9. Lori Lewis: Carmina Romanus
10: Solstafír: Endless Twilight of Codependent Love

Összesítve az eredményeket, a Psychotic Waltz The God-Shaped Void albuma volt az, amely legtöbbünk listáján (hét helyen) megjelent. Öt kollégánk említette a Sepultura Quadráját, az Armored Saint Punching the Sky és a Testament Titans of Creation lemeze is négy-négy helyen szerepelt, a Thy Catafalque, a Heathen, Ozzy Osbourne és a Benediction tavalyi albuma pedig három-három listán kapott helyet. További 14 olyan anyag van, amelyet legalább két munkatársunk választott be a saját Top 10-ébe.

Ha a szokásos módon pontozzuk az egyes pozíciókat (az első helyezett tíz pontot kap, a második kilencet, a harmadik nyolcat és így tovább), akkor az alábbi rangsort kapjuk:

Psychotic Waltz: The God-Shaped Void (51 pont)
Heathen: Empire of the Blind (25)
Ozzy Osbourne: Ordinary Man (23)
Testament: Titans of Creation (22)
Thy Catafalque: Naiv és Sepultura: Quadra (21)
Armored Saint: Punching the Sky (20)
Katatonia: City Burials (18)
Hazzerd: Delirium és Bütcher: 666 Goats Carry My Chariot (17)
Anaal Nathrakh: Endarkenment (16)
Anvil: Legal at Last (15)
Grave Digger: Fields of Blood, Stallion: Slaves of Time, Benediction: Scriptures és Fates Warning: Long Day Good Night (14)
Enslaved: Utgard és Warbringer: Weapons of Tomorrow (13)
Ghost Toast: Shape Without Form (12)
Draconian: Under a Godless Veil (11)

Ezek voltak a mi favoritjaink, most pedig jöhetnek – kommentben – a ti kedvenceitek!