„Látomás csak egy árnyék
Önmagának régi mása
Hullámként tajtékzó dühe
Ráborult a valóságra…”
(Wrath of Azazel: Daniel)
A fővárosi Azazelt 2002-ben hívta életre Ézsiás Ádám (dob) és Kapuszta Tibor (ének), majd átestek egy valag tagcserén; 2005-ben, Rudics Ágnes (gitár) érkezésével meglódult a szekér: innentől kezdtek el demókat gyártani, 2006-ban pedig a zenei koncepció változásával a nevük is kiegészült Wrath of Azazelre. Az egyetlen ismertebb zenész a brigádból amúgy Temesi Ákos (az inkább érdekes, mintsem jó Hadúrból); a zenekaron belül folyamatosan cserélődtek a nevek, talán ennek is köszönhető, hogy a 2010-ig három demót rögzítő csapat 10 év szünet után, idén jelentkezett Gyászba taszítva című nagylemezével, amin egyetlen dal sem szerepel a korábbi próbálkozásokról. Tehát amit hallhatunk, az némi sarkítással 18 év munkája. A borítót Jámbor Marcsi készítette, míg a booklet-et Lázár Bálint; a dizájn viszonylag egyszerű, a 90-es évek közepén bevett stílusnak megfelelő, és sajnos a hangzás is a 20-25 évvel ezelőtti időket idézi meg (Sputnik Music Stúdió), a kiadásért pedig a Metal.hu a felelős.
Nos, előre leszögezem, ha az anyag sokkal tisztábban és profibban szólalna meg, akkor nem lenne bennem ilyen szinten ez a nosztalgia, és nem jönne vissza a lázadó kamasz koromban oly’ sokat hallgatott csapatok érzése, amiket eléggé elhanyagoltam az utóbbi időben, de most a Gyászba taszítva, mint egy emlékiratok könyve, visszahoz mindent!
S már itt felmerül bennem: nem lehet-e, hogy az egész direkt módon ilyen, hiszen annyi idő telt el, hogy az effajta retrólázban van némi üzleti lehetőség is. Lehet, hogy éppen ezért ilyenek a külsőségek, és éppen ennek okán látott a csapatban fantáziát a Metal.hu – vagy csak egyszerűen megsajnálta a srácokat, hogy 18 év alatt semmi igazán meghatározót és hivatalosat nem tudtak lerakni arra a bizonyos asztalra, na tessék-lássék, akkor itt van a lehetőség!
Ha így gondolkodnék, akkor rosszmájú lennék és az igazságot is komolyan elferdíteném, hiszen a debüt korántsem rossz anyag: nagyon nosztalgikus, melodikus black metal citerás témákkal, nem túl sok riff-fel és néhol heavy-s, power-es vagy thrash-es töltöttséggel. Egy az egyben hatást nehéz írni, de olyan nevek merültek fel bennem, mint a leegyszerűsített Dissection vagy Mörk Gryning, de említhetnék még olyan csapatokat is, mint a Vinterland, a Setherial, a Naglfar, a Bewitched, az Embracing vagy a leginkább rájuk hasonlító, új-zélandi Demoniac, illetve a korai német Goat Of Mendes.
A koncepció végig a vallás és az okkult témakörök között evickél, a Mennyből és a Pokolból érkezve, a szövegek korántsem rosszak vagy lerágott csontok, és nagy részük a booklet olvasása nélkül is érthető. Egy dalszöveges videó elérhető az albumról, csekkoljátok a Danielt:
Az ének szinte végig károgás és időnként mély hörgés (Kapuszta Tibor), ami néhol dupla vokállal egészül ki, amibe a basszeros Lázár Bálint segít be (például a Tamiel váltott témáiban); érdemes lett volna olyan részeket is belecsempészni, ahol epikus jellegű beszéd folyik szét vagy kihasználni, hogy a gyengébbik nem is képviselteti magát a csapatban, akár dallamos énekkel, akár hörgéssel-visítással!
A dalok kellően fel lettek építve, van bennük elég játék és váltás, illetve minden alaptémát kidolgoztak, azonban a citerázó, ismétlődő alap-gitárjáték újbóli, ismételt visszatérése miatt a korong egy kissé unalmas és leülős lesz. Ellenpólusként kapunk pár remek szólót, ezekből talán jó ötlet lett volna többet becsempészni. A nem mindennapi névvel megáldott Tóth „Gatya” Péter a billentyűkért felelős, azonban az albumon szinte alig hallani egy az egyben a szintetizátort, és ott is csak a magas, xilofon jellegű (a korai Mortiis-időket idéző) hangok jönnek elő. Ennek kapcsán is érdemes lett volna mélyebben és komplexebben kihasználni a lehetőséget, mert ez így elég vérszegény, annak ellenére is, hogy alapvetően jók a témák.
A tempó nagy része lépegetős vagy egy kicsit gyorsabb, de igazán szélvész, a korai In Battle-re jellemző ultra sebesség alig van valahol. A legerősebb tétel a Tamiel, ahol a mélység és az arányok egész jól összeálltak, de a címadó is viszonylag erős tételnek számít, ahogy a thrash-es alapjaival operáló Daniel is jól sikerült. A Sammane doom-os cammogása és akusztikus bontásai is rejtegetnek kellemes pillanatokat, míg az Ezekiel némi sarkítással úgy hat, mintha Christian Epidemic lenne (Tibor azóta a CE énekese is lett): remek heavy-s kiállást kapunk, Children of Bodom-feeling.
Azonban lenne hová fejlődni a csapatnak, és nem azért, mert rossz lenne, vagy ne tudnának zenélni, de a korong pár hallgatás után nagyon hamar kiismerhető. Lehetne több leállás, élesebb és mélyebb riffek – egyszóval egy változatosabb, koncepcionálisabb anyag úgy lenne színesebb, hogy közben sötétebb is. Tehát van egy pár gyermekbetegsége a brigádnak, de helyes úton járnak, és a zenei tudás is rendben van. A csapatot nem professzionális zenészek alkotják, de abba az irányba eveznek a Mennyek sötét csatornáin keresztül…
Az említett negatívumok ellenére is rengeteg kellemes percet tartogatott az idén szeptember végén kiadott Gyászba taszítva, és remek nosztalgiával ringatott el. Valahol elismeréssel kell, hogy adózzak nekik, hiszen manapság ez a fajta black metal korántsem divat; tehát a csapat őszintén játszik, és merem remélni, hogy néhány apróbb változtatást követően nem kell megint tíz évet várni egy második Wrath of Azazel nagylemezre!
Megjelent digitálisan, kiadta a Metal.hu limitáltan CD-n (75 db).
Wrath of Azazel:
https://hu-hu.facebook.com/WrathOfAzazel/
http://www.wrathofazazel.com/
1. Intro (1:23)
2. Michael (5:30)
3. Daniel (5:03)
4. Sammane (4:16)
5. Ezekiel (4:29)
6. Tamiel (6:17)
7. Gyászba taszítva (3:47)
8. Outro (1:13)
Leave a Reply