2020 negyedik negyedévének értékelése
Igaz, hogy amikor ezeket a sorokat papírra vetem, még csupán november utolsó napját írjuk, de már csak a Gama Bomb friss lemeze az, amit várok ebben az esztendőben, másrészt ritka, hogy a decemberi újdonságok közül akkora kedvencemmé váljon valamelyik anyag, hogy bekerüljön az év végi Top 20-ba. Harmadrészt annyi minden történt az elmúlt két hónapban, hogy bőven van mit összegeznem.
Nagyjából fél éve írtam már arról a látszólagos ellentmondásról, hogy minél kevesebb ütős anyaggal találkozom, annál több új lemezt hallgatok meg, remélve, hogy előbb-utóbb csak belefutok egy ígéretes, emlékezetes alkotásba. Október-november folyamán is ez történt: két hónap alatt 39 idei anyaggal ismerkedtem meg, ami jóval több, mint az előző negyedévek 32-33 lemezes átlaga. Kerestem-kutattam és mindössze két olyan albumot találtam (az Armored Saint Punching the Sky-ját és a Spirit Adrift Enlightened in Eternity-jét), amelyek nagy valószínűséggel helyet kapnak majd az év – számomra – legjobb 20 lemeze között.
Persze, ezeken kívül is jutottak el hozzám kellemes muzsikák, például a Witchspëll azonos című albuma, a Thundermother Heat Wave-je vagy a Nuclear Power Trio A Clear and Present Rager EP-je. Sajnáltam, hogy a Death Angel, a System Of A Down és a Nahaya is csupán nyúlfarknyi újdonsággal állt elő. Az Anaal Nathrakh Endarkenment-jével sikerült megbarátkoznom, a legfrissebb Sodom-lemez (Genesis XIX) középtempói is bejöttek, az Evil Dead, a Fates Warning, az Accuser, a Kitchen Witch és az Atomic Bitchwax idei produkciója azonban – egyelőre – hidegen hagyott.
A lemezkiadók jórészt olyan promóanyagokat küldtek, amelyek vagy távol állnak a zenei ízlésemtől, vagy amelyekre tényleg ráfér a népszerűsítés. 🙂 Azok a lemezek pedig, amelyeket más zenei oldalak vagy ismerősök ajánlottak, legtöbbször még a Heti Ötös listámra sem fértek fel, nemhogy még írni is akartam volna róluk. (Bocs, Béci: mindegyik album kellemes hallgatnivaló volt, de nem találtam rajtuk kiemelkedő, igazán emlékezetes momentumokat.)
Volt, hogy olyan mennyiségben zúdultak rám az új zenék, hogy nemhogy megemészteni, de meghallgatni sem volt időm őket. Lehet, hogy egy kicsit le is fáradtam tőlük: kiégésnek semmiképpen nem nevezném ezt az állapotot, hiszen minden újat szívesen meghallgatok, egy-két kivételtől eltekintve több alkalommal is, talán inkább a receptoraim vesztették el valamennyire az érzékenységüket. Ami részben megint csak annak köszönhető, hogy a fent említett 39 minta között jóval több (háromszor annyi?) volt a meddő kőzet, mint az értékes érc. De hát ez általában mindig így van – hacsak az ember nem megy biztosra, és kizárólag a mások által letesztelt és dicsért anyagokat hallgatja meg. Kérdés, hogy felesleges foglalatosság-e a saját magunk által felfedezett anyagokkal ismerkedni, akár azzal a végeredménnyel is, hogy néhány hallgatás után megszabadulunk tőlük. Én – akár ilyen áron is – inkább a felfedezők útját választom, és izgatottan várom a 2021 kínálta újabb meglepetéseket is.
Leave a Reply