Ha feltennék azt a lassan közhelyesnek számító kérdést, hogy a 80-as években kiadott három Holy Moses album közül melyiket vinném magammal egy lakatlan szigetre, akkor kérnék egy kis gondolkodási időt. Legszívesebben Sabina Classent vinném magammal!! HAHA!! A csaj már bőven az ötvenes éveit koptatja, de még mindig patentül néz ki. Első albumuk (Queen of Siam) az őszinte nyerseségével, a második (Finished with the Dogs) a vehemens vadságával, a harmadik (The New Machine of Liechtenstein) pedig a technikás kikacsintgatásaival tud a mai napig is lenyűgözni. Úgy döntöttem, a második lemezről írok néhány gondolatot, ugyanis ezt hallottam tőlük életemben először, így egy kicsit a szívem csücskévé is vált.
Ezen az albumon már egy másik felállás található. Sabina és a gitáros Andy Classen mellé két új tag érkezett, André Chapelier basszeros és Uli Kusch dobos. Nem tudom, hogy nekik is köszönhető-e, de a Holy Moses igencsak felpörgött ezen a lemezen. 10 dalt nyomatnak le 32 perc alatt, és ez a legtökéletesebb arány ebben a stílusban. Míg a Queen of Siam bőségesen meg lett töltve heavy metal vegyszerrel, itt már tömény speed/thrash méregkeverék ömlik keresztül az ember hallójáratain. Nálam minden egyes szerzemény telibe talált, s anno, még remete pöcsű koromban igencsak meg kellett erőltetnem magam, hogy kivegyem a magnóból azt a megátalkodott kazettát, amire átmásoltattam. Még arra sem volt türelmem, hogy a lejárta után a másik oldalát meghallgassam, inkább mindig visszatekertem, pedig tuti, hogy ott is valami finomság volt. Talán a második Destruction volt rajta, de ebben már nem vagyok biztos. Az olyan energiadús thrash-bombáktól mint a Current of Death, a Rest in Pain vagy az albumot záró Military Service teljesen meg tudtam hülyülni. S bizony megesett néha a szobában való ugrálás vagy éppen fejrázás, amelyek láttán szegény anyukám száját olyan mondatok hagyták el, mint a „Te sem rendes időre születtél” vagy a „Bárcsak a tanulásban lennél ennyire aktív”.
A bochumi Phönix stúdióban rögzített lemez kiválóra sikeredett, mind a dalok, mind pedig a hangzás terén is. A szerzemények úgy le tudnák rombolni Bochum városát, mint az amerikai és az angol bombázók a második világháborúban. Bár a gitár nem dörren meg agyat pépesítő hangon, jó nyersen, koszosan szól. Nem mellesleg Andy olyan megátalkodott reszelést művel itt megállás nélkül, hogy még egy elektromos reszelő is elbujdosna szégyenében, és magányosan tengetné a napjait az idők végezetéig. Ami nekem még nagyon tetszik az albumban, hogy a basszusgitár jócskán az előtérbe van tolva, így tökéletesen hallani, ahogy André átadja magát a négyhúros onanizálás örömeinek. Az In the Slaughterhouse-ban olyan csodálatosan berreg, brummog a bőgő, hogy még én is magamhoz nyúlok néha, és nem győzőm törölgetni a fülemből szivárgó előváladékot, amit a szónikus kéj okoz.
A dobos Uli nem merül bele nyakig a dobmatematikába, de tisztességesen végzi a feladatát. Egyébként a dobok is remekül fel lettek lőve, a cinek mintha itt, a szobában csilingelnének. Végül pedig itt van ez a tündéri kislány, az akkor még csak 24 éves Sabina Classen, aki anno sok fiatal rocker fiúnak segített a paplan alatti makkgallér-tornáztatás műveletében. Na persze csak az ábrándozás keretein belül. HEHEHE!! Talán ő volt az első vokalista csaj a metaltörténelemben, aki ennyire extrém hangon nyomta a szövegeket. Rekedtes, hörgős orgánuma akkoriban sokakat meglepett, viszont remekül illett ezekhez a szigorú, dühkitörésekkel felérő dalokhoz.
A Holy Moses ma is aktív, bár volt egy kis szünet 1994 és 2000 között, de azóta folyamatos a nyomulás. Persze már csak Sabina az egyetlen őstag, de nagyon úgy néz ki, hogy kitartása és fanatizmusa kifogyhatatlan. Legutoljára hat évvel ezelőtt jelentkeztek nagylemezzel, amely már a 12. volt a sorban. Mire a cikk végére értem, el is döntöttem, hogy ezt az albumot viszem magammal arra a bizonyos lakatlan szigetre. Mégis csak ezt hallottam először, és nem mellesleg a mai napig is libabőrt öltök, amikor hallgatom. Egy kegyetlenül jó, intenzív és pusztításra teremtett speed/thrash cucc, ami kiállta az idő próbáját!
Boldog születésnapot, Sabina!!!
Én biztos ami biztos elvinném mellé a Temple of the Absurd első lemezét is!