Corrodal: Liquidators (2017)

A salgótarjáni Corrodal neve van, akinek mond valamit, s persze van, akinek nem, így tehát röviden összefoglalnám a dolgot. Az azóta fővárosivá vedlett atmoszferikus sludge progresszív varázslók Zharmaq néven alakultak 2002-ben, s hatéves fennállásuk alatt mindössze a Humánkaptár kislemezt sikerült összehozniuk. Rá egy évvel nevet és stílust is váltottak, a melodikus death metalból lassan kialakult az az ezerarcú képződmény, amit Corrodal néven ismerhetett meg a nagyérdemű. 2008-as megalakulásukra egy évvel már ki is jött az első, Xei névre keresztelt szárnycsapás.

Tudni kell a srácokról, hogy bár instrumentális zenét játszanak, mégis koncepciólemezeket készítenek (ha így nézzük, igenis van hasonlóság a Queensrÿche- vagy a King Crimson-, illetve a Pink Floyd-féle progresszív emelkedéssel és süllyedéssel, ennek ellenére nagyon eltérő az, amiben ők gondolkodnak), ami mindenfajta énektől mentesen is tökéletesen átadja azt, amit ránk bíznának. Nos, a debüt az ismeretlen megismerését és önmagunk korlátainak átlépését tűzte ki célnak, míg a 2013-as Lathe of Heaven alapkoncepciója Ursula K. Le Guin A mennyei eszterga című sci-fi regénye – némi sarkítással a hazai színtéren a Ghost Toast dolgozik hasonló halmazból, de természetesen a két zenekar nagyon máshonnan indul és érkezik is – azonban megegyezően progresszív és professzionális!

És akkor el is jutottunk a 2017-es Liquidators stencil- és vektor-szegte, posztmodern pop art beteljesüléséhez (Gyömbér Roland hihetetlenül jól sikerült designja), amit 2015 és 2016 között vettek fel a Standing Waves Stúdióban, Egerszalókon. Az igényes digi-pack kiadvány 100 darabra limitálva látott napvilágot 2017 márciusában, megemlékezve az akkor 31 éves csernobili atomkatasztrófáról. A Pripjatyban történtek vetettek véget a Gorbacsov-féle reformoknak, azaz a peresztrojkának, és lényegében a folyamatos tagadásnak, hazugságnak és megbukott propagandának köszönhetően a Szovjetuniónak is. A Liquidators (likvidátorok) azok az önfeláldozó takarítók voltak, akik a nukleáris hulladékot igyekeztek arra a területre helyezni, ahová később a szarkofág került. A Corrodal az öngyilkos küldetésben részt vevő mártírok előtt tiszteleg a maga egyedi módján.

A kezdő Roadside Picnic atmoszférája ugyanolyan rideg és poszt-apokaliptikus halmazokban vergődik, mint amikor a kedvenc xbox játékaimban merülök el, avagy Half-life 2 vagy a Metro 2033 klasszikus logója villan be, azonban a gamelés helyett a Corrodal nyűgöz le. Már itt meg kell, hogy jegyezzem: az instrumentális zene a vastag gitármasszákat (Angyal Zoltán húrreszelése) leszámítva tele van elektronikus effektekkel, zajokkal, ambient lebegéssel és számtalan, a koncepcióból fakadó beszédfoszlányokkal (amik oroszul, angolul és pár helyen magyarul is fel-felvillannak).

A Last Orders at Café Pripyat abszurd címe mögött egy mély és súlyos zenei massza bújik meg; a Liquidators album összetett, beteg és profi képződmény, amelynek alapjait a sludge öleli át, kiegészülve elektronikus/indusztriális és ambient lépcsőkkel (ez utóbbiról Pedro Helvete mesteri vegyületei gondoskodnak). Ezek mellett kapunk post-rock és progresszív elemeket is, amik néhol akkora burjánzást visznek végbe, hogy valamiféle perverz jazz zene keveredik ki belőle, ahol pedig nem ezek érvényesülnek, ott egy súlyos pszichedelikus space rock/post-metal foszlik neutronokká. Baroness, Yuri Gagarin, Earthless…

Nos, hatások terén egyik oldalról megemlíthető a Tool neve, míg a másik oldalról olyan monstrumok jöhetnek szóba, mint a Tephra vagy az Irreversible, Tomydeepestego, Tribes of Neurot, Neurosis, Isis vagy éppen a Cult of Luna…

Az Under the Elephant’s Foot egy lassú és súlyos vonaglás zseniális atmoszférával megtámogatva, míg a Zone of Alienation elektronikus burjánzás, amire lassan rádermednek a gitárok, és a zaj mindent felölel, monumentális űrt és kozmikus magányt teremtve a hallgató és a zene között.

A The Dive of Ananenko, Baranov and Bezpalov (csernobili hős búvárok, akik leengedték a radioaktív vizet) az első olyan dal, amelyben nemcsak morajló atmoszférát és elfolyó basszust (Györe Mihály négyhúrossal hempereg), hanem éles riffeket is kapunk. Nagyon szerteágazó és összetett nóta, amiben számtalan egymástól eltérő téma alkot egy nagy egészet, amelyből külön kiemelném a jazzes dobjátékot (Kőnig Ferenc). S végül elérkeztünk a záró tételhez: a Today Is August 5, 2026, Today Is August 5, 2026, Today Is… lényegében egy burjánzó, súlyos, eklektikus post-rock tétel, kellően mély és zajos, mégis magával ragadó, mindeközben tökéletes egyensúllyal fenntartott poszt-apokaliptikus vergődés a múlt és a jövő pillérein…

A Corrodal nemzetközi szinten is kiemelkedő, szerzőiben megjelent anyaggal rukkolt elő. Az igényes digi-pack az atomkatasztrófát is megélt koncepcióbúvároktól 2000 forintért szerezhető be. A srácoknak mellesleg bátran ajánlom az amerikai Neurot, illetve a holland Burning World Records-ot; ez a két kiadó rengeteg ismeretlen kis csapat anyagát karolta fel és dobta piacra, mindegy, hová való a formáció. Ők tipikusan azokra a zenékre specializálódtak, amiben a Liquidators is fogant, és némi háttérrel és marketinggel nem ott állnának, ahol jelenleg…

Ha értékelni kellene, maximális pontszámmal díjaznám a lenyűgöző produkciót, de mivel egy hároméves albumot poroltam le, így a pontoktól eltekintenék. Ettől függetlenül minden mély és zajos muzsikára éhes hallgatónak bátran ajánlom őket – teljes meggyőződésemből!

Megjelent 100 darabra limitált szerzői digi-packben, illetve digitálisan.

1. Roadside Picnic (04:27)
2. Last Orders at Café Pripyat (06:00)
3. Under the Elephant’s Foot (05:02)
4. Zone of Alienation (04:33)
5. The Dive of Ananenko, Baranov and Bezpalov (05:35)
6. Today Is August 5, 2026, Today Is August 5, 2026, Today Is… (08:30)

https://corrodal.bandcamp.com/
https://www.facebook.com/Corrodal/?fref=ts

A cikk szerzője: haragSICK 58 további cikk
A NUskull és a Fémforgács web'zine-ek egykori szerkesztője.

Legyél az első aki hozzászól

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*