Trident: Beat (2020)

A berettyóújfalui Trident neve elsősorban azoknak mond valamit, akik a 80-as években születtek. Gyakorlatilag a Metal Hammer (ma már HammerWorld) magazin 94-es, első Demonstráció válogatásán szereplő Megöl a hideg dallal váltak közismertté, ami egy rock és metal között mozgó, néhol szigorúbb, amúgy dallamos lépegetés. Számomra a két évvel később megjelent Újabb technológiák volt az, amivel sokat adtak, és itt kezdték el keverni a masszívabb metal riffeket az akkori kornak idehaza némileg újnak ható indusztriális elemekkel. Minden ezzel próbálkozó, ismertebb formáció később vagy ez idő tájt rakott le ilyesmi anyagot: Southern Special – Hat láb mélyen, Carmen – 2000-be érve, Action – A hetedik, Strong Deformity – A fájdalom hatalma etc. Tehát ha Kolumbusznak nem is számított az Újabb technológiák, mint a címe is jelezte, egy új kezdet volt és egy zseniális kísérletező album. A Bomlik az agyam (https://youtu.be/W3EcSl34ol8?t=461) örök kedvenc marad a maga kifacsart, keserédes pusztulásával; valahogy mindig Ady és József Attila verseinek atmoszférája ugrott be róla.

A zenekar amúgy 1989 őszén alakult a New Village tagságából, és némi tagcserén átesve 1993-ban felállt a hármas: Asztalos Attila “Paszti” – ének, Demeter Zoltán – ének, gitár, Papp Zsolt – dobok.

Az élet örök törvénye, hogy azokat a művészeket, akik megelőzik a korukat (az Újabb technológiák annyira szerteágazó zenét képviselt: industrial metal-punk-rock-hardcore, de benne volt a Depeche Mode-féle sötét synthpop, hip-hop elemek és kísérleti tesztmegoldások is), csak később, idővel értik meg és képesek értékelni. A berettyóújfalui srácok átka is éppen ez volt, a csapaton belüli ellentéteket végül az koronázta meg, amikor ismeretlenek kipakolták a próbatermet, és a folytatás így gyakorlatilag ügyefogyottá és lehetetlenné is vált egyben.

2016-ban az egykori társaság elsősorban nem nosztalgiából, hanem újító szándékból élesztette újjá a Tridentet, ami végül ebben a felállásban rögzült: Demeter Zoltán – gitár, ének, Papp Norbert – ének, Papp „GEZBEE” Zsolt – dob, ének és samplerek, Kahut János – basszusgitár.

Rengetegen reménykedtek benne, hogy a csapat a gyakran emlegetett Újabb technológiák stílusában képzeli el a jövőt, azonban sokaknak csalódást okoztak a berettyóújfalui zenészek, hiszen a 2019-es Mindenen kívül EP alteros grunge rock próbálkozás volt, s lényegében ezen az úton haladtak tovább; az új nagylemez is ennek szellemében készült, bár sokkal másabb is egyben, mint az említett EP.

Hogy őszinte legyek, kezdetben én is csalódott és zsörtölődő voltam, hogy miért nem azt csinálják. amit annyira jól tudtak egykoron. Ma már azt mondom, hogy egyszer volt Budán kutyavásár: annyi idő telt el, annyit lazultak és vegyültek a stílusok a metalon belül az utóbbi 15-20 évben, hogy valószínűleg csak egy vérszegény próbálkozás lett volna a múltjuk okán hatalmas elvárással szemben. Képtelenség lett volna azt úgy tovább vinni-folytatni, hiszen az Újabb technológiák úgy volt indusztriális crossover valami, hogy nem elsősorban az elektronikus effektek tették azzá. Azért lenne egy ötletem a bánkódóknak, a zenekarnak és egy szemfüles kiadónak az ügy orvosolására – de erről később. Nézzük, mit is rejt a Beat!

A külsőségek nagyon rendben vannak (Szilágyi István), illetve a hangzással sincsenek gondok. A szerzőiben megjelent lemez tökéletesen hozza azt, amit elvárhatunk tőle: ahol kell, ott tiszta, ahol kell, ott koszos (Gyarmati Balázs, Soundset Studio). Minden hangszer jól hallható, bár én egy kicsivel mélyebbre vettem volna a basszust és egy picit vaskosabbra a gitárt – de a cél nem a metal volt… Zeneileg azt folytatták, amit a Mindenen kívül-ön elkezdtek: az az alteros, grunge-os rockzene, néhol metal és fertőzések innen-onnan, de semmi túl kísérleti. A Kísértés egy picit rappelgetős fúziójával remekül áll össze az amúgy intenzív témákkal, női vokállal (Ökrös Bea) és remek kórusokkal megtámogatva, egyszerű, ám magával ragadó szöveggel, összességében egy intenzív kezdéssel melegít be. A Jobb lesz kellemesen építkezik, elringat és átkarol, s közben el is lök magától; egy picit a Black-Out neve jutott eszembe, holott másabb…

Az Útvesztő tipikusan az az alteros lélegzés, ami tele van jó témákkal, és nagyjából ez mondható el az Égig érről is. A Fehér zaj szinte végig grunge-os akusztikus témákkal építkezik, a Medveölő punkosan pattog, a Hangold át! kapcsán a Soundgarden neve tagadhatatlan, ami az egész anyagra jellemző, olyan nevekkel kiegészülve, mint a Pearl Jam vagy a Stone Temple Pilots, illetve az Alice in Chains. Itt-ott érzek némi Bush-t vagy éppen The Smashing Pumpkins-t, illetve Silverchair-t. Ezekből a csapatokból keveredett össze az Ami megmarad is. A Bakancslista újabb punkos popos lüktetéssel lépeget (a Therapy? Troblegum albumát idézi, pontosabban olyasmi, csak nem annyira dühös vagy energikus).

Az Úgy, mint eddig lassú középtempós szaggatásából egész jó nóta kerekedik ki. Itt kell, hogy megjegyezzem, hogy az alapvetően egyszerű témák hihetetlenül változatos szólókkal egészülnek ki, és minden dalban vannak jammelő jellegű, tékozló kiszakadások, de mégis teljes egyensúlyt alkotnak.

Az Egyre közelebb – funkys alapjai miatt – erősen a Red Hot Chili Peppers találkozása a Pearl Jam-mel, a Reggeli dal pedig egy újabb akusztikus alteros elszállás, ahogy a Szakadék egy intenzív, lüktető nóta, aminek van húzása – számomra ez jött be leginkább a Kísértést leszámítva. A Szakadékban érzem egy picit azt a kísérletező jelleget, amitől hajdanán annyira feldobták és színessé varázsolták a kamaszéveimet. Nagy szavak, de anno rojtosra hallgattam az Újabb technológiákat!

Az Otthon egy újabb alteros punkos vezekelés, míg a záró Rád vár akár egy posztmodern Nirvana is lehetne… de nem az!

A Nirvana receptje amúgy nagyon egyszerű volt: pár húr éppen jól lefogva és remek dallamokat csikarva ki a gitárból, amit egy kis gyakorlással minden kezdő elsajátíthatott, mindemellett a dalokban volt egy önpusztító rombolás és mélység. A Trident visszatérésében éppen ez a kettő nincs meg: a dalok nagy részében csak a felszínt kapargatják (mind zeneileg, mind pedig szövegek terén) és a rombolás itt inkább amolyan gyenge lázadássá vedlik át – viszont akkor már legyen színes és sokrétű! Viszont a Beat nem túl színes: a remek szólókon és pár jó kiálláson kívül kellően fogós riffeket kapunk, de nem túl sokat, s bár a csapat nagyon egyben van és a zenei tudással sincsenek gondok – érezni a profizmust –, mégis, ehhez az anyaghoz kell egy hangulat, keserédes jókedv, mert ha szomorú vagy, nem elég mély, ha ideges vagy, nem elég intenzív, ha bulizni akarsz, nem elég parti, háttérnek viszont túl összetett. Amolyan se sava, se borsa jelenség, amiből nem következik automatikusan, hogy rossz is egyben!

Nem! Korántsem, azonban az anyag viszonylag hamar leül: a kezdő két-három nóta nagyon adja, és a vége felé megint csak kapunk jól összerakott dolgokat, de a köztes sáv sokszor olyan semmilyen. Persze tudom, a grunge halott, az alternatív rockzene meg olyan, mint a melegpornó magazin a templomban… Valahogy nem áll össze – aztán valahogy mégiscsak…

Úgy voltam vele, hogy adok még pár esélyt a Beat-nek és végighallgattam párszor. Persze idővel rá lehet érezni arra a fonalra, amit Demeter Zoli olyan bőszen előttünk görget, de akkor logikusan merül fel az emberben önkéntelenül is a kérdés, hogy miért nehéz befogadni és megérteni, magunkénak érezni egy albumot, amely sem zeneileg, sem szövegek terén nem nehéz monstrum, és azt sem lehet rá mondani, hogy az alkotók ne tudnának zenélni vagy a hangzás nehézkes lenne.

A Beat-ben van egy viszontagságos másság, valami, ami felszínes, és ennek ellenére mégsem olyan puha és simulékony, hogy szívesen pihenjünk meg rajta. Bár biztosan sokan lesznek, akiknek az új Trident kényelmesebb lesz, mint a legjobb fotel vagy kanapé, hiszen minden említett hibája ellenére sem egy olyan anyag, amelyhez hasonlót idehaza egyértelműen említeni lehetne – tehát ha úgy tetszik, a srácok megint jól kiviteleztek egy kísérletet.

Na, és visszatérve arra, hogy mi lenne a megoldás a hoppon maradt nosztalgiázóknak: mivel az Újabb technológiák 1996-ban csak kazettán jelent meg, így ha valakinek meg is van, a hallgatása az idők során egyre kevésbé nyújt minőségi élményt. De ahogy YouTube-on hallgattam, egészen rendben van (talán némi keverés ráférne, nem elvéve azt az atmoszférát, amilyen volt). Érdemes lenne limitáltan, az eredeti kazettával megegyező külsőségekkel kiadni CD-n és hanglemezen – bár a zenekar szerzőiben, 2019-ben megjelentette a Best Of 1993-1998 CD-n, de akik bánkódnak, azok a teljes lemezt szeretnék. Itt jegyzem meg, hogy az adott korszaknak volt pár olyan anyaga, amely megérdemelné, hogy limitáltan elérhető legyen hanglemezen. Ilyen például az Action-től az Összeomlás és a Terror, a Tankcsapdától a Jönnek a férgek, a Necropsiától a Mélység és A magány rítusai, a Strong Deformity-től az A fájdalom hatalma, a Replikától a Nem leszek áldozat – ez egy olyan piaci rés, amire lenne kereslet, főleg ha a kiadás limitáltan jelenne meg!

Szóval a Beat-nek kell időt adni, könnyed és felszínes hangvétele ellenére sem tipikusan az az alteros rock vagy popos grunge, amit első hallásra a magadénak érzel, vagy egyszerűen nem a te világod és taszít. Az új Trident anyag mindkettő egyszerre és mégis egyik se…

Szerzői kiadás CD-én és digitálisan Ezsmusic Digital

https://www.facebook.com/tridentzenekar

https://www.instagram.com/tridentzenekar/

  1. Kísértés (2:38)
  2. Jobb lesz (4:50)
  3. Útvesztő (4:11)
  4. Égig ér (4:16)
  5. Fehér zaj (4:25)
  6. Medveölő (2:48)
  7. Hangold át (4:44)
  8. Ami megmarad (5:17)
  9. Bakancslista (2:57)
  10. Úgy, mint eddig (3:54)
  11. Egyre közelebb (3:06)
  12. Reggeli dal (3:38)
  13. Szakadék (4:04)
  14. Otthon (4:14)
  15. Rád vár (4:03)

About haragSICK 73 Articles
A NUskull és a Fémforgács web'zine-ek egykori szerkesztője.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*