Savage Grace: Master of Disguise (1985)

A ’80-as évek elejének/közepének Los Angeles-i metal színtere abszolút kettéosztottságról tett tanúbizonyságot. Egyfelől ott voltak a dallamos glam/hair bandák (pl. Mötley Crüe, Ratt, Dokken, W.A.S.P.), másfelől pedig az underground csapatok. Ekkor még nem különültek el élesen a zenei kategóriák (speed, thrash, power stb.), így a Metallica, a Slayer, a Shellshock (akik később Dark Angel-re változtatták a nevüket), az Abattoir, a Vermin, a Sceptre, az Armored Saint stb. az underground besorolásba tartoztak. A legendás klubok, mint a Troubadour, a Roxy, vagy a Whisky A GoGo a hajbandákat támogatták, az underground együttesek náluk nem igazán tudtak labdába rúgni. Egyfajta harc alakult ki a két zenei mozgalom között, amiből a hajbandák jöttek ki jól, hiszen a nagy kiadók őket szerződtették az underground bandákkal szemben.

Ahhoz, hogy utóbbi csapatok ne szívódjanak fel, nagyban hozzájárult egy bizonyos Brian Slagel nevű úr, aki 1982-ben útjára indította legendás Metal Massacre válogatását. Kezdetben kizárólag a Los Angeles-i underground zenekarokra koncentrált, majd később az egész Egyesült Államokra kiterjesztette tevékenységét, tehetséges bandák után kutatva, akiket saját kiadójához, a Metal Blade-hez szerződtetett le. Slagel nevéhez fűződik a legelső metal fanzine-ek egyike, a The New Heavy Metal Revue is.

Ennek ellenére nem volt fenékig tejfel az underground csapatok élete az Angyalok Városában, nem véletlenül tette át a Metallica a székhelyét San Francisco-ba. Egyrészt mert Cliff Burton (R.I.P.) nem akart Los Angelesbe költözni, másrészt Friscóban pezsgőbb volt a metal élet (az élén Ron Quintana Metal Mania fanzine-jével és a KUSF rádióval), mint Los Angelesben.

Az eredetileg Marquis De Sade néven, 1981-ben alakult Savage Grace is az underground táborhoz tartozott. A korai időkben rengeteg tagcsere történt a soraiban, egyfajta átjáróház volt a banda, még Ozzy Osbourne tragikusan fiatalon elhunyt gitárosának, Randy Rhoads-nak a testvére, Kelly Rhoads is énekelt a zenekarban, akitől egyébként a Savage Grace név is ered. Két demóval, a The Dominatress EP-vel és a Metal Massacre II válogatással (a Scepters of Deceit szerepelt a korongon) alapozták meg hírnevüket. Az EP megjelenése után az addig kvintettként dolgozó bandából kiszállt Jon Birk énekes, valamint az Oment létrehozó Kenny Powell gitáros. Másodgitárost nem sikerült találniuk, Jon helyére pedig Mike Smith került, így a debütáló anyagot négyen vették fel. (A rend kedvéért: Michael Smith – ének, Christian Logue – gitár, Brian East – basszusgitár, Dan Finch – dob).

Ellentétben az akkori csapatokkal (hiába mutatkozhattak be a Metal Massacre-n), a Master of Disguise-t (borítóján a rendőr Knutson, míg a háttérben egy motorhoz kötözött szőke bombázó) nem valamelyik, azokban az időkben jó névnek számító kiadó, például a Combat, a Metal Blade vagy a Megaforce adta ki, hanem egy totál ismeretlen cég, az Important (a csapat maga finanszírozta a felvételeket), míg Európában a francia Black Dragon intézte a disztribúciót. Ráadásul a munkálatok sem zajlottak zökkenőmentesen, mivel a Sutton Place-ben, James Sutton segítségével, 1984. augusztusától októberéig rögzített anyag nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Brian East: „Úgy gondolom, hogy Sutton új fiú volt a felvételekhez, de lojálisan járt el velünk szemben, és részt akart vállalni az albumon, amit soha nem kapott meg, mert egyrészt csalódottak voltunk a felvétellel, másrészt semmi extrával nem járult hozzá a produkcióhoz. Pár csapattal dolgozott már, de nem volt komoly múltja. Azt hiszem, ő csinálta a Warlord EP-t is.”

Christian Logue: „James Sutton nem a producerünk, hanem a hangmérnökünk volt. Előállt néhány olyan javaslattal, amelyeket megvétóztam. A fő probléma felvétellel az volt, hogy nem volt alja. Az ének és a gitár rendezetlenek voltak; alig várom, hogy halljam az átkevert változatot.” Hozzátartozik az igazsághoz, hogy eredetileg Kurt Philips-szel (Witchkiller) kezdtek el dolgozni. Brian: „Kurt-öt Brian Slagel javasolta nekünk. Nem hallgattuk meg, hanem meghívtuk, hogy csatlakozzon hozzánk. Eljött Torontóból, Chris leült vele, megmutatta neki az összes dalt, sőt párat el is nyomtunk vele. Aztán bevonultunk a stúdióba és megállapítottuk, hogy nem tudja feljátszani a részeit. Kifogásokat keresett, a légkondira hivatkozott, fáradt volt stb., úgyhogy útjára engedtük. Sajnos senkit nem sorakoztattunk fel Chris mellé, így ő játszotta fel a gitárokat, ami eltüntette a kétdimenziós gitárhangzást, és egydimenziósat eredményezett. Ha Kenny maradt volna, talán jobban szólt volna korong, mert sok olyan dalon dolgoztunk Kenny-vel, amelyek felkerültek az albumra.”

Ettől függetlenül kilenc csiszolatlan, nyers megszólalású speed metal felvételt rejt a Master of Disguise. Zeneileg az Abattoir és az Agent Steel keverékeként írható le az anyag: a zabolátlan energia, a gyorsaság, a lendület, a vadság az Abattoir-t idézi, Mike Smith hangja pedig John Cyris orgánumára hajaz. Savage Grace-ékre is hatott a NWOBHM mozgalom, csakúgy mint az Agent Steel-re (az Abattoir erőteljes Motörhead-befolyás alatt állt), de amíg az Agent Steel-ben a zseniális Juan Garcia/Kurt Colfelt gitáros duó tevékenykedett, addig a Savage Grace csak egy gitárost vonultatott fel (Mark Chase Marshall, aki az Agent Steel 144.000 Gone demóján gitározott, csak a lemez felvétele után csatlakozott a zenekarhoz), így a minőség mindenképpen az Agent Steel javára billentette a mérleg nyelvét.

Az instrumentális bevezetőként felfogható Lions Roar után berobbanó, Brian East basszusfutamával megtámogatott Bound to Be Free-vel indul a lemez, és tulajdonképpen ugyanazzal a lendülettel söpör végig a 35 és fél percen. Nincs megállás, jön az Iron Maiden ízű Fear My Way, a Sins of the Damned, az Into the Fire és a címadó tétel – speed metal a javából. Noha Christian Logue egymaga kezeli a gitárt, játéka minden speed metal fanatikus igényét kielégítette, a Brian East basszusgitáros és Dan Finch dobos alkotta ritmusszekcióval egyetemben kihozta magából a maximumot. A Betrayer és a Sons of Inquinity ugyan lassítanak a tempón, de a záró No One Left to Blame-ben visszatér a lendület, mintegy keretbe foglalva a korongot.

Az 1985. szeptember 12-én napvilágot látott lemezt a banda azon melegében neki is állt megturnéztatni, azonban nem várt probléma ütötte fel a fejét. Mike Smith énekes kiszállt, és tette ezt úgy, hogy a Savage Grace egy európai kanyar előtt állt, amelynek keretében, szeptember 14-én a mára már nevezetessé vált Metal Hammer fesztiválon lépett fel. Így az énekesi teendők Chris nyakába szakadtak. Brian: „Ez egy szomorú történet. Először jöttünk át Európába, hogy egy hatalmas fesztiválon játszunk a Metallica-val és a Venommal Loreley-ben. Ezt a Black Dragon hozta össze. Nem is mondtuk el nekik, hogy Mike már nincs a bandában. Azt mondták nekik, hogy mindent véglegesítettek, és nagyon izgatottan mentünk oda. Ez friss vért pumpált a zenekarba. Egy holland magazin által kaptunk még egy pár időpontot, és az egyik srác házában laktunk. Ez volt az új énekest kereső turnénk.”

Chris: „Könyörögtünk Mike-nak, hogy maradjon, de ő nem akart kilépni a munkahelyéről, nem akart felhagyni az ivással. Nem volt más választásom, mint hogy úgy csinálom végig a turnét, hogy én énekelek. Úgy gondolom, törölhettem volna a turnét, de nem tettem meg.” Mike Marshall: „Igen, Mike az első európai turnénk előtt szállt ki. Emlékszem, Dan, Brian és én elmentünk hozzá, hogy rábeszéljük, legalább a turnét vállalja be, de ő nem tágított. Úgy gondoltam, mindennek vége, úgy értem, hogyan mutatkozhatnánk be Mike nélkül? Hiszen ő a Savage Grace hangja! Dan a turné után szállt ki, gondolom, beleunt a személycserékbe, és ellene volt annak, hogy Chris legyen az énekes. Véleményem szerint elég szörnyű énekes volt.”

Mike Smith egykor és napjainkban

Mindez nem gátolta meg a csapatot abban, hogy sikert arasson, mivel a közönségnek tetszett a produkció. A banda nem vallott szégyent élőben, Chris-szel a mikrofon mögött, még úgy sem, hogy „nem akartam énekes lenni. Mike borzalmas helyzetben hagyott. Nagyon fontos lecke volt számomra ez az életről.” Brian East még annyit tett hozzá, hogy „visszagondolva, szürreális volt az egész. Loreley volt a fő ok, hogy átmentünk Európába és találkoztunk megannyi rajongóval. A banda zeneileg nagyon feszes volt, miután évek óta együtt játszottunk, Chris, Dan és én. Mark remekül illett közénk, és harmonikusan működött együtt Chris-szel. Bárcsak megmutathattuk volna Európának, hogyan szólalnak meg a nóták egy jobb énekessel, mivel mindannyian tudtuk, Mike az volt.” Egy évvel később újra átruccantak az öreg kontinensre, immár headlinerként: akkor az After the Fall of Grace-t mutatták be a Heir Apparent vendégeskedésével.

El lehet azon vitatkozni, hogy a Savage Grace mekkora hatással, befolyással volt a színtérre. Komoly karriert ugyan sosem futottak be, mégis úgy gondolom, lemezeik a speed metal történelem szerves részét képezik. Rövid időre (2009-2010) újjáalakultak, 2010-ben többek között az Up The Hammers, Keep It True, illetve Bang Your Head fesztiválokon léptek fel, teljes életművüket pedig a Lion Music dobta újra piacra újra (a Master of Disguise újra kiadott változata a The Dominatress EP-t, valamint a ’82-es és ’84-es demókat tartalmazza, míg az After the Fall from Grace a Ride into the Night EP-t, egy ’91-es válogatásnótát és két ’92-es koncertfelvételt foglal még magában). Jelen állás szerint a banda újra aktív (igaz, a tagságot csupán Chris és Kiko Shred alkotja), de hogy Logue-nak sikerül-e megtalálnia a megfelelő zenészeket és készít-e új lemezt, az még a jövő zenéje.

A cikk szerzője: Dávid László 733 további cikk
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

Legyél az első aki hozzászól

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*